Ballantyne sorozat könyvek sorrendben, tartalom, kritika

Ballantyne sorozat könyvek sorrendben, tartalom, kritika

Wilbur Smith Eyn   14:31

 

Ballantyne sorozat könyvek Wilbur Smith regényei a Ballantyne családról. Eredetileg négy kötet volt, melyek a család kalandos életét mutatták be az 1860-as évektől az 1980-as évekig Rodézia (Zimbabwe) történelmének hátterében. Ezeket 1980 és 1984 között írta meg, majd 2005 -től további három regény jelent meg, amelyek összekapcsolták a szerző Courtney sorozatával. Közben egy előzményregény is megszületett.

Az előzmény regény

Wilbur Smith – Corban Addison – A Holló szava 2020

A holló szava csúcs, mint kalandkönyv, egy fikarcnyi unalom sincsen benne. Amikor olvastam, még nem tudtam, hogy cikket írok a Ballantyne sorozat könyvek tartalmáról, így erről keveset jegyeztem fel.

Itt is jelen vannak azok a jelenségek, amiket ki nem állhatok a Wilbur Smith regényekben. A rendes nőket megerőszakolják, a jó embereket megkínozzák, és általában a negatív szereplők bármilyen gazságot megtehetnek. A főszereplő a történetileg későbbi regényekben szereplő, amerikai Mongo St. John, az ő fiatalkoráról van szó.

Apja elveszti a birtokát, rabszolgáit egy galád ember miatt, s Mungo is menekülni kényszerül. Az ő viszontagságos útja, felemelkedése számos meglepő és fordulatos eseménnyel jár. Igen határozott és ambícióval teli egyéniség, bár Mungo viselkedésében van egy sor következetlenség.

Először is, ha valakin bosszút akarunk állni, eleve nem figyelmeztetjük előre, hogy fel tudjon készülni. Másodszor: ha amúgy is nehéz helyzetben vagyunk, s mégis pénzhez jutunk, nem tesszük fel az egészet egy lapra, főleg, ha egy kockázatos dologról van szó.

Harmadszor: ha valaki szerelmes valakibe, nem fut egy másik után, csak mert szexuális vágyat érez iránta. Negyedszer pedig, ha súlyos aljasságokat követtek el velünk szemben, az nem jogosít fel arra, hogy mi ugyanígy tegyünk másokkal, csak azért, hogy egyszer bosszút állhassunk.

Egyébként aki olvasta a szerző Elefántsirató című regényét, és együttérzett eme állatokkal, az itt is sajnálni fogja őket. Bár igaz, csak a Holló szava egy kis részében vannak jelen.

Wilbur Smith Ballantyne sorozat sorrendben – az eredeti regények

Ballantyne sorozat sorrendben – 1.A sólyom röpte

A sólyom röpte történetében a fiatal Robyn Ballantyne orvosnő és a bátyja, Zouga, dél-afrikai expedícióra érkezik a tengeren át, apjuk, az orvos misszionárius nyomában. Robyn rájön, hogy a Mungo St. John által vezetett hajó – amellyel érkeznek – titokban rabszolgaszállítással is foglalkozik. Noha gyűlöli ezt, egyben vonzódik is a kapitányhoz. További főszereplők Clinton Codrington, az angol sereg tisztje, s egy ideig egy Camacho nevű kalauz, aki más, mint akinek kiadja magát.

A női főszereplő, akinek az önuralom helyes fejlesztése fontos lenne – ugyanis egyszerre végtelenül kitartó, de érzelmi szélsőségeinek ellenállni képtelen – rengeteg galibát okoz. Egyszerre lenyűgöző az önfeláldozásával, és sírba kergeti az embert a hülye döntéseivel. Kevés ember létezik, aki minden nehézséget vállalva, az életét is odaadja, hogy szinte lehetetlen helyzetben megmentsen rabszolgákat és másokat. Viszont amiket a férfiak miatt művel! Persze itt Mungo John is hibás, viszont Robyn érthetetlen. Ha valakivel nem ért egyet, nem tetszik, akkor nem fekszik le vele a másik, pillanatban – legalábbis egy normál ember így tenne.

A Ballantyne sorozat sorrendben első regénye jókora része a száraföldön játszódik, Afrika alig felfedezett tájain. A brit hajó fiatal kapitánya, Clinton fura fickó, az ember nem tudja hova tegye. Az jó, hogy küzd a rabszolgaság ellen, az már kevésbé, hogy mindent katonai módon akar megoldani. Zouga, Robyn fivére szintén ellentmondásos. Tetszik a bátorsága, tisztessége, de az nem amennyire odavan az elefántcsontért, illetve a végtelenségig hajszolja a feketéket és saját magát is a céljaiért.

A hódító gondolatai sem szimpatikusak, bár az jó, hogy legalább korrekt. A rabszolgagyűjtők a szememben iszonyatosak, na meg amilyen állapotban tartják őket… A Camacho Pereira nevű fickó pedig egy aljas féreg, na az ilyeneknek a pokolban a helye.

Robyn még a végén is miket művel... Csak azért mert haragszik valakire, nem kell több száz embert a halál szélére sodorni! Kész katasztrófa ez a nő, miatta életek változtak meg gyökeresen, s pusztultak oda rengetegen.

Wilbur Smith – Az igazi férfi 1981

Az igazi férfi történet a gyémántláz idején játszódik, abban az időszakban, amikor az előző regény gyermekei felnőnek. Nagyrészt valós történelmi események, ide van beillesztve a Ballantyne család személyes sztorija. Ott van Zouga, aki hatalmas utat járt be Délkelet-Afrikában. Eszméletlen mennyiségű elefántcsontot gyűjtött, kapcsolatot alakított ki a matalebelékkel, és könyvet is írt a megpróbáltatásairól. Erre most, sok évvel később egy kényszerútra megy újra a vadonba, ezúttal a családjával. Hogyan lehet így elbaltázni ennyi pénzt?

Ráadásul a világ legőrültebb helyére mennek, ahol gyémánt reményében egy sereg félőrült fehér, fekete munkásokkal a földet túrja. Olyan körülmények között, melyekhez képest a hajléktalanság is luxus, csupán a szerencsében bízva, ami százból egyszer jön be. És amikor lenne más lehetőség is, nem, maga Zuoga az ajándékba kapott pénzt is ide fekteti…
Már bocsánat a kifejezésért de ekkora barom ő sem lehet, az írónak nem volt jobb ötlete? Egy gazdaggá válhatott emberből totál szerencsejátékos, egy abszolút bizonytalan helyen, ahol még az életben maradás is nehéz?

Teljesen értelmetlen az egész, ennél még az is jobb volt, amikor elefántcsontért vadászott. Megjelennek matabele harcosok és őket is befogja munkára, ami egy kicsit érthetetlen, miért is tennék, évekig ott rohadni a külfejtésekben? A Ballantyne sorozat sorrendben második kötete első fele olvasása számomra kimerítő volt.

Aztán még ott a két fia. Az idősebbik, Ralph, időnként nem képes uralni az indulatait. Amikor a nagy esőzések után-közben is fejteni akarnak, akkor (is) tudtam ezek az emberek nem normálisak. Teljesen elvakítja őket a lehetséges gazdagság, ami itt nagyrészt a szerencsén múlik. Később pedig az apjához hasonlóan Ralph sem tud uralkodni az érzelmein, haragján. De nagyobb gyengeség, hogy a nemi vágyait sem képes kordában tartani.

Wilbur Smith itt sem hazudtolja meg önmagát, egy gyerekkorban megrekedt felnőtt, aki nem bír ellenállni a kísértésnek, hogy egy kisfiú nemi szervének érését ecsetelje roppant részletesen. De minek és kinek? Mungo John felbukkanásának örültem, de elég halvány, és elég negatív színben érkezett.

Amúgy egy kínkeserves szenvedés az egész Igazi férfi könyv. A matabelelékkel kapcsolatos ősi történetek végtelenül untattak, Robyn és Clinton ismételt felbukkanása érdekes, hiszen 2 évtizeddel előrébb járunk az előző regényhez képest. Na de hogy unokatestvérrel házasodni! Mármint gondolat szintjén bukkan ez fel Roby és Zouga gyermekeiben, igazán gondolkodhatnának.

Bazo és emberei kegyetlenkedése ellenszenves, a varázsló tanítvány lány felbukkanása misztikussá varázsolta a sztorit, akár valamely Conan sztorit olvasnék. Egy jelenetben a Wilbur Smith Ballantyne sorozat ismét belemélyed a műtét rejtelmeibe. Ezen szépen átlibbentem, csessze meg az író, szeretnék szépeket álmodni. Tudom, hogy ő örömét leli az ilyen horrorisztikus leírásokban, de szerintem az olvasók jó része nem.

