2020. szeptember 20., vasárnap

Wilbur Smith A tigris szeme könyv ajánló, értékelő

 

Wilbur Smith A tigris szeme könyv ajánló, értékelő


Wilbur Smith A tigris szeme könyve 1975-ben jelent meg. A Mozambik közeli szigetek környékén játszódik. A szerző első szám első személyben, Harry Fletcher szemszögéből mutatja be egy rejtélyes kutatás és azzal kapcsolatos bűnesetek szövevényét.



Wilbur Smith A tigris szeme tartalom, történet


Harry a délkelet-afrikai partoknál hajózik két társával, és halászásból, meg különféle ügyletekből él. Egy napon két rosszfiúnak látszó ember keresi fel, és megbízzák, hogy fiatal társukkal együtt hajózza el őket valahova. Napokig csak hajózgatnak, mielőtt pontos úti cél megnevezésre kerülne.

Közben rájönnek, hogy Harry -nek is van egy sötét múltja – valaha részt vett rablásokban – így kissé jobban megbíznak benne. Egy hajózásilag veszélyes helyen érnek el oda, ahol valamit keresnek. Végül némi nehézségek árán sikerül a felszínre hozni, de ekkor beüt a krach. A fegyverek eldördülnek és minden megváltozik…

Később kiderül, hogy valami van a szigetek közt a tenger alján, ami a bűnszövetkezetek érdeklődését is felkeltette. A főszereplő, és két fekete társa, Chubby és Angelo, valamint egy angol hölgy, kockázatos merülésekbe kezdenek. Veszélyes korallok, cápák, balesetek, viharok, és bűnözők sodorják őket folyamatosan veszélybe.



A tigris szeme könyv ajánló, értékelő, bemutatás


A szerző könyveit nézegettem a hálózaton, amikor rábukkanva A tigris szeme borítójára, hirtelen felismerés gyúlt bennem. Hiszen ez nekem megvan! Már 3 évtizede, 1990 óta, de nem emlékszem, hogy vettem-e, vagy úgy kaptam. Valószínűleg nem igazán tetszett az elején, így félre lett téve azok könyvek közé, melyektől egyszer megszabadulnék. Előkerestem az átlátszó zsákból, ahol egy kicsit megviselten, de elég jó állapotban megmaradt.

Mozambik partjainál


El is kezdtem olvasni, és már értettem, miért nem folytattam. Akkoriban rengeteg jó könyv volt, és itt az elején elég sok a mellébeszélés, ezért lemondtam róla. Most viszont kíváncsi voltam. A Kiálts rá az ördögre regényhez hasonlóan, itt is a kelet-afrikai partok mentén zajlik a történet, bár most jóval délebbre.

Egy szimpatikus fiatalember, , és két gengszterképű alak keres valamit a szigetek között. Többé-kevésbé szokványos akciótörténet egészen addig, míg azt a valamit ki nem húzzák a vízből. Na itt aztán elindul a haddelhadd. Kőkemény jelenetek vannak, s nem győztem ámuldozni, hogy ilyen gyorsan véget érnek az életek. Rövid ideig hajótöréshez hasonló időszak következett, melyet utolsóként A kalózbáró diadalában olvastam.

Nem is tudtam, hogy a Mozambik közeli szigeteken is ilyen komoly civilizációs élet van. A korrupt Daly rendőrtiszt hamar elnyerte az ellenszenvem. Ha a hatóság, illetve katonaság is ilyen gátlástalan, mint itt, akkor még inkább a főszereplőnek szurkolok, annak ellenére, hogy nem értek egyet a törvénytelen életmódjával.

Az újabb veszélyes jelenetek után nem igazán értettem, hogy Harry – két fekete társával, Chubby -vel és Angelóval – miért megy vissza úgy az otthonába, mintha mi sem történt volna, és folytatja addigi életét. Ezek szerint a brit katonai gépezet sem cselekedett valami törvényesen. Egyébként mivel könyvben eddig csak Dáné Tibor történetében hajóztam körül a fekete kontinenset, elővettem imádott régi világatlaszomat, hogy kutassak a könyvbeli helyszínek után, persze eredmény nélkül.

A történetbe belépő szőke nő, érdekes egy figura. Legalább néhány szokványos jellemzőt leszámítva más jellegű, mint akikkel regénybeli főhősök összejönnek. Viszont a legkevésbé sem volt rokonszenves. Nem gondoltam, hogy ilyen tragikus eseményekhez vezet a találkozásuk. Az is váratlan volt számomra, hogy másik kontinensen folytatódik a történet.

De Sherry North ideális jelenség, nem is gondoltam volna, hogy Harry -nek is ilyen jó az ízlése. Az angliai jelenetektől felidéződött bennem a Nindzsaörökség sztorija, ahol szintén egy érdekes ügy állt a fejlemények mögött. Egy izgalmasabb perpatvart leszámítva, kissé leült a sztori, és nekem hiányzott az egzotikus, trópusi környezet.

A 19. századi hajó története igazán drámai volt, nem is tudom, a Homokzátony, vagy a Kék hegyek kincse regények hasonló epizódjaira emlékeztetett. Talán inkább utóbbira, bár egészen mások a részletek. Később, az elrablással ismét sötét oldalak következtek, itt éreztem, hogy a hideg akcióregények lelki sivárságától elszoktam.

