2021. november 10., szerda

Zsac Iskola nélkül sikeresen könyv ajánló, vélemény

 

Zsac Iskola nélkül sikeresen könyv ajánló, vélemény

 

 

Zsac Iskola nélkül sikeresen könyv 2017-ben jelent meg az EzvanKiadó -nál. Zsac, azaz Szűcs Zsolt hamar megtanult vállalkozóként gondolkodni és elboldogulni. Főleg tolmácsként és fordítóként ért el eredményeket, szinte a semmiből. Ez a könyv az ő története, amely inspirálóan hat mindazokra, akiknek kételyeik vannak saját képességeikben, vagy tudásukban.




Iskola nélkül sikeresen könyv tartalom röviden


Zsac már gyermekkorában, saját tapasztalataiból megtanulja, hogyan szüksége cselekednie ahhoz, hogy átlagos képességekkel átlagon felüli eredményeket érjen el. Ebben útmutatója Karcsi, az édesapa, aki előszeretettel dobja fiát a mély vízbe.

Zsac számos esetben szinte minimális tudással is helytáll, úgy, hogy nem futamodik meg, hanem megteszi, amit csak lehet. Rájön arra, hogy egyáltalán nem az iskola számít, hanem ő a gyakorlatban mit tud kezdeni a helyzetekkel. Parkour, aikidó, internetes munkák, tolmácsolás és könyvfordítás következnek mire felnő. Eközben számos furcsa, hajmeresztő, vagy éppen mulatságos helyzetekbe kerül, melyekből nem könnyű kivágnia magát.




Zsac Iskola nélkül sikeresen könyv ajánló


Az egész történet, s már ahogyan kezdődik, engem nagyon emlékeztetett a Kiyosaki -féle könyvekre, különösen a Gazdag papa, szegény papára. Ugyanez a feeling, a kissrác már egészen fiatalon megtanulja a vállalkozói gondolkodásmódot a saját tapasztalatán keresztül.

Itt a gazdag papa egyszerűen csak Karcsi, aki hagyja, hogy a fia a saját bőrén tapasztalja meg, hogyan működik az élet. Ez egészen kiváló iskola, bár a gyakorlatban néha feleslegesen sok kínlódással. Mert szerintem például a Word szövegszerkesztő hatékonyabb használatának információit meg lehetett volna tudni sok forrásból. Ettől nem lett sokkal okosabb, azt leszámítva, amit tanult, viszont sok időt vesztett.

Ha már régebben bemutattam az agykontroll könyveket, örültem, hogy pozitívan lett említve a téma, főleg a villámolvasás tréningek. Nagyon tetszett, amikor középiskolába ment a fiatalember, sokat nevettem rajta. Az ő szemszögéből még érthető is, addig megszokta a kétoldalú kommunikációt, itt pedig egyoldalú volt a „parancs”. Diktatórikusnak tűnt számára, hogy a tanárok mindent utasításba adnak, nem törődve azzal, mit gondol a nebuló.

És teljesen igaza van abban is, mennyire száraz és szokásszerű az egész! Mert a hagyományos iskola nem az életre készít fel, csak rengeteg soha nem használatos információk tömkelegével áraszt el.

A külföldön játszódó rész eredeti humorral bírt, muszáj volt nevetnem. Igen, ami sokunk számára magától értetődő, másoknak nem. Jó példa arra, hogy a tolmácsoláshoz sok esetben nem elég a nyelvtudás, hanem némi háttér információ sem árt a helyről és a körülményekről.

Azt egy kicsit túlzásnak tartom, hogy már 16 éves kortól semmi pénzt nem adnak a szülők. Ha olvastad a Térj magadhoz, és láss! c. könyvem, abban írom, hogy az élet hossza milyen nagy mértékben megnövelhető. Ehhez mérten én gyakorlatilag 30 -tól számítom a felnőttkort, addig az ember csupán ifjú, aki keresi az útját. 

 

Zsac története
  

De ha a 7 éves ciklusokat számítjuk, akkor is az ember „én” -je 21 éves korára alakul ki teljesen. Egyébként az az elv működő „ha kapni akarsz, adj, sokszor és sokat”, amennyiben az ember örömét leli az adásban, vagy a fejlődésben. Ha valaki csak azért, hogy kapjon, ott kevésbé fog működni. Zsac iskola nélkül sikeresen mindent bevállalt.

Ez az amibe nem mentem volna bele, hiszen óriási a kockázat. Rá illik, hogy aki mer, az nyer, viszont ő sem tehette volna örökké. Arra gondolok, hogy csak internetről gyorsan szerzett információkból komoly szakmai tudást pótolni, vagy valamit szinte lehetetlen határidőre elkészíteni, mert ott az egészség is, ami fontos.




Iskola nélkül sikeresen az élet színpadán könyv vélemény

 

Le a kalappal az előtt, amit a fodrász találkozón véghez vitt. Ehhez a teljesítményhez olyan önfegyelem kellett, amit a Castaneda -féle tolték harcosok mai nemzedéke képes megtenni. Viszont a több száz oldalas anyag határidős fordításánál úgy éreztem, ez már a másik véglet.

Ez az a pont, ahol meg kell tanulni nemet mondani. Valaki elhitette a szerzővel hogy mindig igent kell mondani, de ez totál őrültség. Még akkor is, ha a végén sikerül, kérdés, megérte-e, nem túl nagy az ára? Tiszta rohanás volt az egész, egyben csodáltam is őt, mert kevés ember lett volna képes erre.

Nagyjából az önfejlesztő könyvekből és rendezvényekből ismert Tony Robbins előadáson érjük el a csúcsot. Több órán át egyhuzamban beszélt? Mert ez sem normális, ha így volt, szünetek kellenek az egészség miatt is, meg a figyelem is csökken.

Tetszett a többször visszatérő motívum, ahogyan Zsac festményként látja amit kell, illetve egyfajta zen állapotba jutva képes a túl gyors beszédet lefordítani. Amúgy az egész eseménysorozat leírása kissé álomszerű, ami betudható az ő tudatállapotának, ahogyan átélte.

Az Iskola nélkül sikeresen az élet színpadán című könyvet egyfajta motivációs műként vásároltam, felcsigázta az érdeklődésem. Nem is csalódtam benne, de azért a végén volt egy kis hiányérzetem. Túl hamar véget ért, még olvastam volna. Persze értem, az egyik oka a rövidségének az író fiatal életkora.



A cikk szerzői jogvédelem alatt áll – copyright © Eyn 2021.11.10. - engedély nélküli felhasználása, másolása tilos.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

Nincsenek megjegyzések:
Write megjegyzés