Ellenszenves volt, ahogy a fehérek jó része mindenáron meg akarja szerezni az afrikai földeket, még főszereplőink is. Ugyanúgy ahogy Amerikában az indiánoktól, itt a feketéktől, főleg a drágakövek és más hasznok miatt. Mungo álnok módszere egyedül a matabele király falujában, szánalmas volt. A feketék babonás emberáldozatai pedig kegyetlenek.

Mungo addigi párjának, Louise -nek a menekülő akciója, a ló és a támadó oroszlán Meriemre emlékeztetett a Tarzan fia regényből. Később több bosszantó dolog történik. Újra meg kell kérdeznem, ezek normálisak? Első unokatestvérek összeházasodnak (keresztény családban) és semmi kérdés?

Ami még rosszabb, az egyik fiú egy férfiba szerelmes. Ha így van, így járt, de hogy emiatt az egyik legszebb lány eldobja az életét, egy újabb értelmetlenség. Nem ért annyit. Később jött volna valaki más, az első szerelembe nem szabad belehalni.

Az igazi férfi könyv fehér főszereplői – Robyn családja kivételével – nagy csalódást okoztak nekem. De ez már az előző kötetben, Zougával kezdődött. Mi ez a nagy terület birtoklási vágy? Ami most párosul a vele járó gigantikus anyagi haszonnal. Ezért képesek mesterségesen zűrzavart kelteni úgy, hogy úgy tűnjön, jogosan léptek fel a feketék ellen.

A Winnetou -ban a semmitől sem visszariadó, aranyért bármire hajlandó gazfickók legalább egyértelműen azok voltak. Itt viszont ezek sokkal alattomosabbak. Számomra undorító és szánalmas, amit műveltek. Tisztességes ember nem tenne ilyet, tehát ők nem azok.

Ráadásul valódi gazemberekkel működik együtt Zouga (más kérdés, hogy összeütközésbe kerül velük), miközben Tamuse – a lány, akit még Bazo talált – újra előkerül. Utána minden esemény undorító, melyet a nagy Rhodes nevében végeznek. Ha nem lennének a sorozatlövő gépfegyverek, nem lenne esélyük a feketék ellen.

Az egész nem más, mint jogtalan és gonosz területfoglalás, leigázás, gyilkolások sorozata. S akkor még az egyik főszereplő képes összeállni azzal, aki a párját a végzetbe taszította? Ne keressünk logikát Wilbur Smith történetében, felesleges. Ezeket a szereplőket nem lehet szeretni.

A régiek és a Mellow történetek

Az angyalok is zokognak 1982

Ugyanezekkel a gazfickókkal folytatódik a történet. Kénytelen vagyok így hívni ezeket a kapzsi, hatalom és pénzéhes embereket, beleértve a Ballantyne famíliát. A háttérben ott van a legkapzsibb, Rhodes (nem tartozik a családhoz), aki soha nem tűrt maga mellett semmiféle nőt, betegesen csak férfi mániákus, minden téren. Ezt az alakot imádja Zouga kisebbik fia, Jordan, aki titkára, s szeretője.

Nem tudom felfogni milyen jogon képzelték egy ország, s összes ásványkincse elfoglalását. A feketék meg szervezkednek titokban. Persze az sem tetszett, hogy ők meg régebben a mashonákat igázták le, s uralták. Szóval Bazo tervez, s ebben most hasonlít azokra, akik Szun-ce tanításai alapján sajátították el a győzelem művészetét.

Az első regényben rabszolgaságtól megmentett fiatal lány, Juba, már a második regénytől hatalmas dagadt asszonyként szerepel, amit egyáltalán nem értettem. Teljesen logikátlan; ugyan mi okból hízott volna így meg? Ralph fia, Jonathan meg mit szól ahhoz, hogy a nagyszülei testvérek?

A Ballantyne sorozat eme regénye egyes részein is heves belső káromkodások révén tudtam túltenni magam. Nem igazán viselem jól, amikor a leigázó fehérek akaratuk ellenére munkára késztetik az őslakosokat. S még kevésbé, amikor a nekik dolgozó „kiemelt” feketék megerőszakolják fajtársaikat.

A bivaly vadászatkor gyakran eszembe jutott Cooper Préri regényének bölényes része. S végre valóban bivalyt írtak, s nem bölényt, vagy összevissza, mint az elősző regényben. Ralph eddig sem volt a kedvencem, kijelentései után pedig egyre kevésbé drukkoltam neki.

Sok száz bivaly leterítése után felesége, Cathy aggodalmára csak annyit mondott, hogy végtelen sokan vannak, nem számít, és úgyis az övé ott minden. Ez a fajta pazarló és gyilkos gondolkodásmód vezetett számos állatfaj nehéz helyzetéhez, vagy kihalásához. S amikor a szarvasmarhák betegsége miatt korbáccsal csapkodta szegény fekete fiút, már végképp kiverte a biztosítékot nálam.

Ezt még csak tetézte később a bordélyház. Ahogy ki akarta használni információs előnyét, engem a régi, kedd esti sorozatok közé tartozó Onedin család főszereplőjére emlékeztetett. Egyébként a történelmi események valósak, mint ahogy Cecil Rhodes személye, akiről Rhodesiát (a későbbi Zimbabwe) nevezték el.

A búrok elleni szervezkedés is elég alattomos – bár ez már a történelem része – de a feketék készülése a mészárlásra, egyenesen iszonyatos. Az utána következő fejezetek (nincsenek is fejezetek, sosem értettem Smith -nél miért van minden egyben!) szinte csak a gyilkolásról szólnak. A feketék nem kímélnek senkit, később Ralph is vérszomjassá válik, ami tovább csökkenti amúgy is 0 szimpátiámat iránta. Bazo meg egy állat lett, undorodom tőle.

És hányszor mondtam már; unokatestvérek nem állhatnak össze egymással, de Wilbur Smith élvezi az ilyent. Jordan kb. olyan őrült, mint unokatestvére volt. Hát ennyit ér az élete? Egy férfi miatt? Az öldöklés végeseményei csak még tovább keserítettek. Az öldöklőket is sajnáltam – akik főszereplők voltak – nem álltam volna bosszút.

Majd a Wilbur Smith Ballantyne sorozat hirtelen ugrik egyet az időben, 1977 -re. Ennek a legkevésbé sem örültem, miért hagyott ki annyi évet? Ez már egy új könyv témája lehetne. Micsoda pazarlás. Nem kellett volna a régi szereplő halálozási évszámait is leírni. Itt most onnan csak Ralph fia, Jonathan van meg, öregemberként.

A fő ifjonc a 29 éves Mellow, de unokatestvére, a Ballantyne ivadék Roland is megjelenik igen nagy egójú, gazdag ficsúr és katonai vezetőként. Változatosságként egy szemrevaló lány, Janine is, hogy tovább fokozza a bonyodalmakat. Mellow kicsit pszicho eset, – nem is tudom melyik lehet a férfi típusok közül – mert nem hagyja saját magát, hogy sikeres legyen.

Mellow barátja, Tungata pedig szörnyű események hatására a fekete lázadók táborában találja magát. Itt aztán hallhatjuk a kommunista propagandát, miközben a vezetőket csak a hatalom érdekli. Tanúi lehetünk, hogyan csinálnak normál emberekből gyilkológépet. A nők pedig – szinte mindig – csak erőszak tárgyai, vagy kellékek.

Egyik oldal sem szimpatikus, a Roland vezette fehérek katonai egysége és a feketék szervezetei. Az itt is kérdés, miért vannak oda a nők az olyan férfiért, aki nem tekinti egyenrangúnak őket. Utána persze jönnek a borzalmak, tragédiák, erőszak. A Wilbur Smith könyvekben szinte mindig megtörténnek a legrosszabb dolgok.

Nem normális dolog a legnehezebb aknamezőben dolgozó mentesítőt folyamatosan idegesíteni, siettetni. Még őrültebb dolog bosszúvágyból az ellenséget az ő területére követni, elég óvatosság nélkül. De Smith egy fikarcnyit sem sajnálja a szereplőket. Az Égi sas regényénél voltak ilyen szörnyű dolgok.

Még a végére is marad valami, ennyi szörnyűség után van, valakinek kedve? Továbbra sem értem, miért zsúfolt az író két regényt egybe.

Ballantyne sorozat sorrendben – A leopárd a sötétben vadászik 1984

Ez mindjárt egy horrorisztikus elefánt mészárlással kezdődik. Wilbur Smith szokás szerint túloz a méretekkel kapcsolatban, ráadásul – ismételten – abban is téved, hogy egy elefántbika vezet egy nagy vegyes nemű csordát. Egy bika maximum pár másik bika élére állhat, vegyes csordák a rangidős elefánttehén irányítása alatt haladnak, melyek közt néhány fiatal hím fordulhat csak elő.

A következőkben ismét az történik, ami miatt sosem tudtam igazán szeretni Wilbur Smith hőseit. Nem úgy folytatódik, mint az előző regény befejeződött. A főszereplő egészen más lett, ami egyáltalán nem logikus. Szóval itt van Craig Mellow, aki immár sikeres író, de kissé léha életű, valamint egy érdekes megbízásból érkezik újra Zimbabwéba.

