Marion Zimmer Bradley Avalon ködbe vész könyv

Marion Zimmer Bradley Avalon ködbe vész című regénye egy kivételesen nagy terjedelmű mű, amely 1983 januárjában került kiadásra. Az Avalon ködbe vész egy négy „könyvből” álló nagy regény, amely az Arthur mondakör és az ősi druida világnak egy különleges feldolgozása.



Bár a fantasy műfajba sorolják, történelmi jellegű, fantasy elemeket alig, vagy csak kiegészítve használ. Általa könnyebben megérthető az ősi druida bölcsesség és a korban megjelenő kereszténység ütközése, vagy időnként békülése. 1984-ben az Avalon ködbe vész regény elnyerte a Locus Awards díjat legjobb fantasy regényként, és négy hónapig szerepelt a New York Times bestseller listáján. 2001-ben egy mini tv sorozat készült a mű alapján.

Marion Zimmer Bradley Avalon ködbe vész tartalom, történet

Igraine 19 éves, egy jóval idősebb férfival, Garlois -szal él, és van egy 3 éves lánya. Nővére, a papnő, 20 évvel idősebb és felkészíti rá, hogy új párja lesz a jövőben, gyermekük pedig fontos szerepet fog játszani Britannia jövőjében. Ebben apja, a merlin is megerősíti. Garlois keresztény, az új vallás tagja, amelynek papjai nagyon elítélőek a druidák ősi tudása iránt. Időközben elhuny az uralkodó, hosszas tanácskozások és viták után a fiatal Uthert választják, aki nem más, mint Igraine leendő párja a jóslat szerint...
Bár csak egy-kétszer váltanak szót, Garlois féltékennyé válik, megharagszik Utherra, és később ellenfelek is lesznek. Igraine -t egy félreeső helyre (Tintagelre) viszi magával, ahol kénytelen mágikus tudását felhasználni, hogy tudjon az eseményekről és behatással lenni rájuk.

Évekkel később Igraine lánya, Morgaine, Viviane által Avalon szigetére kerül, ahol papnővé nevelik. Megismerhetjük ennek rögös útjait. Új, másik gyermeke, Arthur pedig arra hivatott, hogy nagy uralkodó legyen, de nem könnyű út vezet el odáig.

Marion Zimmer Bradley Avalon ködbe vész jellemzés, szereplők, kritika

Az Avalon ködbe vész csodálatos, egyedi, lenyűgöző, és... eszméletlenül hosszú regény. 5-6 „normál” méretű regény kitelt volna belőle. Az elején csak lassan lendültem bele, engem a történet mellett, különösen a misztika vonzott. Avalon, a druidák ősi tudása, nagyon is érdekelt. Az egész történet sokkal inkább történelmi regény, némi misztikummal áthatott, mintsem fantasy. De a misztikus dolgok is belefértek a „realitásba”. Inkább a realitástól alig eltérő történelmi fantasy –nek nevezném.
A papnőkkel történő nász elég fura egy dolog volt számomra. Azért neveljék őket, s tartsák meg szüzességüket, hogy egyszer egy vadidegen, de szintén felkészített, ellenkező nemű egyeddel nemzzenek utódot, elég bizarr. Túlzottan végighatja a könyvet egyfajta karma, mintha mindig végzeteknek kellene beteljesülnie, és semmit sem számítana az egyének szabad akarata. A nőket „szülőgépeknek” tekintették, akiknek jó esetben már 20 éves korul előtt gyermeket kellett a világra hozniuk.
Az is zavaró, hogy minden esetben a házasságot érdekből hozzák létre, s azért, hogy megfelelő utód legyen, aki tovább viszi a vérvonalat. A keresztény papság elvakultsága a druida hit és tudás ellen pedig rendkívül visszataszító, szinte beteges. Már ekkoriban abszolút félreértették a krisztusi alapelveket és fanatikusak lettek. Minden mást boszorkányságnak és az ördögtől valónak hittek. Ezzel nagy kárt okoztak.

