2018. január 26., péntek

A fekete lyuk tudományos-fantasztikus filmregény

A fekete lyuk tudomanyos-fantasztikus filmregeny
A fekete lyuk tudományos-fantasztikus filmregény




Alan Dean Foster A fekete lyuk tudományos-fantasztikus filmregénye 1979-ben jelent meg. A könyv az azonos című film alapján készült, bár van benne eltérés. Magyarországon a Gulliver kiadónál adták ki 1991-ben.






Alan Dean Foster A fekete lyuk tartalom, történet



A Palominó kutatóűrhajó visszatérőben van távoli útjáról, melynek során idegen létformákat kerestek. Sajnos néhány apróságon kívül nem leltek komoly felfedezésre, így némileg csalódottak. A hajó kapitánya Dan Holland, az első tiszt a fiatal Pizer, Kate McCrae munkája a tudományos-technikai dolgokkal kapcsolatos, Alex Durant fizikus, Harry Boots pedig újságíróként van jelen. Társuk Vincent, az intelligens és néha humorizáló robot.


A fekete lyuk tartalom, történet

Egy különös jelenség vonja magára a figyelmüket. Hatalmas fekete lyuk felé közelednek, amely minden csillagot és más égitestet magába szippant a környéken. De még ennél is nagyobb meglepetés éri őket, amikor a lyuk túloldalán felfedezik, hogy egy gigászi űrhajó áll. A csillagászati törvényeknek mintegy ellentmondva „lehorgonyzott” az űrben és semerre sem mozdul.
Utánanézve az adatbázisukban, kiderül, hogy a hajó a Hattyú, az egykori nagy expedíció járműve, amely küldetéséből nem tért vissza a Földre. Próbálnak kapcsolatba lépni vele, de nem érkezik visszajelzés. Ahhoz, hogy a közelébe férkőzhessenek, veszélyes mértékben meg kell közelíteniük a fekete lyukat. Ügyes manőverezéssel sikerül eljutniuk a Hattyúhoz, ahol döbbenten észlelik, hogy a körülötte levő térben teljes nyugalom van.
Kíváncsiak, ezt hogyan érhették el a hajó irányítói, ezért megpróbálják körberepülni. Az orr részhez érve azonban váratlanul elkapja őket a fekete lyuk vonzása, és hirtelen „zuhanni” kezdenek felé. Minden tudásukra szükség van, hogy a hajót, s ezáltal az életüket megmentsék.




Alan Dean Foster A fekete lyuk értékelés, jellemzés, élmények



Az azonos című film nagy kedvencem volt gyermekkoromban, írtam is róla itt: Tudományos-fantasztikus filmek. Amikor 1991 -ben megjelent magyarul a könyv, eszembe sem jutott hogy filmregény, úgy olvastam, mintha a regény alapján készült volna a film. Számomra az ideális sci-fi, a távoli űr a maga titokzatosságával, és a fekete lyuk, amely egyik abszolút kedvenc témám a műfajban.

Alan Dean Foster A fekete lyuk könyv

A film és a könyv egyaránt borongós, sötét hangulatú, de egyben rendkívül vonzó és izgató annak, aki szereti a valódi tudományos fantasztikumot. Alan Dean Foster mesterien megjeleníti és közelebb hozza a figurákat, akiket a filmben megismerhettünk. Mind a hat karakter annyira eltérő, jellegzetes vonásokkal és viselkedésmintával rendelkezik, hogy összjátékuk számos lehetőséges végkifejlettel kecsegtet. De persze nem szabad elfeledkeznünk a robotokról sem. Vincent már-már emberi a viselkedését, beszédmódját és cselekvéseit tekintve. Maximilian egy hallgatag, de annál veszedelmesebb óriás, Bob pedig az alázat és a megfélemlített, de hősies egyén példája.
A tudományos rész érdekes, és elgondolkodtató elméleteket vet fel, amelyekre persze csak vázlatosan kapunk magyarázatot. Bár ez a könyv egyáltalán nem horror, mégis a Hattyúban van valami kísérteties, és a későbbiek fényében ennek okát már értjük is. Amikor Vincent és Bob a többi robottal játszottak, a regényben biliárdoznak, de a filmben lézerrel lőttek célpontokra.