Egy fotósnő, Sally-Anne is fontos része a történetnek, majd később Peter Fungabera tábornok, az egyik fekete miniszter. Amikor Craig egyedül keresztülvág az erdős szavannán, okoz kisebb izgalmakat. A legnagyobb állatok közé tartozó csökkenő orrszarvúállomány említése eszembe juttatta a már szinte kipusztult fehér alfajt. A gerillákkal való találkozás igen veszélyes volt a fiatalember részéről. Tungata Zebiwe, aki az előző regényben igen nagy vezető lett a lázadóknál, most is még miniszter, s igen kegyetlennek tűnik.

Craig vágya, hogy a régi földjeiket ismét birtokba vehesse és rajtuk marhákat tenyészthessen, Fungabera segítségével valósulhat meg. Eközben a vadorzók ellen is fellépnek, s izgalmas helyzetek alakulnak ki, amiben Sally-Anne is veszélybe kerül. Ezt igen egyoldalú tárgyalás, s ítélet követi.

Nem sokkal később a Ballantyne sorozat talán legnagyobb fordulatai következnek. A masona és matabele gyűlöletet régebben sem tudtam megérteni, itt meg a véres harcokat feketék között még kevésbé. Bizonyos pontokon olyan izgalmas volt, hogy szinte remegve olvastam a felindultságtól.

A rengeteg égbekiáltó gazság, és kíméletlen kegyetlenség a legszelídebb embert is felbőszítené. A helyszín lassanként a szerző másik könyve, a Jön a farkas tájaihoz hasonlít, a szavannás-sivatagos tájon át való üldözés a legjobbak közé tartozik, melyet valaha olvastam.

Jólesett Botswana földjének megismerése, noha a vidék istentelenül száraz. Később iszonyatos kegyetlenségek következnek, s el kell gondolkodni, az ezeket élvező valakiket mi okból nevezhetjük emberi lényeknek. Tudom, hogy Wilbur Smith élvezte a kínzások végtelen ecsetelgetését, és a meztelenség leírásait, de nekem már nagyon elegem volt. Olykor minden határon túlmegy.

A leopárd a sötétben vadászik szintén valós történelmi eseményeken alapul, mármint az események kerete, 1984 körül. Még jóval előbb maga Wilbur Smith is ottani lakosként őrjáratokban vett részt. A könyvét később be is tiltották Zimbabwéban. Sylvester Stallone személyesen érdeklődött nála a megfilmesítési jogokért – amit meg is vett – de végül nem lett belőle mozi. Igen jó film lehetett volna, bár ismerve a filmes világot, valószínűleg elferdítették volna a történetet.

Egyszerűen nem lehet ezt a könyvet felháborodás nélkül elolvasni. Ama bizonyos szereplő végtelen hatalomvágya miatt ennyi embernek kell borzalmas kínok között szenvedni, vagy elpusztulni. A barlangban játszódó eseményeknél felesleges volt ennyire részletezni a szereplők mozgását. Egy kicsit hirtelen lett a végjáték, ennek ellenére az eredeti Ballantyne sorozat legjobb darabja.

Ballantyne sorozat A Nap diadala trilógia

Wilbur Smith Ballantyne sorozat A Nap diadala könyv

A Karthumban induló mű a szokásos Wilbur -i szereposztásokkal kezdődik. Lány ikrek, egy tetszetősebb fiatal lány Rebecca, az apjuk, Dávid, aki főkonzul, egy jóképű hajóskapitány, majd később egy másik ifjú. A konzul, s három lánya kimentése Karthumból a fiatal Ryder Courtneyre hárul a gőzhajójával. Már az elején sem maradhat el a megszokott horrorisztikus brutalitás, a szerzőnek ez már a névjegye. A hajós harc a folyón igencsak meredek, viszont könyvben igen nehéz elképzelni, ezért nem tudtam annyira élvezni.

A helyzet és a máhdi emlegetése a máhdi trilógia jut eszembe, annak is a harmadik Szudánban címet viselő regénye. Az állatkínzás megint nem maradhat ki, a Oszmán Atalán vadászata az elefántokra, s azok iszonyatos elejtése további ellenszenvemet váltotta ki. Penrod Ballantyne százados egyből bemutatkozik, mint aki képtelen ellenállni a gyengébbik nemnek, s ezt a szokásos pornóval is köríti a szerző.

Majd ismét iszonyatos kegyetlenségek a máhdi körében, nem sok ez már? Penrod kalandos útja Karthum -ig nem semmi. Érdekes összehasonlítani Ryder – és Penrod -ot. Gordon tábornok – Karthum katonai vezetője – kérlelhetetlen a fejadagokat illetően, ami előbbi férfiú kereskedésének a legkevésbé sem tesz jót.

Az ikerlányok – Amber és Saffron – versenyeznek a két férfi figyelméért, holott még alig serdülők, miközben Rebecca sem tudja, hogy mit akar. Az viszont teljesen hiteltelen, hogy valaki egyből odadobja magát Penrodnak, bármilyen vonzó férfi is. Meg ha igen is, nem kell ennek feltétlenül aktussal végződnie.

A Nap diadala könyvben Penrod helyi segédje Jakub, Ryder -é pedig Bacsít. Ez a két férfiú – bár egy oldalon állnak, rivalizál Nazírah miatt, a hölgy ugyanis a lányok helyi nevelőnője-szolgája, s mindkét férfiúval jóban van.

Az éhes, de ostoba és elvakult tömeg támadása a raktár ellen, megint tobzódik a végtelen kegyetlenségben, emberre és állatra nézve. Akár a Tarzan és a hajótöröttekben, itt is számos érdekes állat volt ketrecben, de jól tartva, amíg nem jöttek az elvakult helyiek. De már megszoktam, hogy Smith regényeiben mindig megtörténik a legrosszabb.

Később a kétezres angol hadtest és a sokszoros túlerőben levő arabok harca a sivatagban nem semmi küzdelem volt. Majd megint előjött ez a marhaság: Wilbur fantáziájában az erényes angol lány hagyja magát mindkét neki tetsző férfiúval meghágatni…

A Nap diadala regényben szereplő arabok betegesen fanatikusak, a máhdi itt egy gazember. A Karthum újabb támadásakor történteknél ismét kiéli az író minden kegyetlenkedés fantáziáját. Olvasni is rossz volt, filmben el sem játszanának ilyesmit, de persze megint megtörténik minden rossz.

Amikor később Jakub nem szól gazdájának Ryder mentési tervéről, csak azért mert Bacsít mondta, majd megölt a méreg. Ekkora idióta, a saját féltékenysége miatt kockáztatja mások életét. Utána pedig jön a tömény pornó. Wilbur Smith eszméletlenül érzéki, kéjsóvár szerző, akinek muszáj szinte gyermeki szinten mindent leírnia, semmi se maradjon a fantáziának.

Érdekesek voltak a változások Oszmán Atalán viselkedésében. Penrod megkeményedett, mindent kibíróvá vált, akár Szókratész az utazásai során. A női főszereplőből szép fokozatosan szajhát csinál. Most komolyan, valaki aki erényes, apja gyilkosára vágyik, meg ilyen könnyen megadja magát a testi örömöknek? Wilbur Smith fantáziájában. De hogy mennyire tudatlan világi dolgokban az egyébként gyakorlatban intelligens Atalán!

Azt hiszi, az angol királynőt ágyasává teheti, meg hogy tömlőkkel átjuttathatja az Atlanti-óceán vizét a Nílusba. Ryder Courtney -ről hosszú időre megfeledkezik az író. Azt pedig egyáltalán nem értettem Penrod Ballantyne -nak mi köze a Ballantyne sorozat hasonló vezetéknevű szereplőihez.

A Nap diadala könyv vége felé már azt kellett mondanom – elnézést a durvaságért – de ez az író egy állat! Az ember kínzásoknak és csonkolásoknak is megvan a maga határa, de ennél a fickónál nincs. Egyébként 15-16 évesen a lányok még nem felnőtt nők. A 19. század végén sem voltak azok, itt nagyon elkapkodják a dolgokat.

Rebecca furcsa döntései és érzései pedig teljes képtelenségek. Az ellenség nem lehet a családja! Őt teljesen eltorzította az író, mellesleg pedig közel egy évtizedet haladunk előre az időben, ismét durva ütközetekkel. Majd egy időközben felnőtt lányról ezt írja:

„Számtalan szeretője volt, férfiak és nők egyaránt.” Ez Wilbur Smithnek valami őrült mániája, hogy azt hiszi, normál emberek lehetnek kétirányú nemi beállítottságúak. De ez nem így van, vagy ez vagy az, ha valaki mindkét irányban csinálja, annak komoly pszichés problémái vannak, vagy identitás zavara.

