Gyorsítósáv a milliókhoz könyv MJ Demarco 2011-ben megjelent műve, melyben tükröt állít az addig megjelent gazdagság elérésével foglalkozó könyveknek, bebizonyítva, hogy a gondolkodásmód, hozzáállás, és gyakorlati tudás, hogyan vezet a valódi pénzügyi szabadsághoz.
„Hagyd abba a hagyományos bölcsességek elfogadását. Hagyd abba, hogy a tömeg után mész, és rossz receptekhez nyúlsz. Hagyd abba, hogy egy olyan útitervet követsz, amely az álmaid feladására kényszerít, és csupán középszerűséghez vezet.”
MJ DeMarco
MJ Demarco szerző, milliomos, egy átlagos kissrác volt, átlagos körülményekkel, aki a meggazdagodásról álmodott és egy saját Lamborghini -ről. Már késő gyermekkorától fogva kereste ennek az útját és fiatalon vállalkozásokba fogott. Sok-sok csalódás és limuzinsofőrként eltöltött időszak után sikerült megvalósítania egyedülálló projektjét – mely egyben a küldetése – a Fastlane –t, azaz a Gyorsítósáv –ot.
A Gyorsítósáv a milliókhoz az ő tudását, tapasztalatát, gyakorlati tanácsait adja át lenyűgöző formában azok számára, akik készek kilépni az átlagélet gödréből és megtenni azokat a lépéseket, amelyek álmaik megvalósításához vezetnek.
„A meggazdagodás folyamat, nem egyszeri esemény. ...A gazdagság a legtöbb embert elkerüli, mert az eseményekkel vannak elfoglalva, és közben nem fordítanak kellő figyelmet a folyamatokra. ...A milliók folyamatokból születnek.”
MJ Demarco három részre osztja az emberek pénzügyi utazását, vagy térképét.
„Hagyd abba a hagyományos bölcsességek elfogadását. Hagyd abba, hogy a tömeg után mész, és rossz receptekhez nyúlsz. Hagyd abba, hogy egy olyan útitervet követsz, amely az álmaid feladására kényszerít, és csupán középszerűséghez vezet.”
MJ DeMarco
Ki az az MJ DeMarco ?
MJ Demarco szerző, milliomos, egy átlagos kissrác volt, átlagos körülményekkel, aki a meggazdagodásról álmodott és egy saját Lamborghini -ről. Már késő gyermekkorától fogva kereste ennek az útját és fiatalon vállalkozásokba fogott. Sok-sok csalódás és limuzinsofőrként eltöltött időszak után sikerült megvalósítania egyedülálló projektjét – mely egyben a küldetése – a Fastlane –t, azaz a Gyorsítósáv –ot.
MJ
DeMarco fiatal évei során több munkába és üzletbe is
belefogott, de rájött, hogy ezek nem igazi gyorsítósávok. Volt
egy sikeres internetes vállalkozása, amit eladott, majd később
visszavett, amikor az új tulajdonosoknak nem ment. 2007-ben újra
eladta, s megtehette, hogy azt tegye, amit szeret, azaz könyvet
írjon.
Az Internet által nagyobb távlatokra nyithatta vállalkozását és megszerezte az első nagyobb jövedelmeket és tapasztalatokat. Az évek során és saját felismerései révén végül világszerte ismert márkává tette a Gyorsítósávot. 33 évesen multimilliomossá vált és 2007-ben fiatalon nyugdíjba vonulhatott.A Gyorsítósáv a milliókhoz az ő tudását, tapasztalatát, gyakorlati tanácsait adja át lenyűgöző formában azok számára, akik készek kilépni az átlagélet gödréből és megtenni azokat a lépéseket, amelyek álmaik megvalósításához vezetnek.
Gyorsítósáv a milliókhoz tartalma, mondanivalója, üzenete
„A meggazdagodás folyamat, nem egyszeri esemény. ...A gazdagság a legtöbb embert elkerüli, mert az eseményekkel vannak elfoglalva, és közben nem fordítanak kellő figyelmet a folyamatokra. ...A milliók folyamatokból születnek.”
MJ Demarco három részre osztja az emberek pénzügyi utazását, vagy térképét.
1. Járda – szegénységhez vezet
Nekik általában nincsen tervük, azért vesznek fel hitelt, hogy vágyaikat, szükségleteiket kielégítsék, és az iskola befejezése után abbahagyják a tanulást. Nem vállalják a teljes felelősséget élethelyzetükért és körülményeikért, a vagyonuk csupán jövedelem+ (vagyis -–) adósság.