Örültem később, amikor újra az indiai-óceáni szigeteknél jártunk. Bár sok leírás következett, és a történet eléggé leült, néhány kisebb malőrt és balesetet leszámítva. Akkor már inkább Cormac Mac Art tengeri harcairól olvastam volna. A rengeteg felkészülés csak feleslegesen elnyújtotta a regényt, és a korallok közti roncsfeltáró műveletek is elég unalmasak.

De csak azért, hogy utána ne győzzem kapkodni a fejem. Tudtam, szinte biztos voltam a jellemét ismerve, hogy Harry őrültséget csinál, és úgy is lett. Majd túl gyorsan jöttek az izgalmak, itt sokkal durvábbak voltak a cápák, mint a Fogakkal és karmokkal könyvben bemutatott esetek. S persze mikor újra felbukkant az „ellenség” mindjárt biztosan tudtam, hogy rájöttek hőseink tartózkodási helyére. Csak azt nem értettem, Harry, Sherry, Chubby és Angelo miért nem jut erre a következtetésre.

A tenger a partról


Elképesztő, milyen alacsony rezgésszinten élnek egyesek, akik szemrebbenés nélkül képesek bárkit elpusztítani, ha vagyonról, pénzről, kincsekről van szó. Többek közt ezért sem rajongom túlzottan az akcióregényekért, bár mint Wilbur Smith mondja, ez egy akció thriller. A végéhez közeledve számos brutális esemény történt, amiért nem is bánom, hogy annak idején kihagytam ezt a regényt.

Szulejmán Dada valami emberi förtelem, nem értem, hogy lehetett egy ilyen szörnyetegből tiszt és tele kitüntetésekkel. Azon mindvégig csodálkoztam, hogy az a sok gyilkolás és eltűnt ember miért nem kelti fel a hatóságok figyelmét. A szerző könyveit leszámítva talán a Tarzan és a hajótöröttek regényben volt még ennyi „gazember náció”, de Burroughs legalább nem ment el a brutalitás irányába.

A tigris szeme fülszövege túl sokat árul el a történetből. Ez nem jó. A jó fülszöveg felcsigáz, de nem árul el döntő pontokat. A regény végén is van még egy csavar, úgyhogy nem mindennapi a történet. Ennek ellenére számomra túl sok a negatív tényező, az erőszak és sötétség, ami miatt nem szívesen olvasnám újra. 


Értékelés (saját tetszési indexem)

6

(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)



A cikk szerzői jogvédelem alatt áll – copyright © Eyn 2020.09.20. - engedély nélküli felhasználása, másolása tilos.


Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod! 


2020. szeptember 1., kedd

Franz Bardon – Frabato életrajz könyvajánló, értékelés

Franz Bardon – Frabato életrajz könyvajánló, értékelés

 

Franz Bardon Frabato című önéletrajzi művét titkárnője és tanítványa, Otti Votavova rögzítette, és 1958-ban adták ki először. A történet alapját Franz Bardon elmondása szolgáltatta, melyet titkárnőjével közölt, aki később saját információi birtokában bővítette és írta meg teljes regénnyé.



Kicsoda Franz Bardon?


Franz Bardon – aki művésznévként a Frabato nevet használta – 1909 decemberében született a ma Opava – nak nevezett településen, mely most Csehország része. A hermetikus tudományok beavatottjaként előadóként lépett fel Németországban, az 1920-as évek végétől, majd később Csehszlovákiában.

Később hivatalosan természetgyógyászként tevékenykedett, meglehetősen sikeresen. Hitler egyszer elfogatta, és rá akarta venni képességeinek az ő szolgálatába állítására, de ellenállt, ezért koncentrációs táborba került. A háború után gyógyítóként igen sikeres volt, amit más orvosok irigykedve néztek, ezért különféle koholt vádakkal elérték, hogy letartóztassák. Fogsága alatt hasnyálmirigy-gyulladásban hunyt el 1958-ban, amihez megtagadták számára a gyógyszereket.

Ennyit a külső történelemről. Valójában Franz Bardon egy magas beavatott, aki élete során küldetést hajtott végre. Ennek csúcspontjaként jelentek meg Az igazi beavatás útja (1956), A mágikus idézés (1956), és Az igazi kabbala (1957) című művei. Tudásáról és életéről eme önéletrajzi regényből tudhatunk meg többet, de legyünk tisztában vele, a könyvet nem ő írta, bár lényege igaz, a részleteket Otti Votavova dolgozta ki.


Kicsoda Franz Bardon?


Ebben az életében az általa viselt testbe csak annak 14 éves korától költözött. Ugyanis a fiú apjának szüksége volt egy szellemi vezetőre, így vállalta azt, ezzel együtt a testhez tartozó lélek karmáját is. Ez volt az oka, hogy annyi megpróbáltatáson ment keresztül. A világháború idején a 99-es fekete páhollyal kellett volna együttműködnie, melynek Hitler is tagja volt, és ezt utasította el.

Míg az időtájt az okkult tudományokat is felhasználó nácik kínozták, később a materialista kommunisták támadták, sarlatánsággal, és illegális gyógyszerkészítmények előállításával vádolva.



Otti Votavova, Franz Bardon – Frabato regény tartalom, történet


Frabato rendszeresen tart előadásokat Németországban, melynek során mágikus képességeit mutatja be a nézőknek, vagy a nézők által. Előadásai nagyon népszerűek, de egyben felkeltik a figyelmet, és a F.O.G.C. páholy szeretné a tagjai közt tudni. Eme szervezet titkos volt, és a tagok fekete mágiát használtak világbeli céljaik eléréséhez.