A fekete lyuk jellemzés

A fekete lyuk regény a vége felé közeledve lesz egyre izgalmasabb, és a végjáték teszi fel a koronát az egészre. Ebben nagyon gyorsan pörögnek az események, és szinte lehetetlennek tűnik megúszni a szereplők szemszögéből. De a legvége mégsem pontosan ugyanaz, mint a filmben. Van egy kis eltérés, aminek nem tudom mi az oka, de mindkettő lenyűgözött.
Végül eljutunk oda, ahol megszűnik minden általunk ismert fizikai törvény, a legnagyobb test is parányivá zsugorodik, a megismerhetetlenség, a végtelen, egy másik világ kapuja, a fekete lyuk.


Értékelés (saját tetszési indexem)
8
(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)



Ajánlott cikkek: Az utolsó csillaghajó


Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!


2018. január 14., vasárnap

Robin Hood A tolvajok fejedelme filmregény

=" Robin Hood A tolvajok fejedelme filmregeny
Robin Hood A tolvajok fejedelme filmregény




Simon Green Robin Hood A tolvajok fejedelme című filmregénye 1991-ben jelent meg. Simon Richard Green egy brit sci-fi és fantasy író. A tolvajok fejedelme filmregényt Magyarországon a debreceni Phoenix kiadónál adták ki, szintén 1991-ben. A könyv az azonos című film írott verziója, de annál valamivel részletesebb, s árnyaltabb.






Simon Green Robin Hood A tolvajok fejedelme tartalom történet




Jeruzsálemben, 1194-ben, a tömlöcben raboskodik Robin of Lockley és társa, Péter. Mikor arra kerül a sor, hogy Péternek a karját a hóhér levágja, Robin rátámad a segédekre. Csakhamar elintézik a hóhért és társait, de egy mórra, Azeemre van szükségük, hogy kijussanak, mielőtt az őrök elkapják őket.

A folyó, ahol Robin megküzdött Little Johnnal
A folyó, ahol Robin megküzdött Little Johnnal

Közben Angliában egyesek a király ellen szervezkednek, és a Robin uradalma közeli vidéken is megjelennek. A gazfickók lépre csalják Robin apját, aki nem akar árulóvá válni, ezért nem hagyhatják életben.
Robin megérkezik szülőföldjére Azeemmel. Útban hazafelé egy fiúcskát hajszoló bandával találkoznak. Kiderül, hogy egy elejtett szarvas miatt akarják elkapni. Robin közbelép, megvédi, s kideríti, hogy az üldözők vezetője Guy of Gisborne, a bíró kuzinja. Most a nottinghami bíró korlátlan úr a környéken, s kíméletlenül érvényesíti a jogait.
Robin hazaérve mélységes csalódással szemléli felégetett kastélyuk romjait. Egyedül öreg, megvakított szolgájukat találja ott. A gaztett mögött a bíró és a mellé állt nemesek állnak. Találkozik Marian -nel, gyermekkori ismerősével, aki a király rokona, s mostanában a szegényeknek adakozik.

Robin Hood fája
Robin Hood fája

De a legnagyobb meglepetések akkor várják, amikor a hírhedt sherwoodi erdőbe mennek. Egy nagy darab, furkósbottal harcoló férfival kell birokra kelnie. Csakhamar kiderül, hogy egy egész kompánia található az erdőben, mind olyan emberek, akik a bíró sanyargatásai elől menekültek oda.





Robin Hood A tolvajok fejedelme értékelés, jellemzés, emlékek, élmények



1991-ben nagyon tetszett ez a történelmi kalandregény, mint ahogyan a belőle készült film is. Robin Hood eme feldolgozását nagyon jól kitalálták, a történet izgalmas, sokszínű és nagy élmény volt az olvasása. Rengeteg szereplőt mozgat, s mindannyiuk erős, összetéveszthetetlen karakter.

