James F. Cooper Bőrharisnya regény bemutatás

James Fenimore Cooper Bőrharisnya regénye az általam nemrégiben bemutatott Nyomkereső folytatása. A gyakorlatban Cooper ezt a regényt 1923-ban írta meg, így valójában előbb, mint az előzmény könyveket. A Bőrharisnya története 1793 végén veszi kezdetét, amikor a főszereplők, Bőrharisnya és Csingacsguk (itt Indián John) már idősebb korban vannak.

Egy új település, az Otsego tó mellett épült Templeton és lakosai által ismerhetjük meg a kor jellegzetességeit, egy remek történetbe ágyazva. A történetben szereplő bírót és lányát Cooper saját apjáról és húgáról mintázta meg, Templetont pedig az apja által alapított Cooperstown -ról.

Bőrharisnya tartalom, történet

Marmaduke Temple bíró a szánján utazik haza, Templetonba, az Otsego tó mellé. A szánt egy fiatal néger, Agamemnon irányítja, és a bíróval van leánya, Elisabeth, aki iskoláit befejezvén érkezik haza. Útközben megállnak, és Marmaduke rálő egy éppen felbukkanó szarvasra.

Több lövés hallatszik, és a szarvas felbukik. Az erdőből Bőrharisnya jön elő a kutyáival. Kisvártatva egy fiatalember is előkerül, s az is kiderül, hogy a bíró golyói célt tévesztettek. Az egyik éppen a fiatalember vállát találta el. Marmaduke magával viszi, s útközben találkoznak vendégeivel, akik elébe siettek. Mielőtt a bíró házába, érnek, történik egy izgalmas esemény, ahol a fiatalember lélekjelenlétére és gyors cselekvésére van szükség. Sebészt hívatnak hozzá, de a seb bekötözését a közben megérkező Indián John végzi, aki Bőrharisnya barátja. 

 

 

Karácsony közeledvén, a bíró és vendégei istentiszteletre mennek, ahol összegyűlik a település népessége. Az új tiszteletes tartja, aki az esemény után bemutatja lányát a társaságnak. Elisabeth azonnal összebarátkozik vele, s meghívja otthonukba. A település kocsmájában összegyűlnek a férfiak és mulatozás kezdődik. Másnap pulykalövő versenyt rendeznek, s az esemény után Marmaduke ismét felajánlja a fiatalembernek a titkári állást, melyet már első találkozásukkor is megtett.

James Fenimore Cooper Bőrharisnya jellemzés, értékelés

A Bőrharisnya regényben már nyoma sincsen a korábbi indián harcoknak, véres háborúknak és kalandoknak. A civilizáció megtelepedett a vadonban, s immár törvények és új szokások uralják a környéket. Most már telepesek laknak a tónál, és a valahai itt portyázó indiánok eltűntek. Natty Bumppo, azaz Bőrharisnya is más, mint a fiatalabb koráról szóló regényekben. Többet beszél, és büszkébb is, a régi, szerény, meghúzódó vadász személyisége már a múlté. Ettől eltekintve ugyanolyan becsületes, őszinte, és igazságszerető, aki tökéletes harmóniában él a természettel. Még mindig jó erőben van, de évei száma már eléri a 68 –at, így megbecsüli az energiáját.

Oliver Edwards idegenkedése, rosszallása Marmaduke Temple iránt, és a hivatkozások indián rokonságára, elég zavaróak voltak. Ezek csak akkor válnak érthetővé, amikor megismerjük a teljes történetet. Éppen ezért lényegesek a regény elején leírt dolgok, különösen a második fejezetben, amely szervesen kapcsolódik a könyv végéhez.

A Bőrharisnya könyv 3 részre osztható. Az első időszak a karácsonyhoz közeledés, illetve maga az ünnep. Itt ismerhetjük meg a regény szereplőit, egyben színes leírásokat kapunk a helyszínről és a lakókról. Mindezt varázslatos hangulatba ágyazva, a 18. század végi környezetben.

                                                                     A Pennsylvania -i vadon

 

A középső rész Templeton mindennapjait mutatja be jellegzetes eseményekben, s egyben a szereplők viselt dolgairól is többet megtudunk. Ezek tavasszal és nyáron történnek, úgymint lovaglás, madárvonulás, halászat, vadászat, séta a vadonban. Időközben készülődik valami a háttérben, ami megváltoztatja az átlagos hétköznapokat.