 

Az egyébként jóindulatú Gwenhwyfar tipikus példája volt a papi programozás által, nagyon erősen előítéletes gondolkodásra. Miatta hagyta el a sereg éléről, az ősi zászlót Arthur, amivel nagy hibát követett el, de Gwenhwyfar azt hitte ez a helyes. A másik, ami zavaró lehet, abban a korban rövidebb volt az átlagéletkor, de hogy a nők 40 éves kor felett már öregnek számítottak, szintén maradiság. A könyv második könyvének végén pedig Gwenhwyfar – amely a walesi formája Guinevra névnek – egyszerre hál élete két legfontosabb férfijával...
Még Morgaine volt a legszimpatikusabb számomra. De amikor Arthur utasítására egy idős királyhoz ment feleségül – annak ellenére, hogy a fiával szimpatizált - majd mégis a fiával kevert... Na ez már sok volt. Elvileg avaloni papnő, de a viselkedése nem ezt mutatta, inkább mint egy szeszélyes nőé.
Amikor hadüzenetet küldött az új egyén, aki római császárocskának képzelte magát, egy jó kis háború volt kinézőben. Erre ez teljesen kimaradt a regényből, a következő részben már csak múlt időben említik meg. Így teljesen felesleges volt előkészíteni a terepet és felkelteni az érdeklődést. Marion Zimmer Bradley ebben a műben csak említés szintjén szerepelteti a csatákat, szinte mindent a főszereplő nők szemén és gondolatain át látunk.
Azt nem értettem, sokszor miért nem mondják rendesen az életkorokat. „Öt meg negyven esztendő”, „öt meg húsz esztendő”, ez olyan, mint egy nyers, szóról-szóra fordítás az angolból.
A vége felé Morgaine teljesen elvesztette szimpátiámat, amit Kevinnel műveltetett, az borzalmas. Nagyon drámai volt ez a rész. Nimue –t is nagyon sajnáltam. Mire az ember végére ér ennek a hatalmas terjedelmű regénynek, önkéntelenül is megborzong. Nem semmi, amit Marion Zimmer Bradley alkotott. Annyira eleven, életszerű, mélyen beleég az ember tudatalattijába és sosem felejti.

Avalon ködbe vész mini tv sorozatban – Artúr király és a nők

Az Avalon ködbe vész regényből tévé sorozat is készült, amelynek címét magyarul – rendkívül ostobán – Artúr király és a nők címre fordították le. Ennél butább címet nem is adhattak volna. Most komolyan, ha ezt a címet olvasod, mi jut róla eszedbe? Teljesen más, mint amiről szól. Így lehet közönségessé, világivá tenni egy nemes legendát.
Az Artúr király és a nők filmsorozat – amely úgy tudom nyolc részes eredetiben – nálunk két részként került piacra. Ha nem olvasom a könyvet, talán nem érdekelt volna annyira, de így tátott szájjal néztem a filmet. A helyszínek, a szereplők, a díszletek és a jelenetek káprázatosak voltak. Ha az első felét – ami Magyarországon az első rész a kettőből – veszem, apróbb mozzanatokat leszámítva, szinte teljesen ugyanazt eljátszották filmen, mint amit könyvben olvashattunk. Bár Viviane nem volt ilyen negatív, mint a filmben beállították, és Morgause is gonoszabbnak lett bemutatva.

.
A második résznél viszont több helyen pofátlanul eltértek a regénytől. Aminek oka teljesen érthetetlen, hiszen ha addig olyan jól átvették a történetet, miért kellett a végére eltérni? Az Artúr király és a nők mini tévé sorozatból kimaradtak a hárfák és a dalok, ami a regényben sokszor felbukkan. A merlin, azaz Taliesin is tovább jelen van, mint a könyvben, de Viviane meg elfelejtett meghalni! Gondolom így könnyebb volt, mert kimaradhatott Niniane, aki közben volt a Tó Asszonya. Taliesin utódját, Kevint szintén kihagyták a filmből. Az is zavaró, hogy itt a merlin csupán Avalon képviselőjeként van beállítva, pedig druidaként az országot járta és az ősi bölcsességet képviselte, nem csak Avalont.
Arra nem emlékszem a könyvből, hogy Morgause megátkozta Gwenhwyfar –t, csak a vége felé mesterkedik igazán ellene. Itt jegyzem meg, hogy a filmben az ismert neveket használták, tehát Gwenhwyfar helyett Guinevrát, Lancelet helyett Lancelotot. Gwydion eleinte nem volt olyan őrült és gonosz, mint azt a tévében láttatták. A szászok pedig a végén már régen szövetségesek voltak, nem ellenfelek, mint a filmben. Morgause és Gwidion között történt egy végzetes összeütközés, ami a filmből kimaradt. Viviane itt már réges-régen nem volt az élők sorában, szépen összezavarták a történetet. Aki kíváncsi a „valódi” végére, olvassa el a könyvet, mert a filmben összezagyválták.
Azt sajnálom, hogy Marion Zimmer Bradley – aki valódi mesterművet alkotott ezzel a regénnyel – már nem érhette meg a bemutatót, mert 1999-ben örökre eltávozott közülünk.


Értékelés (saját tetszési indexem)
6.5
(1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)


Kapcsolódó cikk: Lyonesse 1. - Suldrun kertje



Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!

A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!