Frabato átlátott rajtuk és elutasította a meghívást, amivel kivívta a páholy nagymestere rosszallását. Komoly erőket vetnek be ellene, hogy elpusztítsák, azonban őt védi egy szellemi rend, a Fény Testvéreinek hatása. Ennek ellenére mindent megpróbálnak, s végül menekülni kényszerül.



Franz Bardon – Frabato, a mágus, önéletrajzi regény értékelés, jellemzés, kritika


Ennek a könyvnek egyetlen hibája van, hogy túl rövid. Annyira olvasatja magát, hogy nem lehet abbahagyni, és igazi hiányérzete van az embernek, amiért hamar vége van. Számos spirituális témát érint a mágikus praktikáktól a halál utáni életig. Franz Bardon – azaz Frabato – személyiségét gyorsan meg lehet kedvelni.

Az ellenpólusa a könyv első felében a F.O.G.C. páholy nagymestere, aki Bardonnal ellentétben mindent a saját személyes érdekében tesz. Sajnos ez és hasonló titkos, sötét szervezetek többen léteztek abban az időben, s szerepük közrejátszott a szörnyű események létrejöttében, melyek a háborúkhoz vezettek.

Számomra valami elképesztően szánalmas a nagymester viselkedése, aki ahelyett, hogy visszalépne, mindent megpróbál, hogy bosszút álljon Frabatón. Ehhez még a saját jövőjét is képes feláldozni, sőt a lelkét! De akkor mi értelme az egésznek? Innen is látszik, hogy a sötét úton járók nem a maguk urai.

De a páholy tagjai is mennyire mélyen a vágyaiknak, szenvedélyeiknek élő emberek, hogy vállalják a tagsággal járó veszélyeket is... Mint például az évenkénti sorshúzás, amely valamelyikük feláldozásával jár. Sajnos ebben a korban már nagyon látszott, hogy óriási mértékben eluralkodik a tudományon majd a materializmus, s többek közt ezért is tudnak titokban sötét mágiákat űzni egyesek, mivel hivatalosan nem ismerik el a létét.

Frabato sok képessége és tanítása például a ciprusi mágus történeteiben is fellelhető. Érdekes, hogy sok mágikus formula, jelenség és lény ma már csak a fantasy részét képezi, mivel azt hiszik, ezek csak kitalációk. A könyvbeli professzor megismertetése sok szokatlan jelenséggel nagyon szórakoztató és tanulságos.

Elisabeth Haich híres könyvében is szó esik egy bizonyos szellemi testvériségről, amely egyidős a Földdel. Itt a Fény Testvériségének nevezett szellemi szervezet jelenik meg, melynek Frabato is tagja. Ennek a bemutatása kétségkívül a könyv egyik legérdekfeszítőbb része.


A Fény Testvérisége



Fény Testvériségével való találkozáskor a fejlődéssel kapcsolatban van egy hatalmas marhaság, és ezt például a Seth könyvek is megerősítenék. Mi az, hogy a „végén” lehetőség van az isteniségben való teljes feloldódásra, ami egyenlő az egyéniség teljes elvesztésével? Akkor mi végre is lett volna az egész? Végigszenvedni a fejlődés összes létráját, s jutalmul elveszteni a megszerzett tudatosságot? A tudatosságot éppen az egyéni Én okozza, ezért itt van egy nagy félreértés.

Az új megbízatással kapcsolatban több kérdés is felmerült bennem. Miért nem akarta vállalni sem Frabato, sem a többi magasan fejlett szellem, hogy a felsőbb tudást nyilvánosságra hozza az emberek számára? Valamint miért úgy beszélt róla a legfelsőbb szellemi vezető – Urgaya – mint olyasmiről, amit eddig még nem osztottak meg az emberiséggel?

Ha nem is szó szerint, de a magasabb szellemi tudatossághoz vezető utat már kezdetektől fogva hozzáférhetővé tették az arra érettek számára, gondoljunk csak az egyiptomi időkre. Az viszont igaz, hogy a nagy nyilvánosság számára ezen tudások csak később váltak elérhetővé. De már az is megtörtént, elég, ha például Rudolf Steiner magasabb világokhoz vezető szellemi útmutatásait vesszük alapul.

Innentől fogva már rövid történet marad, amely megegyezik azzal, amit Franz Bardon életéről tudunk. Igazából nincs a regény végén tetőpont, hiszen, ha élvezetes történet formájában is, de mégiscsak életrajz. Említés történik arról, hogy ugyanaz a szellem, aki ezen életében Franz Bardon volt, jelent meg más neves spirituális tudású személyiségek alakjában is, mint például Saint Germain gróf. A szerkesztő jegyzete szerint ugyanezt Szepes Mária is megerősítette A vörös oroszlán 2000-es, svájci kiadásának utószavában.



Értékelés (saját tetszési indexem)

8

(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)



A cikk szerzői jogvédelem alatt áll – copyright © Eyn 2020.09.01. - engedély nélküli felhasználása, másolása tilos.


2020. augusztus 31., hétfő

Wilbur Smith Égi Sas könyv bemutatás, értékelés

 

Wilbur Smith Égi Sas könyv bemutatás, értékelés

 

Wilbur Smith Égi sas című műve 1974-ben jelent meg. Ez volt a szerző első olyan könyve, amely nem csak Angliában, de az USA -ban is nagy sikert ért el. A történet alapjául az író barátjának valós története szolgált, valamint az 1973-as, Izrael és a Szíria és Egyiptom vezette arab államok közötti háborús konfliktus.



