2017. január 23., hétfő

Robert E. Howard Isten a szarkofágban Conan novella

Robert E. Howard Isten a szarkofágban Conan történet


Robert E. Howard Isten a szarkofágban Conan novella




Robert E. Howard Isten a szarkofágban Conan novella 1932-ben született. Kronológiailag ez a második a barbár ifjúkorából, a Ymir leánya után. Azonban a szerző életében nem jelent meg, csak átszerkesztve 1952-ben, az eredeti verzió pedig 1975-ben, de a teljesen szerkesztetlen változat csak 2002-ben.
Magyarországon először a Találkozás című magazinban jelent meg, Conan és a kigyóisten címmel, 1990-ben, két részben. Egy évvel később Isten a szarkofágban címmel a Barbárok és varázslók című kötetben szerepelt.




Robert E. Howard Isten a szarkofágban tartalom, történet


Nemédia országának Numalia városában, Kallian Publico templomában, az őr rálel a meggyilkolt tulajdonosra. A fiatal Conan, aki valakinek a megbízásából éppen valamit el akart rabolni a templomból, amely múzeumként működik, a jelenléte miatt, első számú gyanúsítottá válik.
Nemsokára megjelenik
Dionus, a rendőri vezető, valamint Demetrius, a bíró, aki a nyomozást vezetné. Csakhogy az egész eset rejtélyes, annak ellenére, hogy a barbár tűnik logikus tettesnek. Dionus azonnal elfogná, de Demetrius hajlik arra, hogy talán mégsem ő volt a gyilkos.



Isten a szarkofágban Conan novella kritika



Később megjelenik a tulajdonos írnoka és további tények derülnek ki. Conan beismeri, hogy tolvajként felbérelték, és elmondja, hogy jutott be, de nem tudja, ki lehetett a tettes.


 

Robert E. Howard Isten a szarkofágban jellemzés, kritika


Az Isten a szarkofágban novellában Conan még fiatal, időrendileg ez a második Conan történet, az eredetiek közül. Sokkal inkább kriminek tűnik számomra, mint fantasy –nek, még akkor is, ha a végén van valamicske természetfeletti borzalom. Az egész novella egy nyomozás, vagy tárgyalás. Az Isten a szarkofágban, vagy ha a másik fordítást vesszük, Conan és a kígyóisten című történet, párbeszédek sorozata, melyek egy rejtélyes halálesetet hivatottak felderíteni. 
Ilyképpen engem a legkevésbé fogott meg, s számomra a kevésbé érdekes Conan novellák közé tartozik. Akár az Eredet -et is olvashatnám, más a helyszín és a háttér, a misztikum ami összeköti. Itt kevés a cselekvés, maga az eset, bár nem hétköznapi, mégsem izgat. Kevés dolog van benne, amely mély emlékeket hagyna. Robert E. Howard Conan történetei közül ez keltette a legkevesebb érdeklődést bennem.


Értékelés (saját tetszési indexem)
5
(1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)


Folytatás: Az elefánt tornya
 


Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!



A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!


 

Nincsenek megjegyzések:
Write megjegyzés