Robin Hood szobra a sherwoodi erdőben
Robin Hood szobra a sherwoodi erdőben

Talán az egyetlen Robin Hood történet, amely Jeruzsálemben kezdődik. Olyan jól van kiépítve és levezetve az egész sztori, hogy egyetlen hibát, unalmas pillanatot sem találtam benne. A drámai csúcspont az, amikor a „vadak” letámadják az erdőlakók táborát. Ez hátborzongatóan lenyűgöző és fájdalmas volt a filmben és a könyvben is.
Viszont a filmben szászoknak hívták őket, a regényben pedig északi keltákról van szó. Valószínű a régi magyar szinkronban volt rossz a fordítás, mert az angol eredetiben is keltákról beszélnek.
A Robin Hood - A tolvajok fejedelme regényben élesen kiemelkedik a „gonosz”, a bíró a csúf Mortianna által egy sötét, beteges, boszorkányos kultuszt követ, titokban megvetve a kereszténységet. Ez szintén olyan elem, amellyel más Robin Hood történetekben nem nagyon lehet találkozni.

Jellegzetes fa a sherwoodi erdőből
Jellegzetes fa a sherwoodi erdőből

Mándy Iván könyve, a Robin Hood is nagyon jó volt, de a tolvajok fejedelmével nem veszi fel a versenyt. Míg az vidámabb, lazább, ez a filmregény nagyon is ”komoly”, bár humorral sincs híján, itt vérre és életekre megy a játék. A végére nagyon izgalmas lett, az olvasó csak kapkodja a fejét az események sodrásában.
Olvastam, hogy annak idején fanyalogtak a kritikusok a film bemutatásakor. Aki ennél jobban megformál egy történetet, az előtt le a kalappal. Szerencsére a film nagy siker lett, és a regény is káprázatos. Számomra tökéletes élményt nyújtott.



Értékelés (saját tetszési indexem)
8
(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)



Ajánlott cikkek: Örök hősök
                         A viking asszonya


Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!
 

2018. január 9., kedd

Yasar Kemal Az Ararát legendája regény

=" Yasar Kemal Az Ararat legendaja regeny
Yasar Kemal Az Ararát legendája regény






Yaşar Kemal Az Ararát legendája című epikus romantikus regénye 1970-ben jelent meg. A többszörös díjas török író ezen művéből egy évvel később egy opera készült hazájában.






Yasar Kemal Az Ararát legendája tartalom, történet



Az Ararátnál élő Ahmet -nél megjelenik egy ló. Többször elviszi messzebb, de az állat mindig visszatér. Az idős Szufi elmondja, a hagyomány szerint ha ez történik, az övé lesz az állat és az élete árán is meg kell védenie. Sok idő telik el és nem jelentkezik a gazdája. Egy idő után viszont a pasa keresni kezdi a lovát. Sok mindent ígér Ahmet -nek, de az nem hajlandó megválni lovától. Ezért a pasa embereivel az Ararátra indul.
Felégetik a házakat példát statuálva, de nincs eredménye. Eltűnik a lóval, és a környező népek is. Bejárják a hegyet, de az emberek mindenhonnan eltávoztak. Hosszú ideig tartó keresés után fel kell adniuk.


Az Ararát hegység előtt
Az Ararát hegység előtt


Közben az öreg Szufit börtönbe záratják, ahol csak a pasa egyik leánya, lbáhár látogatja meg és hallgatja a kaval (egy hangszer) játékát. Később apja eltiltja ettől. A pasa üzen Ahmet -nek, hogy látogasson el hozzá, a lovat nem kell hoznia. Bégeket küld hozzá, akik elkísérik. Ahmet megjelenik, de a pasa hamar haragra gyúl iránta és őt is bezáratja.
Mivel a mellette kiálló béget is a tömlöcbe küldi, már hárman raboskodnak ott igaztalanul. lbahar szerét ejti a börtönőr segítségével, hogy mégis meglátogathassa őket. Ahmet -et megismerve újfajta érzés ébred a szívében. Hát még amikor meghallja őt is játszani a kavallal.




Az Ararát legendája értékelés, jellemzés



Az egész könyv egy kicsit meseszerű, ami nem baj, mert kedvesen vonzó, van benne valami magával ragadó. Számunkra kicsit fura és szokatlan az a hagyomány, hogy ha egy ló háromszor visszamegy egy másik helyen, akkor már nem az eredeti gazdájáé. Nem igazán pörgős könyv, de a története elvisz magával.
A szereplők miatt gyakorolt rám hatást, és mivel mindig is vonzott az egzotikum, a Kaukázus vidékéről is szerettem volna olvasni. Gülbáhár tipikus álomleány, akit nem lehet nem szeretni, egyébként a valódi világban (könyvön kívüli) is vannak ilyen tiszta jellemek.


