2016. július 22., péntek

Conan, a kalóz könyv ajánló, tartalom, jellemzés

Conan, a kalóz könyv


Conan a kalóz könyv ajánló, tartalom, jellemzés




Conan, a kalóz könyv  L. Sprague de Camp és Lin Carter 1971-es munkája. A történet Conan 30 éveinek vége felé, a Conan és a Fekete Óriások tava valamint a Vörös szögek című novellák eseményei között játszódik.


A Conan, a kalóz számos újrakiadást megért, és jó néhány ország nyelvére lefordították, beleértve a japánt is.



L. Sprague de Camp és Lin Carter Conan a kalóz történet, tartalom


A már idősödő Villagro gróf szeretné Chabela hercegnőt, Zingara uralkodójának lányát nőjéül. Mágia segítségével atyjára, a királyra elborulást bocsáttat. Zarano, a volt nemesből lett kalóz látogatást tesz nála egy stygiai pap társaságában, ahol megegyeznek, hogy elősegítik tervét. A kalóz a pappal együtt Stygiába utazik, hogy rávegye Toth-Amon –t a segítségre, mert a hercegnőt is befolyásuk alá akarják venni, aki éppen nagybátyjához utazott a tengeren.
Még a zingarai parton belebotlanak
Mithra egyik pap hívébe, aki éppen Conanhoz siet, hogy alkut kössön vele. Régebben cimborák voltak, és most egy értékes térképet árul neki. Zarano leszúrja a papot, a stygiai pedig elveszi a térképet. Conan rálel a férfira, s mivel még nem halt meg, gyorsan a fogadóba viszi, ahol egy szobában orvost fogad hozzá. Megtudván a tényeket, Zarano után ered, aki hajójával a nagybátyjához igyekvő Chabela üldözésére indul.
A stygiai pap rájön, hogy a térkép egy elveszett szigetet ábrázol, ahol olyan ereklye található, amelyért mestere,
Toth-Amon bizonyára mindent megadna. Conan csapatával és hajójával együtt, titokban követi őket a tengeren. Zaranoék a pap mágiája segítségével tétlenségre késztetik a királyi hajót, majd a hercegnőt elrabolva, a rejtélyes sziget nyomába indulnak.





Conan, a kaloz kulfoldi megjelenesek
Külföldi megjelenések

A kimmériai hős követi őket. A szigeten egy ősi kultusz maradványaiként sötét kőtemplom áll, benne egy varangyszerű szoboralakkal. A közelben mások is vannak, akiket nem vesznek észre. Chabelának sikerül kiszabadítania magát kötelékeiből, s a hajóablakon át a tengerbe csusszan. A későbbiekben az egyenlítői partra vetődve, további kalandokban lesz részük, s megismerhetik a vidéken uralkodó, harcias amazonokat is.
 

Conan, a kalóz könyv ajánló jellemzés


A Conan, a kalóz nem rossz könyv, mind a helyszíneket, mind a szereplőket, s a történet sokrétűségét tekintve. Nekem tetszett ez a változatosság, a sokrétű helyszínek, és a sok színes karakter, a fantasy könyvekhez képest is. Az amazonokkal ebben a regényben találkoztam először, a Conan világában.
A Conan, a kalóz könyvben nincsen semmi mellébeszélés, felesleges leírások. A regény kellően élménydús és fordulatos, jól haladnak az események. Egy szóval minden benne van, hogy jó olvasmány kerekedjen belőle. Persze azt, az egyet, ami hiányzik – Robert E. Howard sajátos hatásai – nem lehetett pótolni. De más Conan művekhez képest itt elég jól sikerült visszaadni a főszereplő személyiségét és a Conan novellák sajátosságait.
Egészen más, mint például A bermudai kalózok regény, mégis hasonlóan szórakoztató, noha itt kitalált földrészek szerepelnek. Annyira nem dobott fel, mint egy-egy kiváló, eredeti Howard novella – hiányoztak a sejtelmes, hátborzongató atmoszférák – de mint szórakoztatás, megfelelt. Éppen elég kerek ahhoz, hogy rendben legyen.


Értékelés (saját tetszési indexem)
6.5
(1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)


Kapcsolódó cikk: Conan, a szigetek ura


Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!




A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!
 
 

Nincsenek megjegyzések:
Write megjegyzés