Wilbur Smith - Égi sas tartalom, történet


David Morgan egy világméretű üzleti érdekeltségű, hatalmas vagyonnal rendelkező család egyik örököse. Ám nem törekszik a vállalat(ok) irányításának átvételére, inkább katonai pilóta kiképzőbe megy. Visszatérve sem vágyik az üzleti életre, inkább elutazik. Lenyűgöző fizimiskája miatt nem tudnak neki ellenállni a nők, mígnem Spanyolországban találkozik Debrával.

Később Izraelbe utazik, ahol ismét felkeresi őt, akinek apja magas beosztású katonai vezető. Miután elfogadja az ő ajánlatát, Debra fivérével együtt harci bevetésekre indul az Izrael, és a környező államok közötti konfliktusokban. A lánnyal már a távolabbi jövőjüket tervezgetik, de egyre több háborús merénylet történik, és az események nagyobb tragédiákba torkollanak.



Égi Sas könyv bemutatás, értékelés, kritika


Az Égi sas is jól példázza, hogy Wilbur Smith -et nem lehet kalandregényírónak beskatulyázni. Én nem is tekintem annak, mert a legtöbb írása más műfajjal keveredik, vagy inkább akció, sőt sokuk teljesen más műfaj. Ez éppen egy romantikus-akció-dráma. Nem voltam biztos benne, hogy ezt a könyvet végig olvasom. Az elején – meg később is – voltak időszakok, amikor semmi érdemleges nem történt. Bár részben romantikus kötet, hol van ez például az Ida regénye ártatlan bájolgásához képest...

 

Izraeli hegyek között

 

A főszereplő fiatalember önként megy pilótaképző iskolába, és később is lemond az üzlettel járó elfoglaltságokról. Ő inkább saját életcélt keres. Így kerül Európába, majd Izraelbe, és ismerkedik meg Debra Mordechai -val. David eleinte nagyon nem jött be nekem, mint főhős. Szánalmasan elkényeztetett. Látszik, hogy nem tudja értékelni a dolgokat. Ettől függetlenül persze jóindulatú, de gyakran az érzelmei vezetik. Az meg egy vicc, hogy csak azért, mert olyan jól néz ki, mindenütt a nők alig várják, hogy a közelébe férkőzhessenek. A valóságban ez nem teljesen így működik.

Persze Debrát is azonnal meg akarta kapni, és milyen nehezen tűrte, hogy ez nem ment. Végül is mit gondolt, ennyi az egész, mindig lekapni egy nőt, és kész, ennyi? Az is furcsa volt, hogy hirtelen egyik napról a másikra „izraelivé” vált. Lehet, hogy részben zsidó, de akkor sem lesz az emberből egy szempillantásra fanatikus hazafi, aki mindennap az országért harcol.

A pénzhez való hozzáállás jól jellemezte a két főszereplő különbözőségét. Pont a két véglet, Debra úgy érzi, nem engedhetik meg maguknak a luxust, David szemében pedig semmi értéke a pénznek. A harci repülőgépes filmekhez képest itt sokkal drámaibb a hangulat, bár nem kevésbé izgalmasak a légi hajszák.

Ami Izraelben – de úgy általában a közel-keleti államokban – történik, iszonyú. Nagyon-nagyon beteges, szörnyű, amit művelnek. Kötélidegek kellenek, hogy az ember elolvassa miket művelnek vallási és hazafias okokból. Az ég világon semmi sem igazolhatja más emberek brutális elpusztítását, felrobbantását. Nem jó olvasni, mert az embernek felforr a vére, elmegy a kedve.

Az a bizonyos festőnő, Debra ismerőse, különös jelenség a regényben. Egy terebélyes, nagyon szókimondó, beszólogató asszonyság, aki azonban rengeteg jót tesz a főszereplőkkel. Ezt a karaktertípust már sok más történetben megismertem, kissé más jellemzőkkel. A közel-keleti helyszín atmoszférája talán még Az Ararát legendájához hasonlított, bár más emberi környezetben.

S mintha a sok szörnyűség nem lenne elég, a főszereplő ezt még tetézi azzal, hogy nem tud uralkodni a bosszúvágyán. Egyszerűen nem értem, hogyan lehetett David ilyen eszetlen, ilyen mértékben hatalmába kerítette a sötét oldal, hogy ekkora bajt okoz magának, barátjának, és az országnak. Wilbur Smith pedig nagyon mélyen belemerül itt is a részletekbe, amit egyáltalán nem szeretek benne. Nem akarom ismerni a részleteit, hogyan szakad, ég, robban egy ember darabokra. És még számtalan szörnyűség, de ez a szerző semmit sem akar kihagyni.

Hasonlókat írtam az Elefántsirató jellemzésekor is. Az Égi sas a közepe táján túlzóan drámai, bár egyben ennek is köszönhető, hogy nem tudtam abbahagyni az olvasását. Olyan, mintha két részre lenne osztva a regény, mert a második fele már Afrikában játszódik. De még itt sem kaland, csupán a háborús, vagy katonai akció helyett, most vadorzókkal szembeni akcióvá válik.

A két főszereplő a Morgan család Jabulani házába költözik. Ez David édesapjának volt a vadászóhelye, a vadon szívében, a Krüger Nemzeti Park közvetlen szomszédságában. Időközben kissé lepusztult, ezért rendbe kell hozni, valamint a közeli park is kerítést húzatott fel, így kapcsolatba kerülnek a vadőrök vezetőjével, Conrad Berg -gel. A legnagyobb veszélyt egy bizonyos Akker jelenti, aki illegálisan átjár vadászni.

