2017. augusztus 20., vasárnap

Bodó Géza Barlang a szigeten ifjúsági kalandregény

Bodo Geza Barlang a szigeten ifjusagi kalandregeny


Bodó Géza Barlang a szigeten ifjúsági kalandregény




Bodó Géza Barlang a szigeten ifjúsági kalandregény 1967-ben jelent meg. A szerzőről keveset tudni, egyes források szerint inkább ötletszerző, és a mű Árkos Antal munkája, de ki tudja? Mindenesetre a magyar szerzés ellenére, angolszász jellegű történet, a szereplőkkel egyetemben.


Bodó Géza Barlang a szigeten tartalom, történet


Az 1800-as években, a 10 éves Tom, édesapjával, új hajójukkal és a legénységgel, dél-afrikai küldetésre indul. Minden jól alakul, mígnem hajótörést szenvednek, és kénytelenek kievezni a veszedelmes afrikai partokra. A vadállatok mellett a bennszülöttekkel is meggyűlik a bajuk, akik megtámadják a csapatot.
Kénytelenek továbbmenekülni a tengeren, és egy másik helyen felépíteni új hajlékukat. Bár itt már cölöpökre épített, biztonságosnak tűnő lakot építenek, de rövidesen kiderül, hogy ezen a vidéken is élnek bennszülöttek. Tom apja a kapitánnyal délre eveznek csónakban felderítőútra, miközben a fiú egy reggelen elcsatangol a dzsungelbe, és egy oroszlánkölyökre bukkan. Apjáék közben egy szigetre lelnek partközelben, amelyen egy különös barlang van. A barlang valaha kalózok tanyája lehetett, s miközben találnak egy egy írást, sok kilométerrel arrébb Tomot üldözőbe veszi az anyaoroszlán.

 
Barlang a szigeten könyv



Bodó Géza Barlang a szigeten könyv jellemzés, kritika


Elég vidáman kezdődik a Barlang a szigeten regény, ehhez képest elég sok haláleset van később. A szerző sok kalandregényt olvashatott, mert számos író stílusjegyei, történetformálása visszaköszön benne. A legnagyobb pozitívuma a könyvnek, hogy egy pillanatra sem untat. Számtalan emberi és állati szereplőt vonultat fel és kellően változatos, mind helyileg, mind tartalomban. Mindenesetre érdekesebb a sziget, mint A tigris szemében olvasható helyszín, bár ott sokkal keményebb akciók történek.

A leírásokból ítélve nem annyira az esőerdei, mint inkább szavannai területek mentén kötöttek ki, hiszen az esős és száraz évszak váltakozása, valamint a szereplő állatok is oda tartoznak, nem a dzsungelbe. De talán nem annyira szép hely, mint amik 
A kék hegyek kincse regényben találhatóak. Nagyjából a regény közepén először azt olvastam, hogy két év telt el, nem sokkal később pedig azt, hogy öt. Utóbbi sokkal hihetőbb, főleg ha Tom fejlődését nézzük. 
 
 

Barlang a szigeten ifjúsági kalandregény vélemény

 
Van egy-két meglepő húzás a Barlang a szigeten könyvben, s néhány kevésbé hihető jelenet, de ifjúsági kalandregényként ez még elmegy. Annyira nem jó, mint a Tarzan dzsungeltörténetei, de elmegy. Azt el kell ismernem, hogy az egész történet pompás, kerek, élvezetes, de mivel rengeteg kalandregényt olvastam, annyira nem érintett meg. Szórakozásnak első osztályú, az ifjúságnak pedig különösen. Még a Grant kapitány gyermekei regényhez hasonlítanám némileg. Egy kérdésem maradt: Ha Bodó Géza a könyv szerzője, miért állt meg ennél az egy, jól megírt regénynél?


Értékelés (saját tetszési indexem)
6.5
(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)
                                                


Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!



A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!




Nincsenek megjegyzések:
Write megjegyzés