A végén teljesen feleslegesen a főszereplők egész életét vázlatosan leírja, jócskán előremenve a világháborúkon túlra. Nem gondolt arra, hogy még folytatni fogja, amint az meg is történt?

Wilbur Smith, Imogen Robertson – Királyok királya könyv

Elég botor módon belemegyünk az előző regény cselekményei végénél előbbre, kb. egy évtizeddel a nagy dervisek elleni háborúk előttre. Amikor Amber a házasság előtt állt. Itt megint egy teljesen idióta Penródot kapunk, aki nem tud ellenállni nemi vágyainak, ráadásul még azt hibáztatja a következményekért, aki jól cselekedett. Hű de lehet utálni itt!

És miért megy vissza valaki éppen ahhoz, aki a legrosszabbat tette vele? Penrod itt a legőrültebb nők logikátlanságain is túltesz. Wilbur Smith is ama írók sorát gyarapítja, akik ismételten elrontják egyik hősük karakterfejlődését, csak azért, hogy legyen mivel folytatni a történetet.

Amit soha nem értettem, ha valakinek már jelentős vagyona van, és szabad, minek vág bele valami kockázatos dologba? Mármint úgy, hogy vagyona legnagyobb részét kockáztatja? Saffron és Amber nagyszerűen viselkedik a megpróbáltatások közepette is. Ryder bányát szeretne nyitni, aminek az elkezdése viszi nem mindennapi kalandokba őket.

Penrod igazi ösztönlény, rendkívül szánalmas, hogy folyamatosan megadja magát az ópiumnak, miközben azzal az ellenszenves nővel van. Pedig amilyen kínzásokon és hihetetlen megpróbáltatásokon átesett, vasakarata kellene, hogy legyen!

Az Etiópiában történtek Ryder Courtney és Saffron csapatával az új bányánál, sok mindent megváltoztatnak. Főleg, hogy az egész összefügg mindazzal, ami Kairóban történt azzal a bizonyos Kendall herceggel, illetve Penróddal. Utóbbinál üde színfolt az olasz Lucio megjelenése, illetve újabb szenvedései-gyógyulása is tanulságos.

Az uralkodói viszonyok megváltozása Etiópiában rávilágít arra, milyen szövevényes módon működnek ezek a dolgok. Ryder Courtney igen kényes helyzetben van, így kénytelen egyezkedni, hogy maradhasson. Közben Penrod elgondolkozhat, hogy mi a fontos az életben, mialatt a lepra telepen dolgozik. Ez a szál tetszett, ahogyan kezd megnyugodni a lelke, s felismerni az egón túli dolgokat.

A politikai változások és harci készülődések Etiópiában sok mindent megváltoztatnak. Penrod az olaszoknak is dolgozik megbízásban. Amber esete az oroszlánkölyökkel régi emlék feléledése nálam, amikor még Tarzan felnevelte az aranyszőrű oroszlánt.

Az olaszok és etiópiaiak csatája zavaró és borzalmas, a főszereplőinkkel történtek pedig izgalmas, de többé-kevésbé kiszámítható volt. Egy kis ideig még a feltételezett frigyláda is szerepel a történetben, melynek valós eredetéről írtam a bibliai titkoknál.

Itt azért be volt határolva a vég, mert az előző kötetben az író már elmesélte a teljes jövőjüket. Ennek ellenére a Ballantyne sorozat utolsó kötete kerek, viszonylag jó regény volt.

Fire on the Horizon 2024

Ez a kötet 1899 -ben kezdődik, Dél-Afrikában, amikor a búrok és britek közt háború tör ki. Penrod és Amber ide érkeznek a fiúkkal, Ryder és Saffron pedig Fokvárosban van három gyermekükkel. Később a legidősebb fiúk, Leon csatlakozik Penródhoz a harcvonalba.

Ha tetszett. oszd meg másokkal is!

Wilbur Smith Egyiptomi sorozat, Taita Egyiptom könyvek

Wilbur Smith Egyiptomi sorozat, Taita Egyiptom könyvek

Wilbur Smith Eyn   14:54

 

 

 

Wilbur Smith Egyiptomi sorozat a szerző egyik népszerű könyves szériája, amelyet 1993 és 2022 között adtak ki. A Taita Egyiptom könyveknek is hívott történetfolyam 8 regényből áll, melyek középpontjában – 2 kötetet leszámítva – Taita története áll. Az Egyiptom sorozat egy fikciós történelmi kaland széria.

Wilbur Smith Egyiptom sorozat könyvek megjelenésük sorrendjében

Wilbur Smith A folyó istene tartalom, kritika

Adott egy kasztrált rabszolga, Taita, kegyetlen ura, Intef nagyúr, annak szépséges leánya, Lostris, és az ő szerelme, Tanus. Ehhez érkezik a már idősödő fáraó, Mamose, valamint később a hikszoszok támadása. Taita rajong Lostrisért, de Tanust is becsüli. Intef úr csak a saját érdekeit nézi, bármi aljasságra képes, a fáraót is megtéveszti, és ő felelős a főhős kasztrálásáért is. Közben az országban egyre nagyobb problémát okoznak a gébicsek, akik kapzsi és vérszomjas útonállók. A határon pedig már gyülekeznek a hikszoszok, hogy lerohanják az országot.

Minimum négyszer leálltam ennek a regénynek az olvasásával. Nagyon nehezen vettem rá magam a folytatására. Ugyanis az eleje jókora része tömény meleg pornó. Wilbur Smithnek van egy szégyentelen, gátlástalan énje, amely mindent leír, amit nem kellene. Keveredik az undorító a brutálissal, és ezen roppant nehéz túllépni.

Amikor túljutunk ezeken a részeken, végre normálisabb a regény, s többé-kevésbé történelmi kalandregény formát ölt. A durvaság és a harcok szadisztikus leírása – amit a 66-os Elsötétült nap könyv óta előszeretettel alkalmaz az író – itt sem hiányzik.

Ami zavart, az évek múlása. Akárhogyan is számoltam, mindössze egy-két évtized telik el, s az író máris úgy ábrázolja az elején még igencsak fiatal főhősöket, mintha megöregedtek volna. A folyó istene könyvben van egy-két marhaság is. Mert azért akkor sem lehettek olyan ostobák az emberek, hogy elhiggyék, egy királynő csak úgy teherbe esik a semmiből (itt az istenektől) időnként. Még Jézusnak is volt valódi apja, József, s nem csak úgy lett.

Az etiópiai utazás a regény kalandosabb része, s itt az etióp nép őseivel is megismerkedhetünk. Van egy női szereplő – Masara, akire Lostris fia szemet vet – hogy később párja legyen. Őróla a későbbi művekben teljesen elfeledkezik az író. Mint ahogy említettem, valamivel több mint két évtized telik el a könyv eleji események után, s Tanus máris öreg, majd pár évvel később Lostris is. De a későbbi regényekben sem tudott Wilbur Smith számolni, mert hasonló tendenciákat tapasztaltam.

Értékelés (saját tetszési indexem)

7

Wilbur Smith Egyiptomi sorozat - A hetedik tekercs 1995

Royan, a régésznő bajba kerül Egyiptomban, amikor a férjét valakik elintézik, mert keresnek valamit. Kénytelen elutazni, és Angliában Nicholassal találkozik, akivel együtt Etiópiába utaznak, régi iratok nyomán. Itt egy rossz múltú alak, Borisz lesz a kalauzuk, s velük tart párja, Tessay, aki viszont sokat segít.

Ez az egyetlen mű a sorozatban, amely a jelen korban játszódik. A főhősök az első kötetben leírt temetési hely után kutatnak. Szerintem feleslegesen túl lett nyújtva A hetedik tekercs. Nálam ez csökkentette az élvezetét, mert nem rossz, de az író arra törekedett, hogy baromi hosszú regényt írjon.

 

 

 

A dik-dik antilop ugyan csak mellékszál, mégis felfigyeltem rá, hiszen a jobb természetfilmekben sokszor láttam, de itt igencsak ritkaságként van ábrázolva. Csodálkoztam azon, mennyire magasan értékelik A hetedik tekercs regényt, nálam inkább egy kicsit csökkent a színvonal. Egyszerűen azért, amit fentebb is írtam, hogy a középső szakaszokban rengeteg felesleges szöveg és időkitöltő esemény van.

Egyébként az egyiptomi sorozat első két kötete alapján készült el A hetedik tekercs című, 3 részes minisorozat. Ebben ronda filmes szokás szerint több mindent megváltoztattak az alaptörténethez képest, és egybefonták az első két regényt.

Értékelés (saját tetszési indexem)

6.5

Wilbur Smith Egyiptomi sorozat 3. - A mágus 2001

Lostris fia, Tamose fáraó bajba kerül, egy ármány áldozata lesz, és a fiát, Nefert, csak Taita mentheti meg. Ő közben az ősi tanítások alapján a mágia beavatottjává vált, és Nefert is képezi a majdani uralkodásra. A zsarnok Naja mindenkit megtévesztve szerzi meg a trónt, s Nefernek menekülni, vagy alkalmazkodnia kell. Taita mutat egy harmadik lehetőséget, ám ehhez az ország egy részét uraló hikszoszokkal kell szövetkezni.