A Jékely Endre csodálatos vadászkönyvéből ismert afrikai ragadozóknak itt nem sok szerep jut, annál több a növényevőknek. De főhősünk meg is akarja védeni területe állatvilágát. Nem értettem, miért követte el David azt az ostobaságot, hogy odautazott a vadorzó fickó boltjához, vajon mit akart ezzel elérni? Így csaknem odaveszett a kutyájuk, és Akker személyében megismertem az egyik legkevésbé emberi lényt a világon. A csapdába csalására tett kísérlet hihetetlenül izgalmas volt, ezt nem egyhamar fogom elfelejteni.

Egyszer már a Régi Új Könyvek blog Facebook oldalán is közzétettem, a fordítók miket művelnek tudatlanságból. Ez már a sokadik regény, amelyben a kafferbivalyokat bölénynek nevezik. Az amerikai angolban buffalo -nak hívják a(z amerikai) bölényt, de szó szerint bivalyt jelent. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy a fordítók ennyire nincsenek képben. Afrikában mióta létezik bölény? Számomra ez annyira magától értetődő, hogy nem győzök csodálkozni. 

 

A dél-afrikai szavannán

 

A regény vége felé annyira izgalmas jeleneteket készített elő az író, hogy szinte féltem olvasni. Sokkal körömrágóbb volt, mint egy film. Hajszál híján olyan jelenetek történtek, mint a Szókratész utazásai -ban. Ott mérges is voltam Dan Millman -re, hogy túl nyers és brutális, de nála ez kivételes, míg Wilbur Smith -nél mindennapos.

Amúgy az időtartam is érdekes. Mert ha 1973-ban történtek az izraeli harci események, utána még a könyv történetében évek telnek el. Az Égi sas pedig 1974-ben jelent meg, tehát a szerző jócskán előrement a jövőbe. Majd a könyv végére sikerült elvennie a kedvem az olvasástól.

Azt hittem, csak egy-két apróságot ír, de nem. Részletesen leírta a koponyaműtétet, ahogy történt, mintha filmen nézném. Ez már sokk volt nekem. Ki is hagytam azt a részt. Wilbur Smith tuti, hogy sebész lehetett előző életében, vagy valami hasonló, de erőteljesen vonzódik a véres, belsőségekkel teli jelenetek ábrázolásához. Köszönöm, nekem ez nem hiányzik.

David egészen a könyv végéig az érzéseire hallgatott, ezért is csinált sok őrültséget, igazán messze volt a tudatosságtól. Viszont legalább megállapodott és harmonikus lett a tragédiák után. Amúgy ingadozó, de jó regény, viszont még egyszer nem olvasnám el, ha romantika, akkor már inkább Stackpoole csodálatos kék lagúnája a nyerő nálam.

 

Értékelés (saját tetszési indexem)

7

(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)



A cikk szerzői jogvédelem alatt áll – copyright © Eyn 2020.08.31. - engedély nélküli felhasználása, másolása tilos.

 

2020. augusztus 24., hétfő

Tarzan és az örök élet könyvajánló, könyvértékelés

 

Tarzan és az örök élet könyvajánló, könyvértékelés

 

 

Edgar Rice Burroughs Tarzan és az örök élet című regénye a Tarzan és az oroszlánember -t követő történet (s nem a párducembereset, hiába adták azt ki könyvben később). 1935 októberétől 1936 márciusáig az amerikai The Blue Book Magazinban jelent meg hat részben, majd az író saját kiadójánál nyomtatták ki könyv alakban is. A történetének alapját röviden itt olvashatod el.




Tarzan és az örök élet bemutatás, könyvértékelés


A legnagyszerűbb, hogy hosszú idő után ismét viszontláthatjuk Jane -t. De nem csak őt, hanem a Tarzan visszatér regényből megismert barátnőjét, Hazel Strong -ot is. Csakhogy az író úgy beszél róluk, mintha még mindig a 20-as éveikben járnának, és Hazel most ment volna feleségül Tenningtonhoz. Pedig ama események óta több mint két évtized telt el. Amikor egy kérdésre Hazel azt válaszolja, hogy csak szívében járt Afrikában, megint csak elképedtem. Mi van, Burroughs elfelejtette mit írt a második könyvben?

De a lényeg, hogy ismét a dzsungelben vagyunk, ahol adott egy hercegi szinthez tartozó házaspár, egy-egy nő és férfi szolga, egy pilóta, és Jane. Alexis herceg és Sobrov hercegnő mindketten végtelenül elkényeztetettek, és nem élnének túl egy napot sem, nemcsak a természetben, hanem a szolgáik segítsége nélkül, egyedül. Kettejük közt csupán annyi a különbség – ha nem számítjuk, hogy a hölgy jóval idősebb párjánál – hogy Alexis nemcsak önközpontú, de tisztán önös érdekei vezérlik.

 

Az örök élet dzsungele
 

 

Tibbs, az inas, nem képes átlépni inas programja határait, Annette kedves, de nem a dzsungelbe való, Brown, a pilóta sokkal gyakorlatiasabb náluk. Ő egy kicsit emlékeztetett Danny karakterére a diadalmas -ból, bár nem olyan humoros. Tarzan pedig a kavurukat keresi, akik fehér bőrűek és rendszeresen bennszülött lányokat rabolnak. Mivel Muviro, a vazirik főnöke lányát is elrabolták, több szálon is motiválva vannak.

