2017. november 29., szerda

80 nap alatt a Föld körül könyv bemutatás, tartalom

80 nap alatt a Fold korul konyv bemutatas

80 nap alatt a Föld körül könyv bemutatás, tartalom




 80 nap alatt a Föld körül könyv Jules Verne műve, mely 1873-ban jelent meg Franciaországban, Le Tour du monde en quatre-vingts jours címmel. Magyarországon már három évvel utána megjelent, és később is számos újabb kiadást élt meg.
Jules Verne –t a 19. század második felében az utazásokban bekövetkező technikai fejlődés ihlette erre a műre. Ma már – ugyanezekkel az eszközökkel – erősen kétséges lenne ennyi idő alatt megkerülni a Földet, más akadályok miatt.
Azon csodálkoztam, hogy milyen sokan keresik ezt a címet olvasónapló formájában, pedig az ingyen letölthető könyvek közé tartozik, az elektronikus könyvtárban is megtalálható.


80 nap alatt a Föld körül könyv tartalom, történet


Phileas Fogg egyedül élő úriember, akinek minden napja pontosan ugyanúgy telik, percről-percre. Reggel 8-kor kel, Pontban fél tizenkettőkor elindul a Rotary Klubba, ahol a délutánját tölti, és éjfélkor tér nyugovóra, otthon. Kínosan ügyel a pontosságra mindenben, s mikor inasa egyetlen apró hibát elkövet, megválik tőle.
Az új inas a francia Passeparteut, aki számos mesterségben kipróbálta már magát. Egy este a Rotary Klubban szóba kerül, hogy ma már milyen gyorsan meg lehet kerülni a földet, vonattal és hajóval. Phileas fogad társaival, hogy pontosan 80 nap alatt körbe tudja utazni. Még aznap elindulnak Passeparteut -val. A sors iróniája, hogy ugyanabban az időben, egy bankban is rablás történik, a tettes távozik, s a hatóság Phileas Foggra gyanakszik.


80 nap alatt a Föld körül tartalom, értékelés




Szueztől egy „detektív”, Fix, is felbukkan a színen, aki összebarátkozik Passeparteutval, és jól kikérdezi urával kapcsolatban. Ő biztosra veszi, hogy Phileas az az ember, akit keres. Phileas továbbra is nagyon precíz, mindent kiszámol és lejegyez. Jól haladnak az úttal, de Indiától kezdve nem várt akadályok, és kalandos események is közbeszólnak.




80 nap alatt a Föld körül jellemzés, értékelés


Úgy adódott, hogy éppen körülnéztem, hátha találok egy újabb Verne regényt, amelyet érdemes lesz elolvasnom. Mivel az elektronikus könyvtárban van jócskán, csak azt kellett eldönteni, melyik legyen az. Verne műveinek listáját nézegetve esett pillantásom a 80 nap alatt a Föld körül című regényre. A történetről a régi spanyol rajzfilmsorozat és a filmek közül főleg az 1989-es, Pierce Brosnan főszereplésével készült, 3 részes verzió maradt meg bennem.
Csodálkoztam, hogyan nem jutott eszembe eddig, hogy elolvassam ezt a művet, és nagy kedvvel estem neki. Nem is csalódtam, élveztem minden egyes oldalát. De előbb meg kellett szoknom, hogy itt a főszereplő Phileas Fogg, és nem Willy Fog, mit a spanyol-japán rajzfilmsorozatban.

 


Phileas Fogg és Aida hercegnő Indiában



Onnantól kezdett igazán tetszeni a történet – és azt is vártam a leginkább – amikor az indiai dzsungelben rátalálnak a hercegnőre, akit éppen feláldozni készülnek a fanatikus hívők. Ha nem is annyira csúcs, mint például a Tarzan és a gyémántok történet, eléggé felcsigázó. Ez az igazi kaland, és ez hiányzott a továbbiakból. Bár a városokban, kikötőkben és a hajón sem volt unalmas az útjuk, számomra a természet körülményei hozzák a valódi izgalmat.
Ami a szereplőket illeti, Fix – a detektív – a legbosszantóbb figura a történetben, aki ráadásul ostoba is, vagy legalábbis nem lát a szemétől. Persze megvan a maga oka a szerepeltetésének, hiszen tovább bonyolítja az eseményeket, és nehezíti hőseink útját. Passepartout tipikus Verne féle „színesítő”, olyan, mint mondjuk Paganel volt a Grant kapitány gyermekei –ben. Phileas, a totális hidegvérű, rendezett, de fogadásra hajlandó angol úriember megtestesítője.
 
 

80 nap alatt a Föld körül könyv ajánló

 
Néha kicsit több a leírás a kelleténél az olvasmányban, Verne mindig is szeretett ebbe belemerülni. A regény olvasásakor folyton valami nagyobb élményre, izgalomra vágytam, ez lehet a filmek mellékhatása. Így sem volt rossz, de nem nyűgözött le. Amerikában nehéz volt a téli tájat elképzelnem, valahogy mindig nyári eseményre emlékeztem az indián támadás kapcsán. Egészen más volt, mint Az aranymezők királynője történetnél. El kell ismernem, innentől igencsak izgalmas és fordulatos lett a történet.


80 nap alatt a Föld körül térkép
80 nap alatt a Föld körül térkép



A vége pedig zseniális, még úgy is nagyon élveztem, hogy a filmekből már tudtam, mire számíthatok. Olyan jól összepasszolt minden a végére, hogy egész jókedvvel fejeztem be az olvasást. Phileas Fogg tanulságul szolgált az ideális hozzáállásra. Egyetlen egyszer sem ragadtatta el magát, nem dühöngött, nem veszekedett, és nem hibáztatott soha senkit. Pedig lett rá volna alkalma bőven! A legerősebb jellemként a végén így ő lett a nyertes. Ezért tehát szórakozásként és jó példaként is remek időtöltés olvasni a 80 nap alatt a Föld körül –t.


Értékelés (saját tetszési indexem)
7
(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)



Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

Nincsenek megjegyzések:
Write megjegyzés