James Fenimore Cooper Vadölő című könyvét még gyermekként 1979-80 táján olvastam el először, s általa egy életre „elköteleződtem” a főszereplő története, s az író munkássága iránt. Számomra sosem az „agyonreklámozott” Az utolsó mohikán volt az első számú kedvenc, hanem a Vadölő.
A Vadölő – amely a Natty Bumppo életét végigkísérő öt indiánregény első darabja – valójában utoljára készült el. 1841-ben jelent meg az Egyesült Államokban, s hazánkban többszöri kiadást (és fordítást) ért meg. Sajnos az előző rendszerben a Réz Ádám féle fordítás önkényesen megkurtította (amit átdolgozásnak hívtak) az eredeti változatot. Az interneten is több fordításban van fent, de sajnos egyik sem a teljes.
A Vadölőt filmben is többször feldolgozták – lásd: Indiánfilmek – persze jócskán megkavarva az eredeti regény történetét, ami szerintem úgy tökéletes, ahogy van.
Vadölő könyv tartalom, történet
Az 1740-es években, amikor a francia és angol gyarmatosítók harcban álltak, és a velük szövetséges indián törzsek is, Amerika északkeleti erdőségeiben két férfi haladt. Egyiküket Hamari Harry –nek hívták, daliás termetű, kivételes erejű férfi volt, a másik a fiatal és tapasztalatlan Vadölő, akit a delavár indiánok neveltek fel.
A Kristálytükör nevű tóhoz érkeztek, ahol Harry régi ismerősei, az öreg Thomas Hutter, és két lánya élt egy cölöpházban, a tó közepén. A tóból kiágazó folyónál lelnek a családra, amint a bárkájukkal hazafelé igyekeznek, de ellenséges irokéz indiánok bukkannak fel.
A lányok közül az egyik a kivételesen csinos Judith, akinek Harry folyamatosan csapja a szelet, a másik Hetty, akit együgyűnek tartanak. Judith –ra különös hatást gyakorol az újonnan megismert férfi erős jelleme, de Vadölő nem vonzódik hozzá. Harry és Hutter azt tervezik, hogy indián skalpokat szereznek, de a végtelenül becsületes Vadölő ezt nem tartja helyesnek fehér emberként. Az akció során elfogják őket, s később a menekvő ifjú is életveszélybe kerül. Csak éles szeme, és villámgyors reakciói mentik meg életét, a rátörő indián halála előtt Sólyomszemnek nevezi őt.
Nemsokára felbukkan a fiatal Csingacsguk, a mohikán főnök, aki Vadölő legjobb barátja. Azért érkezett, mert választottját, a szép Wah-ta-Wah –ot elrabolták az irokézek, s ő ki akarja szabadítani. Ahhoz, hogy kiváltsák a foglyul ejtett fehéreket, valamit fel kell ajánlaniuk cserébe. Felnyitnak egy régi tengerészládát, ahol rengeteg érdekesség között olyan holmikat is találnak, amelyek felkelthetik az indiánok figyelmét.
A cserére sor kerül, de az indiánok ravaszak, s végül a harc nem marad el. Ráadásul Vadölőnek még barátja segítségére kell lennie párja kiszabadításában. Ő rendkívül önzetlenül mindent megtesz ennek érdekében, úgy is, hogy ennek ára a saját szabadsága.
James Fenimore Cooper Vadölő könyv jellemzése
A Vadölő különösen közel áll hozzám, s főként a főszereplő személyisége. James Fenimore Cooper a fiatal vadász alakjában, a legnehezebb körülmények között is igaz embernek maradó egyént állítja elénk. Számomra mindig is példaképként szolgált Vadölő egyenessége, elvhűsége, tiszta természete.
Annak ellenére, hogy sokszor olvastam, mégis mindig újra izgalomba hozott, mintha az eseményeket a helyszínen élném át. A történet amellett, hogy sok információt közöl a körülményekről, valamint az emberekről és nincs híjával az izgalmaknak, egyfajta üzenetet is hordoz az emberi jellemről, amely évszázadokkal később is ugyanúgy hat.
Érdekes volt megfigyelni, hogy Judith – akihez a tökéletes külsejű Harry illett volna – milyen erős rokonszenvet érzett Vadölő iránt a belső tulajdonságai miatt. Utóbbi viszont – úgy tűnik – a magányos vadász-harcos életre „készült”, így ebből a lehetséges romantikus szálból nem lett semmi. Harry és az öreg Hutter a csökönyös, elsősorban a maga érdekeit néző embertípust képviselték, ennek következtében kevés örömmel találkozva a történetben.
 |
| Vadölő könyvek, különböző magyar kiadások |
Hetty a jóindulatú „áldozat” volt, akit senki sem vett komolyan, csak az indiánok, akik tisztelik a szellemileg „másokat”. Csingacsguk szimpatikus indián, Wah-ta-Wah okos is, mindketten a regény pozitív szereplői, már ami az indiánokat illeti. Az irokéz indiánok elég vegyesek voltak tulajdonságaikat illetően. Bár valamennyire vérszomjasak, az ifjú fehér vadász bátorsága lenyűgöte őket. S ha már itt tartunk, a kínzócölöpről szóló rész a regény egyik csúcspontja. Vadölő tartása, s maga az esemény leírása mély nyomot hagyott bennem gyermekként.
A folytatásregényekhez képest, ebben a könyvben Natty Bumpo még nagyon szerény és kevésbé magabiztos, itt a jelleme volt nagyon meghatározó. Egyébként az eredeti cím (The Deerslayer) szó szerint Szarvasölő –t jelent, ahogyan azt a puskát is hívták, amely végül az övé lett.
A helyszín, a Kristálytükör tó, olvasva is lenyűgöző volt. S ha már a fordításoknál tartunk, a Kristálytükör tavat a Mikes Lajos féle fordításban Csillámtó –nak hívják. Az eredeti angol név Glimmerglass többé-kevésbé csillogó üveget jelent, de ami a lényeg, ezen a néven van egy park a New York állambeli Otsego tónál, Cooperstown közelében.
Értékelés (saját tetszési indexem)
10
(1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)
Folytatás: Az utolsó mohikán könyv
Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!
A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!
Nincsenek megjegyzések:
Write megjegyzés