Jane itt hasonlóan talpraesett, mint amikor Pal-ul-don dzsungeleiben egyedül fenntartotta magát. A pilóta és Annette kölcsönös vonzódása igazán aranyos. Burroughs ez idő tájt még nem szabadult azon hiedelmétől, mely szerint Afrika esőerdeiben oroszlánok kóborolnak magányosan. Egyébként ezt a butaságot a filmek egy részében is átvették. Mielőtt elfelejteném, muszáj megemlíteni, hogy ezúttal Nkima, a dzsungel urának hű majom barátja is szerelmi kalandba bonyolódik.

Itt végre ismét több szerep jut a vaziriknek és hosszabb ideig lehetünk velük. A kis társaság rejtélyes gyilkosság körüli esete az egyik késői Tarzan könyvben szereplő dzsungelgyilkosságokat juttatta eszembe. Nem igazán tudtam mire vélni ha a kavuruk földje az őserdő mélyén van – bár nyitottabb területen – miért beszélnek esős és száraz évszakról.

Kavandavanda, a kavuruk vezére tipikusan eme sorozatban megszokott negatív vezetők jellemvonásaival rendelkezik. Ő is, mint egyik embere, egyből fellángolt a dzsungel ura felesége iránt. Mint említettem, a kötetben Jane -ről többször is úgy esik szó, mintha csupán a húszas éveiben járna, pedig az egyik hivatalos oldalon 47 -nek írják eme történet idején. Ami persze semmit sem jelent, mivel a negyvenes évek még mindig nagyon fiatal kor. Azt is olvastam, hogy Burroughs írására a Salamon király kincse írója elbeszélésmódja is hatással volt.

 

A kavuruk földje
 

 

A Tarzan és az örök élet regény végig egyenletesen jó és szórakoztató. Kár, hogy a végén nincs igazán tetőpont. A kavuruk féltek a halál utáni világból visszatérő emberektől. Az író kicsit gyorsan befejezte, és azóta sem tudom, hogyan kerültek oda ezek a fehér emberek, a kavuruk, és mit keresett ott a két pilóta. Viszont választ kapunk arra, Tarzan (és néhány társa) mitől maradt olyan sokáig fiatal. Ugyanis amit a Mars uránál kevésbé kellett magyarázni, itt annál inkább.

Ahhoz, hogy Jane ilyen fontos (és vezető) szerepet játszott a regényben, köze lehetett Edgar Rice Burroughs magánéletének is. Mivel válófélben volt, és egy új (sokkal fiatalabb) nőt ismert meg, aki nagy hatással bírt rá. Az örök élet elixírjéből Nkima, a kicsi majom is kapott. De például a majomember fia, Korak, és az ő családja kimaradt ebből? Igaz, csak 6 kapszulát tudtak elhozni...



Értékelés (saját tetszési indexem)

7

(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)



Folytatás: Tarzan a nagyszerű



A cikk szerzői jogvédelem alatt áll – copyright © Eyn 2020.08.24. - engedély nélküli felhasználása, másolása tilos.



2020. augusztus 9., vasárnap

Tarzan és a párducemberek, könyvajánló, könyvértékelés

Tarzan és a párducemberek, könyvajánló, könyvértékelés
 

 

Edgar Rice Burroughs Tarzan és a párducemberek történetét 1931 júliusa és szeptembere között írta. Először a Blue Book magazinban adták közzé 1932 augusztusa és 1933 januárja között. Könyv alakban azonban csak 1936-ban jelent meg.

Ez az egyik oka, hogy számos hivatalos felsorolásban a később keletkezett Tarzan és az oroszlánember -t adják meg a regény előzményeként. De a magazinbeli megjelenéseket tekintve, a Tarzan és az aranyváros előzte meg, előbbi könyv csak utána íródott. A könyv történetének alapját itt olvashatod el, spoiler nélkül.




Tarzan és a párducemberek, könyvajánló, könyvértékelés, szereplők


Ez az egyik nagy kedvencem volt a Tarzan sorozat második tízeséből. Végre ismét egy olyan regény, amelyben nem kitalált civilizációk szerepelnek, hanem a valódi dzsungel izgalmas eseményei. A szereplők is különösen szimpatikusak voltak, a kis Kali Bwana, Orando, a fekete, de még Öreg Csont is.

 

Leopárd Tarzan dzsungel
 

 

Ezt az emlékezetvesztéses fordulatot a sorozat több regényében is felhasználta az író. Nem csak a dzsungel urával kapcsolatban, de másokkal is, mint például a Tarzan és az őrült -ben. A párducemberek szektája igazi dzsungelvarázslatot hozott a regénybe, ettől egészen különlegessé vált a történet.

Végeérhetetlenül szórakoztató ahogyan Burroughs lefesti a különböző jellemű feketéket, és a mesterkedéseiket. Bár ezekben a történetekben a törzsi varázslók többnyire szemfényvesztők, valójában ezek a fickók sokkal többet tudnak a szellemvilágról, mint azt gondolnánk.

Az külön tetszik ebben a történetben, hogy nem a szokásos szereplők vannak, hanem sajátos egyéniséggel bíró karakterek. A női főszereplő, Kali Bwana sem mindennapi lány, hogy fehérként egyedül vág dzsungelbeli vállalkozásába. Öreg Csont meg a sértettségét és csalódásait cipeli magával a dzsungelbe, és rosszabbnak hiszi magát, mint amilyen valójában.

A párducemberek hierarchiája és egész viselkedése némileg hasonlít Burroughs megszokott (kitalált) népeire, de itt legalább a realitás világán belül maradunk. A fekete törzsek harci (és egyéb) viselkedése pszichológiailag nagyon hasonlít Az utolsó mohikán indiánjainak működéséhez.