Itt nagy váltás történik, elsősorban Taita személyében. Különleges képességei vannak, s ami a történetet illeti, már kevésbé történelmi, inkább a fikció irányába megy. Másrészt nem értem hogyan lett Lostris és Tanus fiából, Memnonból Tamose fáraó? Nagyon jól sikerült mű, bár a főszereplőknek túl sokat kell szenvedni, ami a szerző másik regényében az Égi sas című művében is elég nyomasztó volt.

Ezt leszámítva roppant jól sikerült alkotás, az Egyiptomi sorozat egyik legfeszültebb műve. Nefer testvére, Heseret hirtelen színeváltozása számomra nagyon hiteltelen volt. A hikszosz uralkodó lánya, Mintaka, aki páratlan a nyilazásban, s időnként oly ügyes mint Xéna, a harcos hercegnő, üde színfolt a regényben.

Egy másik fontos szereplő volt Meren, Nefer herceg barátja. A hetedik tekercshez képest A mágus regény nincsen annyira túlírva, így éppen a lehető legjobb. Már persze ha a kínzásokat, agresszivitást, szégyentelen szexuális leírásokat, szenvedést leszámítjuk. A végén ismét horrorisztikus jelenetek vannak, ami nem hiányzott.

Értékelés (saját tetszési indexem)

8

Taita Egyiptom könyvek - A küldetés 2007

Egyiptom földjét csapások sorozata éri, miközben Taita és Meren Belső-Ázsiába gyalogol. Miután itt különleges beavatásokat kap, és megtudják ki áll a hazájukban történő események mögött, visszatérnek. Ahhoz, hogy megoldják a helyzetet, Afrika mélyére kell utazniuk, számtalan veszedelmen át.

Van több ordító ökörség Wilbur Smith Egyiptomi sorozat eme kötetében, ami nem igaz. Még hogy kilógó szemkocsányok általi műtét segítségével nyitják meg a harmadik szemet… Ekkora marhaságot még fantasy -ben sem szokás írni. Ha Wilbur Smith olvasta volna a Lobszang Rampa könyveket, az első regényben le van írva ennek a valós módja.

A másik az aura. Nem igaz, hogy a beavatottaknak nincsen aurája és így ismerik fel egymást. Éppen hogy az övéké a legfényesebb. Ráadásul ott az a butaság is, hogy a vénember Kashyap apát egy szexuális egyesüléssel adja át tudását a szintén nem fiatal Samana hölgynek, aki utódja lesz...

Itt is zavart, hogy az évszámokkal milyen flegmán bánik a szerző. Mert mennyi idő telt el az előző kötet óta? Taita és Meren útja délkeletre 7 év volt. Ha még pár évet hozzászámítunk Nefer és Mintaka akkor is csak a húszas éveiben járhat. Itt pedig az író a következő szavakat adja Taita szájába: „Tizenkét éves volt, mikor az apját megölték, akkor most negyvenkilencnek kell lennie.” Ez a 3 plusz évtized mégis honnan jött?

Éosz, az isteni képességű démoni nő által egy misztikus gonosz figura szerepel a könyvben. Egyiptomból kiindulva – Szudánon át, a mai Ugandáig – Kelet-közép Afrika mélyére jutnak a szereplők. Olyan helyekre, ahol ma a Viktória tó, valamint több vulkán található. Egyébként néha a legszebb Tarzan könyves időket idézik a csodás kalandok, egzotikus tájakon. Akár a Tarzan és az örök élet, mely egy csipetnyit hasonlít is a misztika miatt.

Lostris reinkarnációja, Fenna érdekes, de azt nem értem, hogy már elfeledkezett régi szerelméről, Tanusról? A trópusi helyszínek itt is tetszettek és a sok üldözés, menekülés, harc, kannibálok, és vadállatok is jól színesítették A küldetés regényt. De a harcban nem minden tetszett. A főszereplők egyes esetekben egyenesen bosszúállók, nem kegyelmeznek, nem bocsátanak meg az ellenfélnek, ami számomra eléggé visszatetsző volt.

Értékelés (saját tetszési indexem)

8

Taita Egyiptom története - A sivatag istene 2014

Ahhoz, hogy az ország északi részét uraló hikszoszok ellen eredményesen vehessék fel a harcot, Taitának érdekes ötlete támad. Tamose fáraó két húgát az erős sereggel bíró krétai uralkodó számára adhatnák feleségül. Ehhez előbb Babilóniába mennek, s az ottani uralkodón keresztül lépnek kapcsolatba velük. A fiatal Zathosz, és az első kötetből megismert, de már érettebb Hui is velük megy, ám ők szerelmi viszonyban vannak a húgokkal.

A sivatag istene kötet megírásánál Wilbur Smith komoly emlékezetkiesésben szenvedett, vagy egyszerűen semmibe vette az olvasókat. Mert az előző két kötet eseményeit mintha teljesen elfelejtette volna, és új történet vonalat nyitott. Itt most Taita ismét közönséges ember, aki eszét használja és nem mágikus képességeit. Ráadásul régi szerelméről elfeledkezve egy istennő is megjelenik ilyen tekintetben, ő Inuna, aki segíti.

Memnon fáraó (aki itt Tamose) húgaival, Tehutival és Bekathával már az első regényben is találkozhattunk kisgyermekként, és most újra előkerülnek. Itt hosszú idő után hasonló helyeken utazhatunk, mint régen például Karl May Kara Ben Nemszi regényeiben a Közel-keleten. A szerző újra első szám első személyben beszéli a történetet, mint az első regénynél.

Az a bizonyos őstulok igencsak el van túlozva ebben a könyvben, a krétai uralkodó meg egy komplett őrült. Pontosabban a népe, hogy egy ilyen szánalmas lényt istenít. Volt pár érdemesebb rész a sivatagban játszódó filmekre hasonlító helyeken. De hova lett Nefer? Sajnos a szerző ennél a folytatásnál teljesen hülyének nézi az olvasókat.

Értékelés (saját tetszési indexem)

7

Wilbur Smith Egyiptomi sorozat 6. - A fáraó 2016

Évtizedek teltek el, és Tamose fáraót is eléri a végzet, éppen amikor a hikszoszok elleni végső csata zajlik. De megjelennek északról régi ismerősök szövetségesként. A fáraó utódjai közül az egyik kilengéséből származó utód, Utterik Turó a soros. A másik fiú utódja, Ramszesz fiatalabb. Utterik egy jellemtelen, gyáva, és végtelenül kegyetlen alak, aki egy sor neki tetsző férfiúval enyeleg. Ki akarja végeztetni Taitát, aki pedig a csaták hős vezére, és a másik fiú utódnak is menekülnie kell.

A cím elég gyenge. Itt (ismételten) már ki tudja hány éves Taita. A szerző ismételten felhozza a saját nemüket faló férfiak témáját, erről nem akar lemondani. Az új különleges hős Szerréna, Tehuti lánya, aki szintén félig isteni származású. Valamint Ramszesz, Tamose fia. Viszont ők unokatestvérek, s ebben a történetben senki sem rökönyödik meg azon, hogy ők eggyé váljanak.

 

 

 

Itt újra meg kell kérdeznem, hova lett Nefer, a hikszoszokkal való szövetség, Mintaka, Meren, és a többiek? Wilbur Smith Egyiptomi sorozat történetében ez megmagyarázatlan, pedig az író dolga lett volna. De nem méltatott erre bennünket. Noha nem rossz, különösebben nem mozgatott meg A fáraó regény.

Értékelés (saját tetszési indexem)

6.5

Taita Egyiptom könyvek - Az új királyság 2021

Hui egy társával és félfivérével Quennel ellopják a nagy értékű Ka-követ a gébicsektől. Apja - Káhún előkelősége – megüzeni a fáraó egyik képviselőjének a hírt. Hui mostohaanyja, Iszetnofret titokban sötét mágiát űz, melybe a fiát, Quent, is bevonja. Miközben a fáraó képviselője megérkezik, sötét tervet szőnek. Hui csak nővérére, Ipwegre számíthat.

A könyv előszavában Wilbur Smith elmeséli hogyan kezdett az újabb regénybe. Elmondja, hogy újraolvasta az eddigieket, de egy szót sem szól arról, miért van két idővonal. A másik írót sem említi, pedig itt Mark Chadbourn -nal közösen van feltüntetve szerzőnek. Ez megint egy újabb hozzátoldás a sorozathoz, ráadásul nem értettem minek szedik elő az első regény egyik mellékszereplőjét. Kit érdekel?