Gülbáhár az Ararát legendája


Több érdekes és különös/különleges személyiség van a regényben. Memo, a börtönőr olyan egyén, aki szinte végig szótlan visszafogott, pedig óriási érzelmi vihar dúl benne. Ő az egyik áldozat, aki bensejében leborul a lány varázsa előtt, de nem tud mit kezdeni a helyzettel. Érzéseivel viaskodva segít, miközben vágy, bűntudat, bánat és önfeláldozás kevereg benne.
Hüszo, a kovács erős jellem, nem tud elmenni szótlan az események mellett, a lány hatására cselekszik, megteszi, amit senki sem tett meg. Még a pasa ellen is szól, mert az igazságérzet erősebb benne a tiszteletnél. Kerván, az öreg sejk bírja a környék bizalmát, nagy tekintélye van, amely misztikus elemekből is táplálkozik.
Ilyen emberek állnak Gülbáhár mellett, mégis csak korlátozottan léphetnek fel. Úgy tűnik, sorsuk el van vetve. Mégis Juszuf, a testvére az, akiben megbízott, de gyenge jellem. Juszuf különösen paranoiás, betegesen fél apjától és azt hiszi mindenről tud. Ő volt az a személy, akit a legbosszantóbbnak találtam a regényben. Hogyan lehet valaki ennyire…
Az Ararát legendája könyv előhozta bennem azokat az érzéseket, amelyeket régebben egy-egy tévé sorozat gonosz főszereplője keltett életre. Miért kell eltűrni a gonoszságot? A bég, akihez később mentek viszont éppen az ellentéte volt a pasának. Nagyon becsületes, jóravaló.
Az egész könyvön végigvonulnak a szokások. De felmerül a kérdés, a szokások vannak az emberért, vagy fordítva? Mert itt az embereknek inkább pusztulniuk kell, minthogy a szokás megtörjön. Ha valami jó dologról van szó ez érthető is, de itt helyzettől függő.


Az Ararát hegység Yasar Kemal legendája


Az Ararát legendája regény végét természetesen nem árulom el, de számomra fura. Igazából most sem értem, hagyjuk is. Ez a regény más, mint amit általában a legtöbben olvasunk, nem is hasonlítható az átlagos romantikus könyvekhez.
Végig vonul az egész művön egyfajta „költeményszerűség”, mindig olyan, mintha valami káprázatos, légies, csodaszép, mégis valódi élményben lenne részünk. Egy kicsit túl kell lépnünk a logikán, és a szívünkkel olvasnunk, ami persze nem mindig könnyű. Mindenképpen egy nem mindennapi élményben lesz részünk.


Értékelés (saját tetszési indexem)
6.5
(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)

Ajánlott cikkek: A kék lagúna
                                    Bambi regény




Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!



2018. január 4., csütörtök

Piers Anthony Az emlékmás filmregény bemutatása

=" Piers Anthony Az emlékmás filmregény bemutatása
Piers Anthony Az emlékmás filmregény bemutatása



Piers Anthony Az emlékmás című filmregénye 1989-ben jelent meg az USA -ban. A történet alapja Philip K. Dick Emlékárusítás nagyban és kicsiben című, 1966-os novellája. Az azonos című filmet 1990-ben vetítették, és Magyarországon is akkor adta ki a regényt a Fabula kiadó.






Piers Anthony Az emlékmás tartalom, történet



2084-ben járunk. Az egyik legfontosabb nyersanyag a turbínium - amelyet fegyverkezéshez használnak - a Marsról származik. Éppen ezért döntő jelentőségűek a marsi bányák. Aki irányítja tartja a bányák felügyeletét, a földi Északi Tömböt (földi északi államok szövetsége) is a kezében tartja.
Doug Quaid a Marsról álmodik. Egy barna hajú nővel hajtottak végre egy fontos feladatot űrruhában. Amikor felébred, otthon találja magát szőke feleségével. Építőmunkásként dolgozik a 21. század második felében, és visszatérő álmai vannak a vörös bolygóról.
Elmegy az Emlékezet RT -hez, akik beültetett emlékeket kínálnak utazásokról, amelyek a valóságban nem történtek meg. A folyamat során komplikáció lép fel, és hirtelen minden megváltozik. Quaid ráébred, hogy teljesen más, mint akinek hitte magát, de még nem emlékszik.