 

A dzsungel mélyén
 

 

A fekete törzsek mindenütt hasonló szereposztásban működnek a regényben. Orando törzsének varázslója, Sobitó párducember is, amit a falubeliek nem tudnak. Bobolo egy másik törzs főnöke, és titokban ő is párducember. Mindketten gazfickók a maguk módján. A regény igazi csemegéje a kis emberek megjelenése, ahol a főnöknek ugyanúgy több felesége van, mint Bobolónak, és egyikük igazi szipirtyó.

Ezek az emberek kicsit mások, mint azok a pigmeusok, akiket Wilbur Smith Elefántsiratójában megismerhetünk. Itt egyikük sem kiemelkedő, sem pozitív. Viszont a valóságban nem ilyen emberevők a pigmeusok, mint a regényben. Rövid időre a szavannán is megfordul a dzsungel ura, ahol ezúttal oroszlánok ejtik fogságba. Nkima, a kis majom, Tarzan barátja – akit a bennszülöttek a párducemberek által megölt Nyamwegi szellemének hisznek - ugyanolyan gyáva mint mindig, mégis néha nagyon hasznos.

Az őserdőben összetalálkozik a dzsungel fia Zu-tho, Ga-yat, és az emberszabásúak To-yat vezette törzsével, akiket Tarzan legutolsó Opari kalandja során láthattunk. Ez egy vékonyabb könyv, de vérbeli dzsungelregény, és egy pillanatig sem lehet unatkozni benne. Valószínűleg innen származott az ötlet a Tarzan és a leopárdemberek című filmhez is, persze annak egészen más a története.

 

A párducemberek dzsungele
 

 

Egyébként a leopárdemberek kultuszának valós eredete van, egészen a múlt század 30-as éveiig sok gyilkosságot elkövettek, Közép-Nyugat Afrikában. Ezek a titkos szövetségek, vagy inkább szekták, alkalmazták a vallási alapú emberáldozat szertartását, és azért harcoltak, hogy megmaradjanak a régi hagyományok, miután a földrész belseje is a civilizáció hatása alá került.

A majomember itt sem tudott leszokni arról, hogy bármikor legyőz egy másik vadat, felhangozzon tőle a hím majom győzelmi kiáltása. Ez teljesen felesleges, de az író nem akart eltérni tőle. A végén az a testvéres dolog nagyon hasonlított a Szumátrán játszódó Tarzan regény végére, bár az jóval később íródott.



Értékelés (saját tetszési indexem)

7.5

(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)




A cikk szerzői jogvédelem alatt áll – copyright © Eyn 2020.08.09. - engedély nélküli felhasználása, másolása tilos.


2020. július 13., hétfő

Edgar Rice Burroughs - Tarzan fia bemutatás, könyvajánló

Edgar Rice Burroughs - Tarzan fia bemutatás, könyvajánló
Edgar Rice Burroughs - Tarzan fia bemutatás, könyvajánló


Edgar Rice Burroughs - Tarzan fia történetét 1915 első felében vetette papírra, hat részes sorozatként jelent meg az All Story Weekly magazinban 1915 decembere és 1916 januárja között. Könyv alakban 1917-ben adták ki. A cselekmény a Tarzan a fenevadak élén folytatása. Később egy némafilmes sorozatban és képregényekben is közreadták, némileg módosítva. A tartalmáról itt olvashatsz részletesebben, spoiler nélkül.




Edgar Rice Burroughs Tarzan fia története



Azt már a „vademberes” könyvnél is jeleztem, hogy az időbeliség nem stimmel, hiszen ezek az események még az első világháború előtt játszódnak. Márpedig Tarzan születését figyelembe véve Korak, a fiú nagyjából 1910, vagy kicsivel utána születhetett.
A Tarzan fia könyvből filmsorozat is született akkoriban, erről írtam is a Tarzan filmeket bemutató oldalamon. Elég sok zűrrel járt a sorozat, a szereplők kiválasztásától balesetekig és más problémákig. Ezek a színészek külsőleg – mai szemmel nézve – szörnyűek, köszönőviszonyban sincsenek a regényben lefestett ideális alakokkal.
Ez volt a negyedik regény a sorban, s az egyetlen, amelyben nem a majomember a főszereplő, hanem az utóda. Nagy kár, hogy a benne rejlő lehetőségeket az író nem használta ki, hiszen egy-két folytatást leszámítva a további történetekben már nem szerepel Korak.


Tarzan fia az eredeti könyvborító
Tarzan fia, az eredeti könyvborító


Tarzan fia története igazán drámai, jó kis hosszú regény, de nem kevésbé izgalmas. A megszokott alakok, népcsoportok, gonosztevők és jóemberek egyaránt jelen vannak. Arabok, bennszülöttek, franciák, a nagy majmok, és turisták is.