Jó pont, hogy a mű későbbi részében ügyesen van összekapcsolva az első regénnyel. Hui sorsa a drasztikus életmódváltások folyamatos sora, míg eljut a hadsereghez. Az új királyság könyvben az eddigi hikszosz helyett már hükszoszt írnak. Egyébként a Wilbur Smith Egyiptomi sorozat A mágus részében ismerhettük meg közelebbről a vezetőiket. Itt pedig a hükszosz harcosok között történő események által emberközelibb képet kapunk róluk.

A kötet egy részében olyan, mintha az első könyvből megismert történetet egy másik nézőpontból, vagy szemszögből látnánk, Hui által. Van egy másik szimpatikus szereplő is a műben, Farid, aki karavánt vezet, de később több kalandon esik át közösen vele, és remek felderítő.

Értékelés (saját tetszési indexem)

7

Wilbur Smith, Mark Chadbourn - A háború titánjai 2022

Taita Egyiptom idejében már 50 éve harcban áll az ország a hikszoszokkal. A velük szembeni ellenállás harcában Taita mellett az ő gondjaira bízott – és kémmé nevelt – Piáj áll a középpontban. Ő az északi vidékekre indul, hogy szövetségeseket találjon.

Piáj eléggé egocentrikus, aki jól képzett, de nem annyira tapasztalt harcos, és a női nemnek sem igen tud ellenállni. Segédje, Hannu vele tart a spártaiakhoz, hogy találkozzanak Eurótasz királlyal. Még a mű elején Szikár személyében egy lótusztól félőrült, veszedelmes hükszosz ellenséget szerez, de a spártaiak földjén Menniósz barátságát is

Csakúgy, mint a hatodik könyvben, itt is Szeréna a hercegnő neve (de most 1 r -rel) Spártában. Később rájöttem, hogy ez a sztori az ötödik és hatodik könyvet köti össze, ezért ismerősek a szereplők. A történetet tovább színesíti egy fekete rabszolganő, Müssza, majd a rabszolga kereskedő Hanbaal és legénysége. Egy utazás is része a sztorinak, mely A négy tenger hajósa mű útvonalát követi jó ideig.

Egyre kalandosabb, s nekem tetszettek a különféle egzotikus tájakon való átjárások. Az egy kicsit hihetetlen, hogy olyan egyszerűen visszatalálnak a kontinensen keresztül keletre. A Taita Egyiptom könyvek utolsó darabja Piáj jellemfejlődéséről szól a sok nehézségen keresztül. Kellemes kis „történelmi” kalandregény, bár túl sok meglepetést nem okozott számomra.

Értékelés (saját tetszési indexem)

7

 

Wilbur Smith Egyiptomi sorozat sorrendje - Milyen sorrendben olvassam az egyiptomi sorozatot?

Az, hogy Wilbur Smith új történetvonalat kezdett, legalább annyira zavart, mint amikor a Disney átírta a régi Star Wars idővonalat. Bár utóbbiak legalább megmagyarázták.

Külföldi fórumokban olyan sorrendekben állapodtak meg, hogy az elkészülte szerinti 3. és 4. könyvet teszik a végére (illetve a másodikat még utánuk, mert az ugye a modern korban játszódik). Ezzel azért nem értek egyet, mert igazából az első regények után két párhuzamos idővonalról van szó.

Teljesen olyan, mintha a 3. és 4. történet után – melyek erősen a misztikum és a fantasy világába hatoltak - Wilbur Smith Egyiptomi sorozat sorrendje nem számított volna, mert az író meggondolta magát. Visszatért a realisztikusabb, átlagosabb Taitához, aki nem beavatott mágus.

Ennek némileg ellentmond Inana, az isteni eredetű nő behozatala. Egyébként a Tarzan könyvekhez hasonlóan itt is az egyes regények a későbbiekben önállóan is kerek történetek. A folyó istene és A hetedik tekercs az évezredek ellenére összekapcsolódik, és az elsőhöz még kapcsolódik, annak idejében zajlik Az új királyság. A mágus és A küldetés egymást követi, egyazon történetvonal része. 

A sivatag istene és A fáraó egy alternatív folytatás, ez a két regény is összekapcsolódik. A háború titánjai egy külön történet. A háború titánjai egy külön történet, mely utóbbi kettőt kapcsolja össze. Vagyis innen tekintve a négyes és ötös egy külön, alternatív történetvonal, melyet az író később mellőzött.

Taita Egyiptom története

Smith bevallása szerint sokat belevitt Taita jellemzőibe saját magából. Taita Egyiptom egyik különlegessége, aki több szerepet is felvesz magába. Ha a Jung archetípusokat vesszük alapul, akkor az alkotó, a hős, a varázsló és a bölcs típusa egyaránt megnyilvánult benne. Mint gyógyító orvos, mesteri katonai stratéga, az okkultizmus beavatott használója, királyi tanító, és építész is elsőrangúan működött.

Ebben a sorozatban legalább valódi egyiptomiak vannak, akik mára szinte eltűntek abból az országból. Bár nyoma sincs annak a mély tudásnak, amit például a Hórusz szeme sorozat közvetít, de Taita Egyiptom országa legalább Afrika része. És nem Közel-kelet, mint ahova manapság sorolják, csak azért mert most főleg arabok élnek ott.

Wilbur Smith Egyiptomi sorozat kritika, vélemény

Bár a csaták – és néha a varázslatos jelenségek is – a jobb Conan történeteket idézik, a Taita Egyiptom könyvek komplexebbek. Míg az elején valamennyire a valós történelemre hagyatkozik az író, később ez már csak mintegy távoli alapként szolgál, az események teljesen fikciósak.

Ami nem tetszett, miért hiszi azt Wilbur Smith, hogy abban az időszakban a férfiak nagy része vágyott arra, hogy a saját nemével szexeljen? Szerencsére az első könyv után eme téren már nem ment bele úgy a részletekbe. Viszont arról továbbra sem tudott leszokni, hogy kisgyermek módjára ecsetelje a nemi jellegeket.

Annyira aprólékosan leírja ezeket a jellemzőket, hogy az már zavaró, és az élet más területein levő meztelen testek látványát is túlzottan részletezi. Az új királyság című regényben aztán a női főszereplőknél is váratlanul kitalálja, hogy egymásban lelték örömüket. Ez megint abszolút nem illett a cselekménybe, hiszen az egyik amúgy is a főhős szeretője volt, és nem változhatott meg egyik napról a másikra. De úgy tűnk Smithnél is megjelenik az az őrület, amibe az amerikaiakat viszik az ahrimani és azurai hatások.

Nekem a harmadik és negyedik regény tetszett a leginkább, sajnos pont ezeket „kukázta” ki a szerző azzal hogy új történetvonalat nyitott. Taita mellett Tanus, Nefer, Ramszesz, sőt, Meren, Zathosz, vagy Hui is elég komoly hősi karakterek. A női ékek közül Lostris volt az első ragyogó egyéniség, s később Fenna -ként is érdekes figura. Mintaka, Tehuti, Szerréna szintén egyediek, utóbbi a férfi hős (Ramszesz) fölé is nő kissé.

 

 

Egyiptom hőskora a világkorszakok közül arra az időre esett, amikor az emberek még rendelkeztek valamekkora szellemi látással, és nem annyira logikusan, precízen gondolkodtak, mint ma. Ezt persze Wilbur Smith nem tudhatta, hiszen e tekintetben a mai történelemtudomány is tévesen alapoz a mai gondolkodásmódra, amikor már csak az 5 érzékszervre támaszkodunk. De jól érezte meg, - bár csak misztikusan ábrázolta – azon szellemi képességeket, melyeknek akkor még birtokában voltak az egyiptomi papok.

Visszatekintve az Egyiptom sorozat kalandos részei tetszettek nekem a legjobban, ami nem véletlen, hiszen a kalandregények örök kedvenceim. A leírásoknál nem mindig tudni mennyire korhű, és mennyit vett a saját fantáziájából az író. A küldetés kötettel szépen zárul Taita sorsa, ezért is valószínű, hogy újított, változtatott utána a szerző.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

A cikk szerzői jogvédelem alatt áll – copyright © Eyn engedély nélküli felhasználása, másolása tilos.

 

Üresség trilógia könyvek, szereplők, kritika, vélemény

Üresség trilógia könyvek, szereplők, kritika, vélemény

sci-fi Eyn   17:57

 

Üresség trilógia könyvek Peter F. Hamilton szerzeményei, és a Nemzetközösség saga duológia folytatásai. A szerző egy másik évezredben folytatja az emberiség történetét, amikor az emberek sokkal jobban elterjedtek, számos más fajt ismertek meg, és a létmódjuk már nemcsak fizikai.

 

Üresség trilógia könyvek

Az Üresség könyvek egyfajta sci-fi – fantasy keverék, melyben párhuzamosan ismerhetjük meg a 3. évezredben zajló eseményeket, és a galaxis magjában, az Üresség másik idejében történőket.

