2016. szeptember 27., kedd

Elveszett asszonyok völgye Conan novella bemutatás

Elveszett asszonyok völgye Conan novella


Elveszett asszonyok völgye Conan novella bemutatás


Elveszett asszonyok völgye bemutatás


Az Elveszett asszonyok völgye Conan novella Robert E. Howard egyik olyan műve, amely csak jóval halála után jelent meg. A The Magazine of Horror folyóiratban jelent meg először, 1967 tavaszán, The Vale of Lost Women címmel.

Később a Conan, a kimmériai című gyűjteményben adták ki, s Magyarországon az azonos című kötetben jelent meg. A Dale Rippke féle kronológia szerint ez az Árnyak Zambulában című izgalmas sztori után játszódik.



Robert E. Howard Elveszett asszonyok völgye tartalom, történet


Lívia egy fehér lány, aki Ophir –ból származik és testvérével együtt rabolták el egy útjuk során. Később feketék ütöttek rajtuk, és elhurcolták korábbi fogvatartóitól. Fiútestvérét borzalmas módon megölték, őt pedig fogva tartják egy kunyhóban.
Conan, embereivel – akik szintén feketék – vendégségben jár náluk és jöttükre ünnepséget csapnak. Amikor már a többség lerészegedett és nyugodni tér, Lívia szerét ejti, hogy kunyhójából kiszökve, a barbár kunyhójához lopózzon. Elmondja Conannak kétségbeesett helyzetét, aki megnyugtatja, hogy tenni fog az érdekében.




Elveszett asszonyok volgye tartalom, jellemzes


 
Másnap estére szintén sokat isznak, de Conan emberei sokkal visszafogottabbak. Amikor elérkezik az idő, rátámadnak vendéglátóikra és kezdetét veszi a véres küzdelem. Lívia elszédülten szemléli a harcot és egyre zaklatottabb, kétségbeesettebb. Végül úgy dönt, ebből nem kér, és kiszökve, majd ráugorva egy paripára, elvágtat a vadonba.


Elveszett asszonyok völgye jellemzés


A késői magyarázók szerint Az elveszett asszonyok völgye Conan novella történetét az amerikai vadnyugat ihlette. Ez egy viszonylag rövid novella, ezért nem bontakozódik ki komolyabb, sokrétűbb történet. Lívia helyzete hasonlít a kis Kali Bwanához, a pigmeusok kunyhójában.
Conan a megszokott formáját hozza, Lívia egy tipikus, civilizált nőszemély, a feketék meg vadak, de irányíthatók. Maga az Elveszett asszonyok völgye egy érdekes hely, akár máshol is lehetne. Kicsit furcsa a fekete királyságok vidékén. A Solomon Kane történetekbe jobban illene. Nem igazán derül ki a történetből a sejtelmes események oka, de nem is olyan fontos az eredmények tekintetében.


Értékelés (saját tetszési indexem)
6
(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)


Folytatás: Conan és a fekete óriások tava



Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!




A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

Nincsenek megjegyzések:
Write megjegyzés