2. Kapaszkodósáv – középszerűséghez vezet
Takarékoskodnak, és sokat dolgoznak, hogy a jövőben megtérüljön. Ki tudják elégíteni igényeiket, de pénzüket „gyorsan elhasználódó” dolgokba költik. Vállalják a felelősséget, de eladják az idejüket; a mát feláldozzák a holnapért. A vagyonuk nem más, mint a munkabérük + befektetések.

3. Gyorsítósáv – gazdagsághoz vezet
Rendelkeznek pénzügyi tervvel, amely gyorsan képes vagyonhoz juttatni őket. Vagyont halmoznak fel, rendszert alakítanak ki, saját vállalkozásra törekednek, értéket adnak és szolgáltatnak. Nem adják el az idejüket és a tudásukat, hanem mások idejét és tudását felhasználva, megtöbbszörözik azt. Az ő vagyonképletük: nettó nyereség + eszközérték.

Gyorsítósáv a milliókhoz könyv bemutatás, vélemény, jellemzés
MJ
Demarco
nem mindennapi könyvet írt ezzel a művel. A Gyorsítósáv a milliókhoz könyv kifejezetten nem
„átlagembereknek” való. Az igazi egyéniségeknek – akik
számára a hétköznapi élet börtön – viszont bűn lenne
kihagyni. Az egész mű, úgy ahogy van, egy hatalmas marketing, de
valós tudás, ismeretek és igazság áll mögötte.
DeMarco bemutatja a lassú „járda”, a „kapaszkodósáv” és a „gyorsítósáv” útját a sikerben és pénztermelésben. Leplezetlen őszinteséggel tárja elénk az átlagos, hétköznapi gondolkodású, s társadalmi elvárások alá kényszerített ember tehetetlenségét. Megmutatja mi a különbség a pénzt hajkurászók, a gyűjtögetők és a valódi vagyonokat megteremtők között.
Némely pénzügyi „gurut” is kritizál egy-két megjegyzésével, amely jó reklámfogás, de csak részben igaz, mert pl. látszik belőle, hogy Kiyosakit sem olvasta rendesen. A „nálam nincs 4 órás munkahét” címszó alatt nyilvánvaló, hogy Timothy Ferris könyvére céloz. Szerinte a vonzás törvénye csak elmélet vagy mítosz, ami arra utal, hogy eme törvénynek sem nézett mélyebben utána. (Abban viszont igaza van, hogy úgy, ahogyan egyesek hiszik „nem csinálok semmit, csak rágondolok és az ölembe hullik” tényleg nem mérvadó, a vonzás törvénye könyvek néha félreérthetők) A gyorsítósáv 40 fogadalmában túl sok a nem szócska, márpedig tudjuk (éppen a vonzás törvényéből), hogy mindig arra fókuszáljunk és azt fogalmazzuk meg, ami az igen.
De ezzel vége is a negatív kritikámnak. A Gyorsítósáv a milliókhoz egy roppant értékes mű, semmiképpen sem tucatkönyv. Nem (feltétlen) azoknak való, akik ilyen jellegű (üzleti-pénzügyi-vállalkozói) könyvet még sosem olvastak, de akik olvastak hasonlóakat, azok ki ne hagyják! Messze felülmúl jó néhány pénzügyi-vállalkozói témában írt könyvet – különösen a hagyományosakat tekintve - szakít az elméletekkel és a való életből merít. MJ DeMarco a saját bőrén tapasztalta és kipróbálta mindazt, amit leírt, és ez nem csak hiteles, hanem nagyon tanulságos.

Számomra
rendkívül jelentős a könyv jó átláthatósága,
rendszerezettsége, és leginkább a gyakorlatiassága.
Gondolkozásmód, motiváció, módszerek és tapasztalati leírások
itt együtt vannak, minden adott ahhoz, hogy a példáját kövessük.
Fontosnak tartom, hogy DeMarco rávilágít, mi a különbség abban
amit csak szeretünk, s mi az ami a szenvedélyünk. Mert valódi
gazdagságot csak az utóbbi hozhat. Természetesen összekötve egy
olyan „szolgálattal”, amire nagy igény mutatkozik.
Ez a
könyv megéri a pénzét, nem egyszer használatos, hanem
időről-időre újra és újraolvasandó. Mert nagyon is lényeges,
amit közöl, némi túlzással azt is mondhatom: az életünk múlik
rajta!
Ajánlott cikkek: Nekem nem kell a lottó 5-ös!
Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!
A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!
Nincsenek megjegyzések:
Write megjegyzés