Castaneda - Másik világ kapujában könyv bemutatás

Carlos Castaneda Másik világ kapujában kötete 1971-ben jelent meg Amerikában, A Separate Reality: Further Conversations With Don Juan címmel. A Magyarországon 1994-ben kiadott műben Castaneda visszatér jaki indián tanítójához, és az általa leírt tapasztalatait, élményeit mutatja be.

Castaneda Másik világ kapujában könyv tartalom, történet

Carlos a Don Juan tanításai cikkben már bemutatott könyv végén otthagyta idős tanítóját. Utolsó leckéi olyan drasztikusak voltak, hogy hosszú időre elment a kedve az egésztől. Három év után, 1968-ban, visszamegy. Minden ott folytatódik, ahol abbahagyták, bár sokkal lazább a kommunikációjuk és a cselekvésük.

Carlos több megtörtént esetet mesél don Juannak, aki megtudja, hogy gyógyító növényekkel foglalkozó társával – Vicentével – is találkozott. Hamarosan elmennek egy pejot összejövetelre, de ezúttal a szerző csak megfigyelőként vesz részt.

Egy másik alkalommal meglátogatják don Juan unokáját, aki meghívja barátait is a találkozóra. Jó sok vélemény hangzik el, és a beszélgetésekben szó esik a pejotról is. Bár az indiánok többsége tart a növénytől, egyikük, Eligio, szokatlan érdeklősést tanúsít iránta.

Castaneda Másik világ kapujában jellemzés, elemzés

Ez a regény sokkal szórakoztatóbb, mint a Don Juan tanításai, valóságos élmény olvasni. A világ egy egész új, de meglehetősen gyakorlatias szemléletét ismerhetjük meg. Don Juan itt sokkal közvetlenebb, humorosabb, és a többi szereplővel való találkozás is életszerű.

Az elején három érdekes esetet mesél el a szerző; a cipőpucoló fiúk megfigyelését, Sacatecával, a „táncos sámánnal” való találkozását, valamint a Vicente szövetségeseivel való kalandot. Az első alkalomról megtudja tanítójától, hogy a sajnálat mennyire rossz és félrevezető, a gyógynövényes ajándékáról pedig, hogy páratlan lehetőséget szalasztott el.

Különösen érdekes, amikor a pejot összejövetelre utaznak. Carlos úgy látja, hogy az éjszakai úton egy másik kocsi követi őket – annak látja a reflektorait – de Don Juan szerint azok a halál fénypászmái. Annak ellenére, hogy ezúttal a szerző nem fogyaszt pejotot, mégis van az utolsó napon egy különleges élménye.

A későbbi könyvek ismeretében – mint a Csend ereje – tudjuk, hogy Don Juan nem alapított saját családot, csak egy időben együtt volt egy asszonnyal és annak gyermekeivel. Ezért érdekes lenne tudni, vajon Lucio, az unoka, akit meglátogatnak, honnan ered.

Lucio és társaival való találkozások igencsak szórakoztató párbeszédekkel teliek, itt már jócskán megmutatkozik a sorozatra jellemző humor. Az „uralt szeszély” bemutatása ezúttal fordul elő először, és már amikor első alkalommal olvastam is értettem. Nagyszerű dolog van ebben kifejezve, amit az átlagember kevéssé ért, de aki kiemelkedett az elme rabságából, annál inkább.

„...Mivel semmi sem fontosabb bármi másnál, a tudós ember akármilyen cselekvés mellett dönthet, és miután döntött, úgy végzi azt, mintha fontos lenne számára. Uralt szeszélye azt mondatja vele, hogy amit csinál, az fontos, és ennek megfelelően is cselekszik, noha közben tudja, hogy nem fontos, amit csinál. Így aztán, ha elvégezte munkáját, békés szívvel vonul vissza, és akár jók, akár rosszak voltak tettei, akár sikerültek, akár nem, mindez semmilyen módon nem befolyásolja őt. „ Don Juan Matus

A Másik világ kapujában könyvben bukkan fel először don Juan barátja, Genaro, aki a későbbiekben fontos szerepet játszik Carlos képzésében. Nem szavakkal, hanem különleges tettekkel tanítja, amelyeket az energiatestével fog fel. Genaro nagyon jó fej, de kifejezetten idegesítő, hogy mindenféle dolgot csinál, amiről nem tudni, mi.

