Tarzan a vadember könyvajánló, könyvértékelés, elemzés

Tarzan a vadember Edgar Rice Burroughs hetedik Tarzan könyve, amely először két önálló történetként került megjelenésre. Az első a Redbook női magazinban, 1919 -ben, Tarzan the untamed / Tarzan and the Huns címmel. A második már az All-story Weekly magazinban, 1920 -ban, Tarzan and the Valley of Luna címmel.

Történetileg ez a Tarzan és a gyémántok könyv folytatása. Könyvként a két történetet egybevonva, 1920 -ban adták ki, Tarzan a vadember (Tarzan the untamed) címmel. Magyarországon az Ifjúsági Könyvkiadó adta ki 1988 -ban. A regény tartalmát (spoiler nélkül), itt olvashatod el: Tarzan könyvek

Edgar Rice Burroughs - Tarzan a vadember könyvajánló, elemzés

Ez a könyv később jelent meg, mint a folytatása - 1988 karácsonyára kaptam – így most pontosan 30 évvel később, szintén karácsonykor olvastam el újra. Kifejezetten örültem neki, hogy jóval vastagabb, mint az előző regények, mert Tarzanból sosem elég.

Az évszámok mindenesetre nem stimmelnek. Ugyanis a dzsungel ura az 1880 -as évek végén született, az első világháborús afrikai küzdelmek pedig az 1910 -es évek közepén zajlottak. Vagyis még Tarzan 30 -adik életéve előtt, pedig ezen történet idejében már felnőtt a fia is.

Tarzan a vadember az All-Story Weeks magazinban

A Tarzan a vadember 2 részre bontható, amelynek első része a dzsungel-szavanna-sivatag kalandok. A második részben pedig elkezdte a szerző (ha Opart nem számítjuk) kitalált népek és települések bevonását a Tarzan történetekbe. De ha másképpen tekintem, 3 részre is osztható, a kezdeti, háborús rész, majd a sivatagon túli dzsungeles, végül az eszelősök városában zajló események.

Amikor ez a regény megjelent, jelentősen csökkent Burroughs németországi népszerűsége, mivel a németeket elég negatívan ábrázolja. Ez persze érthető volt a világháború tükrében, bár későbbi regényeiben többször is pozitív hősként szerepelnek, például Erich von Harben az elveszett birodalomból.

A könyv egyben vízválasztó is a kezdeti Tarzan regények – amelyek a dzsungelben, reális környezetben és népekkel játszódtak – és a későbbi kötetek között, melyekben számtalan kitalált hely és civilizáció szerepel. Ezen kívül eddig főleg a saját problémáival foglalkozott a főszereplő, s innentől fogva más emberek, népek sorsának megmentője is lesz.

Az addig megjelent Tarzan könyvektől eltérően itt két olyan oroszlán is van, amely a majomember oldalára áll. Az első kemény idomítás, a másik egy megmentés következtében. Az eszelősök városának tagjai pedig oroszlánokat tartanak, amely jelenség visszatér évekkel később Cathne, az aranyváros nemességének szokásában.

 A dzsungel ura ebben a könyvben – az elején ismertetett eseményeknek is köszönhetően – vérszomjasabb, mint valaha. Sokat öl, eleinte német katonák tömegét géppuskával, később feketéket, s támadó állatokat, ámbár minden esetben oka volt rá, s bizony, többnyire meg is érdemelték az áldozatok.

Tarzan a vadember saját rajz könyvből lerajzolva

 

Mindazonáltal ezzel párhuzamosan folyton előtérbe került a majomember civilizált személyisége, erkölcsös lénye, hiszen folyamatosan segített. Noha egyedül akart maradni, s Afrika nyugati részének dzsungeljeibe visszavonulni, a körülmények folytán újra és újra megmenti Bertha Kircher -t és Harold Percy Smith-Oldwick angol repülőst.

Edgar Rice Burroughs - Tarzan a vadember könyvértékelés

Ezen könyvben már Muvirót említi az író – pontosabban a fiát, akit kivégeztek a németek – mintha Mugambi nem is létezett volna. Ez azért is furcsa, mert a Tarzan és a gyémántok -ban még Mugambi a legádázabb védelmezője Jane -nek. Ő ugyan nem vaziri, de végletekig hű a dzsungel ura családjához. A 11-es számú Tarzan könyvtől már rendszeresen Muviro vezeti a vaziriket.

Azt mindig nagyon szórakoztatónak találtam, ahogyan a majomember megtréfálta, vagy megijesztette a gonoszabb bennszülötteket. A különböző személyiségekkel bíró feketék is sok örömet okoztak a személyes perpatvaraikkal.

A könyv első harmadában a németekkel való összetűzések, a főszereplő hajmeresztő húzásai szórakoztató pillanatokat okoztak. A Bertha Kircherként megismert fiatal kémnő igazi egyéniség volt a sorozatban gyakran felbukkanó, szokványos civilizált hölgyekhez képest. A később feltűnő Harold Percy Smith-Oldwick viszont nagyjából a megszokott fiatal férfi típust hozta.

A Tarzan a vadember középső része igazán „ízletes” volt számomra, hiszen megjelentek a nagy majmok, emberevő bennszülöttek, szökött fekete katonák. A csúcs Uszanga, a fekete őrnagy repülése volt, amely jelenetek – amikor magával vitte Bertha Kircher -t – izgalma kicsit az Indiana Jones filmekre emlékeztetett.

De mindezek előtt a kopár, sivatag szerű vidéken Tarzan túlélése is új elem volt, hiszen az előtte játszódó regényekben még nem szorította így sarokba a természet. Az kicsit meglepő, hogy a regény elején még vazirik egy csapatával indult hazafelé, és később teljesen megfeledkezett róluk. Azon kívül a fiáról említés sem esik, mintha nem is létezett volna.

Az eszelősök városában játszódó részek elején meglehetősen leült a történet. Később csak lassan indultak be az események a végére. Azon elgondolkodtam, vajon miért mozgósított az angol hadsereg akkora erőket Smith-Oldwick hadnagy felkutatására. Miért volt fontosabb ez az egy ember, mint minden más?

A regény vége izgalmas lett, viszont az utolsó megjegyzést logikátlannak találtam. Miért is ígérte meg Bertha Kircher – akinek nem is az az igazi neve – azt a bizonyos dolgot, ha egyszer nem is szerette? De az utolsó bekezdések előkészítették a történet folytatását is a főhős szempontjából.

Értékelés (saját tetszési indexem)

7

(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)

Folytatás másik szerzőtől: Élve fogd el Tarzant

Eredeti folytatás: Tarzan a rettenetes

Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!

A cikk szerzői jogvédelem alatt áll – copyright © Eyn 2019.01.01. - engedély nélküli felhasználása, másolása tilos.