Az első kötet az Álmodó üresség volt, amely 2007 -ben jelent meg. A második kötet a Mulandó üresség 2008 -ból, amely közvetlenül folytatja az előzőt. Az Üresség trilógia könyvek lezárása a Fejlődő üresség, amelyben eljutunk a végkifejletig. Ez 2010 -ben jelent meg. 

 

 

Az Üresség könyvek történetének előzményei

A már említett saga utáni évszázadokban elkezdik a Nemzetközösség külső világainak benépesítését. Számos, addig ismeretlen értelmes fajjal lépnek kapcsolatba. A Törekvés nevű hajó körbeutazza a galaxist, és felfedezi a középen levő „Üresség” -et is. Kiderül, hogy a raielek már régóta ismerik és – mivel terjeszkedik – erőfeszítéseket tettek az őrzésére.

Létrejön az ENA, melybe a nagycsaládok ezentúl feltöltik az emlékeiket. Az ENA egyben a fizikai létnél magasabbra emelkedett emberek gyűjtőhelye is, benne több irányzattal, mely idővel a Földet is irányítja. Lehetővé válnak az ún. biononikus beültetések, melyek a sejteket regenerálják, s tovább növelik az emberi test lehetőségeit.

Később fegyverként használható beültetések is lehetővé válnak. Az emberek közül kiemelkedik a Fennköltek frakciója, akik nanotechnológia által magas tudati és fizikai jellemzőkre tesznek szert. Ők elutasítják a régi típusú gazdaságot és politikai ideológiákat.

Ozzie létrehozza a Gaia mezőt, amely által az álmokat és gondolatokat meg lehet osztani. A részben szilfen örökséggel is rendelkező Inigo kapcsolatot teremt az Ürességgel, és megosztja onnan származó álmait. Ebből alakul ki az Eleven Álom mozgalom, valamint az álmok hatására a Makkathran2 nevű várost is megalapítja.

Közben a sagából megismert Macska megalakítja az Őrző Lovagok szervezetét a Peremvilágon. Súlyos cselekményei hatására Paula Myo eléri, hogy ötezer évnyi élettartam-felfüggesztésre ítéljék, de a harmadik évezred közepén felbukkan a klónja. Inigó visszavonul, és Ethan lesz a megőrző atya, aki meghirdeti a Zarándoklatot, melynek célja út az Ürességbe.

Üresség trilógia szereplők bemutatás, jellemzés

Inigóról eleinte keveset tudunk meg, annál többet a követőiről, akik egyfajta modern vallási szektának tűnnek. Miután ő elment, mások veszik át a vezetést, és készülnek egy őrült útra az Ürességbe. Itt lép a képbe az úgynevezett „második álmodó”, akinek álmairól tudomást szereznek, s eszeveszetten keresik.

Troblum egy különc fickó, aki nagy gyűjteményt halmozott fel a csillagutazó háború korából. Aaron egy olyan férfi, akinek csak részleges emlékezete van meg, de egy megbízott ügynök. Ő Inigót keresi, s ezért annak régi szeretőjét, Corrie-Lynn -t viszi magával. Elképesztő harcokba keveredik, ami már már mesés, hogy mindent túlél.

Ethan vezeti a vallásiak társaságát, s többször kapcsolatba lép a Marius nevezetű ürgével. Utóbbi a Gyorsítóknak dolgozik, akik kilétére sokáig nem jöttem rá.

Araminta érdekes egy nőszemély, először jellemesnek tűnt, de aztán ahogy jöttek sorban a férfiak, egyre kevésbé kedveltem. És az a Mr. Boven, a csoportember, brrr… Ennyire kifacsarodott ez a lányka, hogy ennyi emberrel ágyba megy, akik mind egyetlen személyiséghez tartoznak. Meg még a gondolat, hogy csoportemberré váljon. Éppen az a szép az egyéniségekben, hogy önálló, különálló személyiségek, s ha rengeteg embert ugyanaz az én mozgat, abban semmi jót nem találok. Persze ezzel akarták megsokszorozni a fizikai élvezeteket, de valóban az a lényeg? 

 

 

  

Roppant kíváncsi voltam mi lett az előző duológia szereplőivel, de sokukról csak egy elejtett utalásból tudni valamit. Justine Burnelli és apja feltűnik, valamint a fia, Kazimir, aki a hadiflotta vezetője. Régi kedvencem, Paula Myo még mindig aktív – bár már nem olyan merev – és fontos szerepe is van.

És Oscar is feltűnik, bár elég furán mutatják be „új” életét. Férfival és nővel is együtt él, vagy csak én értettem félre. Ozzie -t pedig folyton úgy emlegetik, mint például az Istent „ó édes Ozzie”. Justine apja, Gore pedig az ENA vezetői közt van, s később önálló küldetésbe kezd.

Az Üresség trilógia könyvek eseményeiben jelen van még Quatux, a raiel is, de ezúttal a faja agresszívebb tagjait is megismerhetjük. Meglepő és sajnálatos volt számomra, hogy a Macskából viszont őrült gonosztevőt fabrikált Peter F. Hamilton.

További szereplők a Szállító nevű férfi, aki a szállítói munkájával egyben egy másikat leplez. Ő sokban – főleg a családja miatt – emlékeztetett az előző duológia Mark Vernon -jára. Valamint Ilanthe, a szintén az ENA vezetők közül való nő is előretör, aki titokban mesterkedik valamin.

Edeard, a vízenjáró, és a Querencia szereplői

Edeard az Üresség másik idejében létező Querencia bolygóján él. Ebben a világban finom, közvetlen kapcsolat van a tudat és az anyag között, és a fiú génállatoknak nevezett teremtmények létrehozását tanulja. Később a fővárosban, Makkathranban már a bűnözőket üldözi. Az ártatlan fiúból, akiben mindig a tiszta szándék munkált, egy Franz Bardon szerű képességekkel rendelkező „mágus” válik.

Első igazi társa Salrana, a fiatal lány, akivel együtt mennek a távoli vidékről a fővárosba. Később számos új barátja akad. Boyd, Macsen, Dinlay, s a lány Kanseen, akinek majdnem hasonló képességei vannak, mind kollégái lesznek.

Mellettük fontos szereplők például Finitan nagymester, majd később Kristabel, aki a város előkelő személyiségei egyikének a lánya. Több fontosnak tűnő, idővel eltűnő karakter bukkan elő ebben a világban, melyeket nem sorolok most fel.

Üresség könyvek kritika, vélemény

Edeard története – a Querencia világa

 

A legjobban Edeard története tetszett az Üresség trilógia könyvek sorában, amely Inigo álmaiként szerepelt. Ahogyan a Nemzetközösség sagában a szilfenek útja, úgy itt ezek a történetek tartoztak a fantasy műfajába. Először annyira idegen volt, hogy semmit sem értettem belőle.

Génmajmok, génfarkasok, génsasok, hosszúszó, messzeérzés, harmadik kéz… egy csomó meglepő szó. Utolsó kettőre például könnyű volt rájönni, mert a telepátiával kapcsolatos.

Kiváló karaktert alkotott Peter F. Hamilton, nem is szólva a többi szereplőről, de időnként belezavart a saját hülyeségeivel. Például amikor Edeard és Salrana olyan szépen egymásra találtak, akkor a hosszú út során ilyeneket ír, hogy az ifjú egy csomó lánykával volt együtt. Ez teljesen illogikus addigi viselkedéséből következően.

Később Makkathranban, amikor már Kanseennel is igazán bensőséges viszonyban van, de még mindig Salrana az első, a nagy tettei után megint furcsán viselkedik. Több lánnyal is hentereg, ami egészen furcsa, mert semmi oka nem volt rá, és nem is volt olyan típus!

De még mindig nem elég, amikor megígéri Salranának a későbbi összetartozást, utána is bejönnek mások a képbe. Az író elrontotta Edeard ezen oldalát, vagy csak önmagából indult ki. Aztán már kész kéjencet csinál belőle… Ez nem normális. De még hátra volt az úri Kristabel is.

Makkathran városában - és szerte Querenciában is – törvényen kívüli bandák vannak, melyek kihasználják, meglopják, az állampolgárokat, vagy időnként elveszik az életüket. Bár a poroszlók feladata lenne az elkapásuk, elég alacsony hatásfokkal dolgoznak, mivel a bandák forrása gazdagabb nemesekig felnyúlik.

Így aztán nem túl népszerűek a poroszlók, amíg meg nem jelenik Edeard. Edeardnak kialakul egy csapata a társaiból, Dinlay a tisztelettudó, Boyd, a hűséges munkatárs, Macsen a lányok bálványa, és Kanseen, az egyetlen lány közöttük. Makkathran városában nagy ereje van a hagyományoknak, és csak lassan lehet változásokat elérni. A pozitív szereplők közül Finitan nagymestert említem még, aki valaha főhősünk mestere; Akeem tanítványa volt.

