Tarzan és az aranyváros regény bemutatás

Edgar Rice Burroughs Tarzan és az aranyváros című regénye először folytatásokban jelent meg 1932-ben az Argosy magazinban. 1933-ban kiadták könyv alakban is, Magyarországon 1991-ben jelent meg.

A regényben Tarzan északkeletre, Abesszínia földje felé kalandozik. Rabló shiftákkal való affér után egy különös öltözetű, fehér bőrű férfit szabadít ki. Vele eljut egy völgybe, amelynek egyik oldalán az elefántcsont város, másikon az aranyváros van. A könyv történetét lásd itt: Tarzan könyvek tartalma

Burroughs - Tarzan és az aranyváros regény bemutatás, helyszínek

Ebben a műben a helyszín egy kicsit más, mint a megszokott közép-afrikai dzsungelek és szavannák. Abesszínia földje, majd a különleges városok új helyekre kalauzolják a majomembert. A megszokott sorozatbeli sémák mellett itt a női főszereplő karaktere erőteljesebben van ábrázolva.

Adott a ki tudja honnan ottragadt civilizáció, két város – amelyek szemben állnak egymással – egy-egy ifjú, akik a jó oldalon állnak, gonosz uralkodó, mint minden második Tarzan könyvben. A különbség itt annyi, hogy egyes szereplők most kiemelkednek – mint például Phobeg – és a velük való párbeszédek sem hétköznapiak. 

 

A nagy kiterjedésű, sík völgy egyik oldalán Cathne, az aranyváros fekszik, a másikon Athne, az elefántcsontváros, amiről főként csak Valthor által hallunk. Előbbiben oroszlánokat tenyésztenek, utóbbiban elefántokat. A hegyekben pedig aranyat bányásznak.

A városok kapcsolatban álltak a hegyeken kívül tanyázó shiftákkal, és velük kereskedelmi kapcsolatot is folytattak. Így kerültek hozzájuk fekete rabszolgák. De nehezen hihető, hogy egy civilizált városban nem ismerték az íjat, illetve fogalmuk sem volt, mire szolgálhat. Athne és Cathne rendszeresen portyázott egymás ellen, de a küzdelmek között cserekereskedelmet is folytattak.

Tarzan és az aranyváros szereplők, elemzés

Az emberek itt is különféle típusok, mint máshol, ámbár némelyikük a személyiségével fontos szálat visz a történetbe. Tetten érhetők az Edgar Rice Burroughs által rendszeresen alkalmazott archetípusok, de ezúttal a megszokottól eltérő személyiségek is jelen vannak a történetben, ami jól színesítette a sztorit. Hasonlóan jellegzetes szereplőket alkalmazott más műveiben szereplő városaiban, mint például A Mars sakkjátékosai -ban.

Valthor pozitív szereplő, hamar összebarátkozik Tarzannal, de a vihar (illetve a folyó) miatt elszakadnak egymástól. Az aranyvárosbeli megfelelője Gemnon, aki hasonló jellem, és ellenpontjuk Erat, aki a dzsungel ura megérkezéséig a királynő kegyeltje volt. Phobeg egy külön kategória, a kötekedő, dicsekvő, és alacsony intelligenciájú izomember mintapéldánya.

Mindőjüket felülmúlja Nemone, a fiatal királynő. Amellett, hogy rendkívül szép, gátlástalan uralkodó, aki a szeszélyeinek él, és kíméletlen. Tarzan az egyetlen férfi, aki nem alázkodik meg előtte, nemet mer mondani neki, és ez felkelti az érdeklődését. Nem véletlen, hogy megtetszik neki, hiszen benne láthatja meg az igazi férfit.

Tarzan ellenáll a vonzalomnak, de ami furcsa számomra, hogy Jane szóba sem kerül, még gondolatban sem, mint aki ennek igazi oka. Valahogy ezekben a könyvekben Burroughs egészen elfeledkezett a majomember feleségéről, szinte törölte az emlékét is. Talán van némi összefüggés azzal is, hogy két évvel a történet megírása után Burroughs - 30 év után - elvált feleségétől.

Tarzan és az aranyváros saját rajz könyvből lerajzolva

Egyébként a vén szipirtyó M'duze talán a legbosszantóbb a regényben. De az állatok is fontos szerepet játszanak. Itt a negatív, a „gonosz” kétségkívül Belthar, az öreg vadászoroszlán, akihez Nemone élete kötődik. Az ellentétpár pedig a másik, különleges példány, amely magányosan közeledik egyre, a dzsungel urának nyomait kutatva.

Tarzan és az aranyváros könyv jellemzés, értékelés, kritika

Edgar Rice Burroughs a Tarzan és az aranyváros történetét 1931 novemberében vetette papírra. A regényben használt elnevezések az ókori görög nyelvre emlékeztetnek, a civilizációs mintát ezúttal onnan merítette a szerző. Az egész regényen végigvonul egyfajta drámai sejtetés, ami a végkifejlethez vezet.

Tarzan némelyik közlése egész filozofikus, sőt bölcs:

„...sosem fogom hagyni, hogy a félelem megfosszon szabadságomtól, az életem örömeitől. A félelem borzalmasabb, mint a halál. Te félsz, Erot fél, Nemone fél, és mind boldogtalanok vagytok, igaz? Ha félnék, legföljebb én is boldogtalanabb lennék, de az még nem jelentene számomra biztonságot.”

A regényben úgy szerepel a majomember, mintha mindig teljesen egyedül élt volna. Ez leginkább a Nemoneval zajló párbeszédekben ütközik ki, de egyébként is. Felesége, fia, s annak családja gondolat szintjén sincs jelen. Mint már említettem, a többi regényhez képest itt drámaibb a végkifejlet, nem az a szokásos happy end.

Egész furcsa érzésekkel hagyja abba az ember az olvasást. Nem igazán kedvelem ezt a regényt, de az is igaz, hogy elgondolkodtatott. Ezúttal nem csak a cselekmény, hanem a szereplők lelkében végbemenő változások is egyformán hangsúlyosak voltak. Néhány kérdés azért nyitott maradt, például M'duze milyen hatalommal bírt Nemone fölött?

Értékelés (saját tetszési indexem)

6.5

(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)

Ajánlott cikk: A végzet árnyéka, Conan novella

Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!

A cikk szerzői jogvédelem alatt áll – copyright © 2018.07.07. - engedély nélküli felhasználása, másolása tilos.