A harmadik rész onnantól veszi kezdetét, amikor Natty összetűzésbe kerül Doolittle –val, az ezermesterrel, aki a seriffnek kinevezett Richard (a bíró unokaöccse) segédje. Itt kialakul egyfajta feszültség a bíró és környezete, valamint Templeton és az erdei barátok, Edwards, Indián John és Bőrharisnya között. A könyv eme harmadik részében éleződnek ki az események, történnek sorsváltó mozzanatok, és lassanként derül ki minden.

Nem árulom el a végét, de egyszerre izgalmas, félelmetes, harsogó, érdekfeszítő, szomorú és meghitt. A Bőrharisnya regény végére véget érnek a templetoni hétköznapok, az események folyamatosan más-más fordulatot vesznek. Értelmet nyer minden addigi viselkedés, titkolózás, feltárulnak az okok.

Bőrharisnya regény, értékelés, élményeim

James Fenimore Cooper Bőrharisnya regénye az a könyv, amelyet huszonötmilliószor is ugyanolyan élvezettel olvasnék. Nem annyira a története, mint egyedi hangulata miatt. Akárhányszor olvasom, szinte ott érzem magam a helyszínen, a szereplők között. Amolyan örökös “deja vu” érzés ez, amihez mindig szívesen visszatérek. Cooper úgy írta meg a Bőrharisnyát, hogy számomra mindig jelen időben zajlik. A mondatokat olvasva mélyen bele tudom élni magam az adott időbe és helyre.

 

 

1983-ban, amikor a Nagy Indiánkönyvben olvastam a Bőrharisnyát, elolvastam a regényben a leírásokat, de a későbbi újraolvasásokkor, már volt, amikor csak átfutottam. Most újra elolvastam a leírásokat és háttértörténeteket is betűről-betűre. Ki akartam élvezni a regény minden egyes cseppjét. Ráadásul szépen lassan olvastam, nehogy egy-két nap alatt túl legyek rajta. Így mindig ott maradt a háttérben, mint valami különleges csemege, amelyhez napi teendőim után (közben) visszatérhetek.

Jó tudni, hogy 1793-ban is már szeszélyes volt az időjárás, hiszen a hó éppen karácsonykor olvadt meg, eső esett, majd újra lehűlt. A lovaglásos részben pedig tavasszal tért vissza a tél. Marmaduke Temple aggódása a természetért, s a fákért rokonszenves volt. A természettel szinte együtt élő Bőrharisnya mellett csak ő állt ki ezekért az értékekért. Több szereplő, mint Richard, vagy Billy Kirby úgy gondolta, a természet erőforrásai kiapadhatatlanok, ezért annyit vehetnek belőle, amennyit akarnak. Sajnos napjainkban is tapasztalom ezt a különbözőséget, amikor gyermekkorom óta folyamatosan irtják az erdőt.

Még harminc egynéhány év távlatából is szolgáltatott meglepetéseket számomra a Bőrharisnya regény, holott jó néhányszor végig olvastam régen. De mivel a lényegét ismertem, most az apró részletekre figyeltem oda. Nagyon jó a jellemábrázolás, minden személyiségtípus és “emberfajta” jelen van, s a szembeállításuk egymással, kiváló történethez vezet.

 

Az Otsego tó

 

Indián John távozása igen szívbemarkoló, néhány szereplő ostoba viselkedése pedig felháborító. Mégis a legjobb jellemek részvétele az, ami megfogta a figyelmem, és amikor megértettem viselkedésük okát, csak még nagyobbra nőttek a szememben. A végjátékban visszautalások vannak Bőrharisnya fiatalabb éveire egy bizonyos személy miatt. Kár, hogy ez a rész, a vele való kapcsolata és ezek az események a többi regényben sem lettek elmesélve.

Még ennyi idő után is találtam újat a Bőrharisnya regényben, s legalább ugyanolyan örömöt okozott, mint amikor először vettem kézbe. Annak ellenére, hogy ez már a civilizációban játszódik, nem volt kevésbé izgalmas, sőt, a többi regényhez képest itt egészen más arcát látjuk az ősi amerikai vadonnak.

Értékelés (saját tetszési indexem)

9

(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)

Folytatás: A préri

Ajánlott cikk: Kicsi ház a prérin

Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!