A könyv két nagy részből áll, az elsőben több találkozás és más emberek vannak, a második a „látásról” szól, egyfajta beavatás ennek rejtelmeibe. A 10. fejezet utolsó oldalai szenzációsak, don Juan szavai itt olyan mélyrehatóak, hogy még ennyi idő után is csak ámultam.

„ ...Remetéskedni szenvedély. A remete nem szakadt el mindentől, hisz akarattal odaadja magát a remeteségnek. Csak a halál gondolata képes az embert annyira leszakítani a dolgokról, hogy képtelenné váljék odaadni magát bárminek, és csak a halál gondolata képes az embert annyira leszakítani a dolgokról, hogy képtelen legyen megtagadni bármit magától. Az ilyen ember azonban nem vágyakozik többé, hanem csendes kívánkozás tölti meg minden iránt. Tudja, hogy a halál körülötte ólálkodik, és nem lesz ideje, hogy bármit magával vigyen, úgyhogy vágyakozás nélkül mindent megpróbál. Az elszakadt embernek, aki tudja, a halál ellen nincs esélye, egyetlen menedéke van: döntéseinek ereje.
Választásai mesterévé kell válnia. Meg kell értenie, hogy döntéseiért önmagát terheli a felelősség, és a meghozott döntést nem lehet másra kenni vagy sajnálkozni miatta. Döntései véglegesek, egyszerűen azért, mert halála nem engedi, hogy bármihez is ragaszkodjék. “ don Juan Matus

Másik világ kapujában értékelés, kritika

A Másik világ kapujában műben Castaneda indián barátja számtalan gyakorlati tanácsot ad a „harcos” létre vonatkozóan. Ezek annyira mellbevágóak – legalábbis számomra, – hogy minden alkalommal új megvilágításba helyezik saját életemet is. A régi, spirituális művek sokkal inkább általánosságokat közöltek ehhez képest.

Castaneda ezen regényben is többször él a „kis füst” -tel, amely egy bizonyos gombából készített keverék, amelyet pipával szív el. Találkozik a másik világ őrzőjével”, és a vízzel együtt „utazik”. Ezen alkalmakkor nyilvánvaló, hogy asztrális testben tesz utazásokat, azonban nem ez a lényege ezeknek a folyamatoknak.

Don Juan is az évezredek óta bevált képzési és beavatási módszereket alkalmazza, azonban a toltékok tudásának hagyományaiból, saját tapasztalataival bővítve. A szellemi lényekről és poltergeist jelenségekről adott magyarázatai is nagyon jók.

Magukról az eseményekről, amelyek Carlossal történtek, nem igazán alkothatunk véleményt, mert csak azt ismerjük, amit ő leírt élményeiként. De, hogy energetikailag mi zajlott, s mi volt a lényege, azt csak don Juan tudta. Azonban itt az idő, hogy lezárjam ezt a cikket, s nem is tudnék jobb befejezést, mint amikor a főszereplők beszélgetésében szóba kerül, hogy Carlos távol volt három évig.

„– Te miért hagytad abba a tanulást, don Juan?

– Ugyanazért, amiért te. Nem volt ínyemre a dolog.

– És miért tértél vissza?

– Ugyanazért, amiért te. Mert nem lehet másképpen élni.”

Értékelés (saját tetszési indexem)

6.5

(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)

Folytatás: Carlos Castaneda – Ixtláni utazás

Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!

A cikk szerzői jogvédelem alatt áll – copyright © 2018.07.13. - engedély nélküli felhasználása, másolása tilos.