Tarzan fia bemutatás, könyvajánló, értékelés


Az első csodálatos esemény az előző regényből megismert emberszabású majom, Akut megjelenése. Igazán hihetetlen ahogyan ennyi év elteltével is a dzsungel urát kereste minden emberben. Ahogyan az is, hogy eltűrte a civilizáció korlátait ennek érdekében. Paulvics, Rokov legközelebbi cinkosa itt most közvetítőként akaratlanul is hasznosat tett, az ő elhozatalával.
Az előző regény eseményei után tizenegynehány év telt el, és az író Paulvicsot még mindig a 30 éves éveiben járónak nevezi, aki az őserdei viszontagságok miatt idős embernek néz ki. Ebből kiindulva a régi eseményeknél még csak nagyon fiatal lett volna, ami meglehetősen furcsa ahhoz képest, hogy az a páros már milyen ismert volt a bűnözői múlttal.
Jane beteges tilalmai, hogy a fiuk, Jack ne tudjon meg semmit a vadonbeli életről, számomra meglehetősen ellenszenves volt. Mintha a vizet akarná megakadályozni, hogy lefelé folyjon. Éppen ez miatt került Jack egyre inkább olyan helyzetbe, amit anyja nem akart. Mert minél jobban tiltva volt ettől, annál inkább érdekelte a vadon élete.
Jack neve, amit Akuttól kapott, Korak, a Vadölő, egy másik kalandregényt juttatott eszembe. Ő az őserdőbe kerülve hirtelen nagyon gyorsan kezdett fejlődni serdülőből felnőtté. Az viszont nem tetszett, hogy embert is ölt (feketéket). Burroughs pedig itt még mindig abban a hiedelemben élt, hogy a dzsungelben oroszlánok, hiénák és zebrák kószálnak.


Tarzan fia könyvértékelés


A másik szálon az elrabolt francia kislány, Meriem történetét ismerhettük meg. Nála még gyorsabb a változás. Előbb 7, utána 10 éves, majd villámgyorsan felnő. Az évekkel eléggé nagyvonalúan bánt az író, egy idő után nem lehetett tudni mennyi telt el belőlük. Mint említettem, Korak bennszülött gyilkosságai és rablásai tőlük nem tetszettek. Apja is ezt tette, mint olvasható a dzsungeltörténeteiben, de ő majmok között nőtt fel, Korak viszont nem.
Tantor, az elefánt itt is jó figura a társaival, bár azt nem tudhatjuk, hogyan ismerkedtek meg a dzsungel urának fiával. A két svéd haszonleső többszöri felbukkanása a könyvben jó változatossá tette az eseményeket. Valamint a többféle állat és ember. A cerkófmajmokról ezen kívül talán a Fogakkal és karmokkal című remek vadásztörténetekben olvastam, itt fontos szerepük van.
A regényben lefestett összetalálkozásoknak kevésbé nagy a valószínűsége egy ekkora őserdőnél. A Meriemet gyermekkorában fogva tartó arab sejk faluja az északi részen volt, a Bwana -nak nevezett úr rezidenciája pedig a dzsungeltől délre. Számos véletlen van, ami a szereplőket elválasztja egymástól. Az is érthetetlen, Korak miért mondott le arról, hogy visszatérjen a szüleihez.
Egyébként ebben a kötetben csak említve van az előző regényből megismert Mugambi, de igazából nem találkozunk vele. A vazirik főnökeként viszont egy bizonyos Muviri van jelen, akinek neve nagyon hasonló a jóval későbbi folytatásokban rendszeressé váló Muvirohoz, aki a vazirik vezére.
A méltóságos Baynes Morison úrfi, aki kedvtelésből érkezett Afrikába, a Szepes Mária karmikus könyvéből megismert úri társaságok emlékét idézte fel bennem. Még az ő jötte előtt említi Burroughs, hogy Meriem 16 éves, ami végre egy támpont. Egyébként a regény tipikus esete annak, amikor emberek túlgondolnak dolgokat és téves következtetést vonnak le.
Ez esetben is a szereplők behódolnak saját hiedelmeiknek, ahelyett, hogy utána járnának a dolgoknak, és ezzel sok bajt elkerülhetnének. Baynes Morison úrfi és Meriem kalandos esete után a Bwana nem beszél róla a lánnyal, de ami még nagyobb baj, párja, „Kedvesem”, akivel olyan jó összhangban volt a lány, szintén nem hozta szóba a témát. Ráadásul Korak, aki véletlenül szemtanú volt a dzsungelbéli esetnél, szintén félrevezette saját magát, azáltal, hogy rosszul ítélte meg.


Korak, Meriem, Akut dzsungele


A svéd Malbihn újbóli megjelenése igazi gyújtóoka lett az események drámai megváltozásának. A regény utolsó harmada – vagy inkább negyede – fordulatos események káprázatos egymásutánja. Mindeközben a szereplők lelkivilágában is viharos változások mennek végbe. Edgar Rice Burroughs nemhiába volt a kaland mestere. Több mint 30 év után ugyanúgy izgulok,mint amikor először olvastam.
Afrika vad, hátborzongató oldalának képei némelyik Solomon Kane történetből is ismert voltak előttem, bár ott erőteljes misztikummal körüllengve. Itt most Tantor vérengző oldala is előkerült, és a Meriemet elrabló sejk falujánál egy újabb szereplő, az arab Abdul Kamak tette szövevényesebbé az eseményeket.
A végső tetőponton Burroughs utánozhatatlan stílusban fonja egymásba az történéseket. A dzsungel eredeti urának kell megjelennie, hogy megoldás szülessen. A Tarzan fia egy ezerszer is olvasós regény. Korak ezután csak Pal-ul-don földjén bukkan fel ismét a sorozatban. Egyetlen másik későbbi könyv sem ível át ilyen hosszú időszakot, ami szintén egyedülállóvá teszi.


Értékelés (saját tetszési indexem)
8
(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)




A cikk szerzői jogvédelem alatt áll – copyright © Eyn 2020.07.13. - engedély nélküli felhasználása, másolása tilos.