 

 

Nem akarok túl sokat elárulni a történetről, de ez is egy külön regény lehetne, mely a legjobb fantasy könyvek közé is kerülhetett volna. Az egész szövevényes ügyet, mely a várost érinti, külső probléma is tetézi, amely a távoli provinciákban embereket pusztító bandák miatt alakult ki. S mindvégig rejtély övezi a később már Vízenjáró -nak hívott Edeard világa és az Üresség trilógia univerzumának kapcsolatát.

Üresség könyvek kritika

Bár az Üresség könyvek nem olyan hosszúak, mint a Nemzetközösség saga művei, így is jócskán túlnőnek egy normál regény méretein. De éppen az előző művek miatt izgatott, s az onnét is ismerős szereplők fenntartották a figyelmem.

Peter F. Hamilton ezen könyveiben is zavart, hogy jó történet, jó párbeszédek néha váratlanul nagyon csúnya káromkodással vannak fűszerezve, ami sehogyan sem illik oda. A Querencián zajló szálat leszámítva a többi eseménysor olyan lassan halad, hogy csak néha tudott elkapni. A Star Wars -os A jedik fénye regény futott hasonlóan sok eseményszálon, de ott folyamatosan pörgősen.

Az Ethan vezette vallásszerű társaságok csoportja számomra mindvégig kissé homályos maradt. Inigó személye szimpatikusabb volt náluk, de sokáig homályban maradtak céljai. Edeard érzékelése a halál utáni élet világába is bepillantást engedett. Az ő története káprázatos volt, még annak ellenére is, hogy túlzottan drámaivá vált, s néhány szereplővel illogikus húzásokat művelt a szerző.

Justine itt igazi hős az Ürességbe való útjával. A Gaia-mező miatt az emberiség is figyelemmel kísérheti, mi történik vele. Az apja, Gore is fontosabb szerepet kapott a műben, nem szólva a fiáról, Kazimirről, aki az újonnan felbukkanó ellenség(ek) miatt kénytelen szokatlan eszközökhöz folyamodni.

Edeard életvonalában felbukkan az, amit mi akasha krónikának nevezünk. Csakhogy ő nemcsak látja, de az időben való menetelben új eseményvonalra is helyezkedik, ami érdekes kérdéseket vet fel. Az egy dolog, ha valaki különböző lehetségességekbe betekint, de egy már megtörtént eseménysort nem tehetünk semmissé.

Az ENA frakció ülésein Ilanthe volt a legkevésbé szimpatikus, nem csoda, hiszen a gyorsítók képviselője. S ami később történik az ENA -val, hasonló, mint ahogy a sötétség kiválik a fényből, hasonlóképpen mint a bibliai Égi küzdelemben. Ettől igencsak izgalmassá válik az Üresség trilógia utolsó kötete.

Az Eleven Álom tagjai meglehetősen önző vágyaik miatt kívánkoznak az Ürességbe, hiszen nem törődnek azzal, ezzel milyen problémákat okozhatnak az ittmaradottaknak. A Fejlődő Üresség könyvben választ kaptam arra is, amire annyira kíváncsi voltam, mi lett Bradley Johanssonnal.

Edeard története, Makkathran világa vélemény

Az Inigo álma sorozatában ismertetett Edeard történet a csúcsponton túl jóval laposabb. Egyébként végig ott lapult egy ravasz ellenfél, a madammá és cégtulajdonossá váló Ranalee, akin nem talált igazán fogást főhősünk. Eleinte úgy tűnik ebben a világban (Querencia) elég hosszú életűek az emberek, ehhez képest később mégis gyorsan öregszenek a szereplők, amit nem értek.

Az életkorral is összevissza bánik az író, egyik pillanatról a másikra már jóval idősebbek a szereplők, több mint 40 évet ugrik az időben. Az égurak/égúrnők megjelenése nagyszerű. De egy igazi nagymester nem lesz beteg, gyenge idős korára. Egy későbbi epizódban a sok telekinetikus és egyéb erővel rendelkezők csoportosulása eléggé félelmetes volt. Engem emlékeztetett a Sith Testvériségre, bár itt (még) nem voltak olyan rosszindulatúak. S még egyszer megjegyzem, az, hogy Edeard ugráltatja az időt, gyengeség, a legkönnyebb megoldás.

Ráadásul ez nem működik, mert valójában a lehetséges idővonalakat járja végig. Vagyis ez vagy mindenkire érvényes – tehát mások is meg tudnák tenni – vagy senkire. Ugyanis egyvalaki nem változtathatja meg mindenki más idővonalát, vagyis jövőjét, csak a különböző lehetséges jövőket élheti át.

Van egyfajta tanulság jellege is. Edeard sosem elégedett teljesen, mivel a világot akarja megváltoztatni. Ráadásul mindig valami más sül el balul, vagy másvalaki változik rossz irányba. Plusz miből gondolja, hogy az ő ideálja a tökéletes út?

Mint a Térj magadhoz, és láss című könyvemben írtam, a Földnek sem az a dolga, hogy minden idilli legyen, hanem terepe a fejlődésnek. A Vízenjáró története az Üresség második kötetében ért a csúcspontjára, bármilyen drámai volt, ott kellett volna abbahagyni. Onnantól teljesen elrontotta az író a karaktert, és a története is komolytalanná vált. Ráadásul egy ilyen adomány – hogy visszamenve újraírható a múlt – nem lehet mindenkié, hiszen micsoda kavarodás lehet abból?

Álmodó, mulandó, fejlődő üresség

Túl sok a történetszál ahhoz, hogy mindegyiket boncolgassuk, így továbbra is a számomra emlékezetesebb eseményekből szemezgetek. Az itteni jövő nem követi a földi világkorszakok rendjét, s egész végig a materiális és a szellemvilági lét mintegy ötvözete lebeg lehetőségként előttünk.

 

 

Számtalan aktív és passzív jelenet zajlik, a kemény akciókat Peter F. Hamilton néha túlrészletezett leírásokkal vegyíti. Egyes szereplőknél vegyülnek a jó és rossz személyiségjegyek, ami nem baj.

Amikor Aaron Inigóval, s Corrie Lynnel a Tüské -hez ér ott borzalmasan rossz a leíró szöveg. Körülbelül olyan min utasítások halmaza: kattints ide, aztán oda, utána ez lesz, stb. Érthető, hogy Aaron szemszögéből írta a szerző, de az olvasónak egy büntetés. A sok őrült ember, akik az Ürességbe indulnak, zöme elvakult, és nem fogja fel, hogy tudatossági szintje messze alatta van annak, hogy egyfajta „mennyei világba” kerüljön.

Gore és a Szállító útja elvezet ahhoz, hogy végre megtudom milyenek az anomineiek. Az viszont továbbra is zavaró, hogy Peter F. Hamilton néha már az egyébként egészen normálisan beszélő szereplők szájába is trágár kifejezéseket ad. Amikor egy helyen van egy csomó ász az Üresség trilógia könyvekből, Ozzie találóan szuperhős találkozónak nevezi.

Egyébként van pár humoros jelenet itt, például amikor Araminta Ozzie -t emlegeti, elfelejtve, hogy ő tényleg ott van. Amúgy ezek a szuperhősök sokkal reálisabbak képességeik ellenére is számomra, mint amelyek a legnagyobb bevételt hozó filmek közé tartoztak a 2010 -es évektől.

Quatux, a raiel jelenléte is fontossá válik a Fejlődő üresség végén. Gore és a Szállító ügyködése úgyszintén. Paula Myo itt már jóval felszabadultabb, fejlődött az eltelt évezredben. Amikor Justine közeledik az igazi, egykori Makkathran városa felé, az igazán felkavaró érzelmileg, természetesen a részleteket nem akarom elárulni.

Már harmadszorra említem, kár, hogy Hamilton csúnya káromkodós szöveget adva a szereplők szájába, ront az összképen. A csúcspont kicsit fura volt, vagy én nem figyeltem, vagy elmaradt. Nem vártam olyan látványos harcot, mint például a Boba Fett könyve filmsorozat végén, de mégis hiányérzetem maradt.

Van valami szépség abban, ahogyan az elveszettnek tűnő társak megjelennek, s abban, hogy újra lehet kezdeni másképpen is. De hát ez a valóság is! Igen, a mi valóságunk sem más, csak nem egészen így, és sokkal lassabban történnek ezek.

Időnként bevillant Elisabeth Haich Beavatásának látomásai ezen jelenetekkor. Érdekes volt befejezni az Üresség trilógia könyveit. Valami elképesztőre vártam, ami elmaradt a végén, de ez nem jelenti, hogy rossz lett volna. A várakozás izgalmában élni jobb volt.

Az Ürességben van a Szív, ami felé az Égurak és Égúrnők viszik az eltávozott jó lelkeket. Ami a végén kiderül erről, kicsit homályos maradt számomra. Valószínű, többször el kell olvasni, hogy egyértelmű legyen, bár az író sem részletezhetett mindent.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

A cikk szerzői jogvédelem alatt áll – copyright © Eyn - engedély nélküli felhasználása, másolása tilos.