Az emlékmás a Marson

Hirtelen arra eszmél, hogy üldözik, és akiket a társainak hitt, nem is azok. Csak egy valaki segíthet rajta, ez pedig nem más, mint saját „előző” énje. Ugyanis vészhelyzetekben ez a személyiség hirtelen átveszi a szerepet, és az emlékeit keresgélő férfiból villámgyors, határozott, cselekvő „géppé” válik. Pontosan úgy, mint akit valakik valaha kiképeztek minden ilyen eshetőségre.






Az eredeti novella: Philip K. Dick Emlékárusítás nagyban és kicsiben



Philip K. Dick novelláját először a The Magazine of Fantasy & Science Fiction tette közzé 1966 áprilisában, és később számos összeállításban megjelent az évek során. Ezt a novellát csak jóval később olvastam, mint a könyvet.
A novellában is a Marsról álmodik Quaid, és egy hasonló céghez megy el, hogy emlékeket ültessenek el benne. De itt a nevek különböznek némileg. Az eredetiben Quayle -nek hívják a főszereplőt, amelyet a magyar fordításban Quail -nak írtak, és a Recall céget Memória Részvénytársaságnak hívják. A cégnél történő emlékezetbeültetéssel kapcsolatos események lezajlásáig Az emlékmás könyv és a novella nagyjából ugyanaz, csak a regény bővebb, több szereplővel és mellékjelenettel.

Philip K. Dick Emlékárusítás nagyban és kicsiben

Utána jön a “keverés”, az olvasó sem tudja mi az igazság, ez jó volt a novellában is, de még jobb a könyvben. A novella-beli történet egyszerűbb és kissé naivabb, természetesen a könyvhöz képest. Az emlékmás regényben és filmben jobban kidolgozták a történetet, komolyabbá vált, és tudományosan is megmagyarázva.




Piers Anthony Az emlékmás értékelés, jellemzés, emlékek, élmények



Amikor ezt a könyvet megvettem (1990), még nem láttam a filmet, és nagyon tetszett. De még a film megnézése után is azt mondtam, a könyvben több van. Jó volt az a sok fordulat, meglepetés, sosem tudtam pontosan ki is a főszereplő, és mi mozgatja a szálakat a háttérben. Megérte kivárni, hogyan kerekedik ki a történet a végére, mert nagyon jó magyarázatot és értelmet nyer az egész történet. Sokkal jobb a befejezés, mint az alapul szolgáló novellánál.
A filmhez képest is vannak kisebb eltérések, a regényben jobban el van magyarázva a vége, néhány plusz információval. Egy teljes fejezet szól idegenekről, meg általában a galaktikus fejlődésről. Amikor először olvastam 1990-ben, nagy újdonság volt számomra, a történet lenyűgözött.


Az emlékmás könyv, a Mars

Az egész emlékmás egy egyszerű történetszálból indul, hogy végül kozmikus – de legalábbis emberi, vagy marsi – méretűvé nőjön. Igazi kemény akcióregény, de az átlagnál sokkal jobban kidolgozott és igénybe veszi az emberi intellektust is. Szeretem az ilyen könyveket is, ahol nem lehet mindent egy csapásra megérteni, bizonyos fokig nekünk is részt kell venni a feladat megoldásában.
Az emlékmás regény vége nagyon pörgős és izgalmas lett, szinte pillanatonként változtak a helyzetek és újabb dolgok derültek ki. Szerintem mesterien kidolgozott történet, közel 28 évvel a kiadása után is élveztem az újra olvasást. Viszont a 2084-es év kicsit közelinek tűnik, addigra biztosan nem települünk ilyen mértékben a Marsra, nem is szólva a többi bolygóról.
A könyv már 1989-ben megjelent Amerikában, pedig a filmet csak 1990-ben kezdték el vetíteni a mozik, hiába készült előző évben. De Az emlékmás azon kevés filmregények egyike, amelyben a filmhez képest jócskán kapunk plusz információt, és a történet is részletesebb.


Értékelés (saját tetszési indexem)
7.5
(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)




Ajánlott cikkek: Hádész, a száműzöttek világa
                         A nindzsaörökség



Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!