James Fenimore Cooper A préri regény ajánló, jellemzés

James Fenimore Cooper A préri regénye 1927-ben jelent meg. Ez a harmadik könyv a Bőrharisnya sorozatból, de kronológiailag az utolsó történet, amely Natty Bumpo utolsó éveit meséli el. Az 1804-ben játszódó történet a nagyrészt még meghódításra váró, hatalmas észak-amerikai préri világában játszódik, ahol vad indián törzsek, merész telepesek kalandoznak, és a természet még a maga szépségében virul.

 

 

A préri könyv tartalom, történet

Ishmael Bush, a tagbaszakadt családfő, feleségével, sógorával és hét jól megtermett fiával halad a prérin. Velük vannak még a gyerekek és egy fiatal nő is. Egy idős trapperrel találkoznak, aki táborhelyet mutat nekik, ahol a ponyvás szekerekkel letelepednek.

A vacsora után a lány távolabb megy, és beszélgetni kezd az öregemberrel. Hamarosan felbukkan egy fiatal méhvadász, akiről kiderül, hogy csak a lány miatt követi a családot, titokban. Azonban nem tudják befejezni beszélgetésüket, mert sziú lovascsapat bukkan fel és észreveszi őket.

A sziúk elhajtják a telepes család állatait, akik kénytelenek kézi erővel tovább húzni a szekereket egy védett sziklahegyre, amelyet az öreg trapper mutat nekik. Közben megérkezik Battius, az orvos, aki növények és állatok felfedezésével foglalkozott, ezért mindig eltávolodott a karavántól.

Amikor egy napon a trapper és a méhvadász bölénypúpot süt, odamegy hozzájuk a doktor, s hamarosan megjelenik egy fiatal katonatiszt. Az ő története kapcsolódik a trapper fiatalkorához, s általa új megvilágításba kerül Ishmael útja is. Van ugyanis egy külön sátruk, amelybe senki sem léphet be. Ráadásul a telepesek vadászatán eltűnik Asa, a legidősebb legény, és senki sem tudja mi lett vele.

James Fenimore Cooper A préri regény jellemzés, értékelés

Ezt a regényt is a Nagy Indiánkönyvben olvastam, máig úgy van meg. Akkoriban gondolkoztam, vajon miért Az utolsó mohikán szereplőire vannak visszautalások, s azok leszármazottja jelenik meg a regényben. Azóta tudom már, hogy A préri az után a regény után íródott. Mivel itt a páni indánok a „jók” és a sziúk a rosszak, ezért volt fura Kevin Costner 1990-es Oscar díjas filmjében ennek fordítottja.

Egy kis ellentmondás, hogy a könyv elején az 1804-es évszám van megadva, később, Battius doktor naplójában az 1805-ös évről ír. Egész szokatlan viszontlátni drága főhősünket, Natty Bamppo -t távol minden régi baráttól, 80 évesen a vad prérin. Most már nem az ügyessége és ereje a fő erénye, hanem tapasztalata, esze és bölcsessége.

Egész szimpatikus, ahogyan kialakult az a külön „klikk” a trapperrel, méhvadásszal, katonatiszttel, a lánnyal, Ellennel, a doktorral, egy „új” lánnyal, és a páni indiánnal. Ők a történet pozitív figurái, akik nem mindennapi kalandokon esnek át, s akikért szurkolunk. Hasonlóan vegyes az összetétel Verne Gyula Grant kapitány gyermekei kötetében, vagy May Károly A Kordillerákban regényében. Ishmael csapata elég vegyes, vannak jó és rossz jellemzőik.

Annak idején gyermekként nem értettem, hogy a vadász, aki mindig igazat mond, itt hogyhogy félrevezeti az indiánokat. Azóta persze rájöttem, hogy a becsület nem örök igazmondást jelent, hanem sokkal inkább igaz emberséget, melyben a szeretet magasabb rendű annál, mint hogy a személy szóbelileg tiszta maradjon.

A trapper azért mondott mást, hogy ezáltal megmentse barátai életét, lemondva ezzel arról, hogy egyenes legyen és az indiánok is igaznak tartsák. A páni indián a klasszikus Cooper -i mintatípus, a nemes, igaz szívű, és bátor indián ideálból. A szerepe először csekély, majd a regény végére megnő.

 

 

 

A préri regény ajánló

 

A szerző „szokás szerint” itt is jó és rossz indián törzseket különböztet meg, csupán itt az irokézek helyét a sziúk, a delavárok/mohikánok jellegét pedig a pánik veszik fel. Nyilvánvalóan ezek túlzások, bár akkoriban bizonyos fokig ez lehetett a tapasztalat. Van néhány igencsak humoros jelenet is A préri regényben.

Például amikor Matori, a sziúk főnöke a fogságába került Inez helyett - akire szemet vetett – felajánlja Ishmaelnek legfiatalabb feleségét. „– Mondd meg Nagy Bivalynak, hogy kergesse el ezt a csúnya vénasszonyt” – ezzel Eszterre, a férfi feleségére utalt. Na ezen padlón voltam a nevetéstől, és még utána is mondott pár dolgot róla. Azért (is) volt olyan humoros, mert több mindenben igaza volt a sziúnak az asszonyt illetően.

 

A „végső” ütközet egy kicsit gyorsan lezárult, bár régebben mindig elégedett voltam vele, amikor olvastam. Igaz, például Cooper másik kalandregényének, A vörös kalóznak is gyors a vége, mégis sokszor olvasós. Azon sokszor csodálkoztam, hogy lehetett a squatternek (Ishmael) és feleségének annyi gyermeke. Mert ha leszámítjuk a 7 nagy darab legényt, rajtuk kívül még ott volt egy csomó fiú és lány. Annak örültem, hogy Tacsihcsanát a páni főnök, Sziklaszív magához vette.

A préritüzes jelenet, ahogyan a trapper megmentette őket, akkoriban nem teljesen volt világos számomra, és még ma sem egyértelmű. A módszert csak leírta a szerző, de nem magyarázta meg. Kíváncsi lennék arra is, ki az, akire gondolt, hogy ráhagyja a fegyverét a főszereplő, bár említette a helyet, az Otsego tó közeli településnek.

A préri regény vége, Natty Bamppo utolsó órái nagyon szívszorítóak voltak számomra, akárhányszor olvastam. Sokkal jobban, mint Winnetou halála. Gyermekként „hozzám nőttek” ezek a történetek, és nehéz volt a válás. Csak azt sajnálom, hogy ezek a fordítások több mindent kihagytak az eredeti szövegből.

Értékelés (saját tetszési indexem)

8

(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)

Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!

A cikk szerzői jogvédelem alatt áll – copyright © 2018.05.06. - engedély nélküli felhasználása, másolása tilos.