Élve fogd el Tarzant! - könyvajánló, könyvértékelés

Philip José Farmer Élve fogd el Tarzant! című műve The Dark Heart of Time címmel, 1999-ben jelent meg Amerikában. De volt már egy előzménye 1997-ben Tarzan's Greatest Secret címmel. Magyarországon 2000-ben adta ki az Athenaeum kiadó.

A történet Edgar Rice Burroughs Tarzan a vadember című regényének eseményei után veszi fel a történetszálat.

Philip José Farmer - Élve fogd el Tarzant! - tartalom, történet

Tarzant egy feketékből és fehérekből álló csoport szeretné elfogni, ő azonban megneszeli a szándékot, és kilesi őket. Bár később elfog egy feketét, csak homályos utalásokat tud meg arról, kik és miért követik. Egy fehér elfogásával sem jut előbbre, ám felbukkant egy teremtmény, mely a dzsungelben még az ő számára is új.

Kérdés, hogy miért akarják elfogni, és mi köze ennek egy amerikai milliomoshoz? Valahogyan úgy alakulnak az események, hogy a dzsungel ura is bajba kerül, és az üldözők ezt kihasználják.

Élve fogd el Tarzant! - könyvértékelés, kritika, elemzés

Már a regény elején találkozhatunk Kandoval, a hangyával, valamint a ndele harcosokkal. Farmer egyből 4 évet ugrik az időben, ami érthetetlen, mert a legutóbbi könyv eseményei óta alig telhetett el idő. Az ugyan rendben van, hogy itt már a háború végére (1918) kívánja helyezni az időpontot, de túl nagy az időlyuk a történésekben.

Tarzan közeledik a 30 -hoz, ami logikus az évszámot figyelembe véve, csakhogy ha így van, a fia nem lehetne már felnőtt. Márpedig a következő kötetben – ami ennek közvetlen folytatása - úgy jelenik meg, nem szólva a régebbi művekről. Nem véletlen, hogy Burroughs kerülte a konkrét évszámokat és életkorok megjelölését. Bár ebben a kötetben Philip José Farmer is említi a fiát, mint aki a háborúban harcol, s ezzel saját állításával kerül önellentmondásba. Hiszen ha az apja 30 lesz, ő hogy lehetne már felnőtt?

Farmer részletezi a majomember gondolatvilágát, filozófiáját is, ügyesen követve a nagy elődöt, bár néha túlzottan aprólékosan. Azt írja, 10 éves korában látott Tarzan először feketéket, ami nem stimmel, mert jóval később, lásd a Tarzan a majomember című könyvet.

Rejtélyes és meglepő volt ama bizonyos lény feltűnése az őserdőben. Eszembe jutottak az olyan Conan történetek, mint az Árnyak a holdfényben, vagy a Gwahlur fogai, melyekben szintén majomszerű teremtményekkel került szembe az izmos főhős.

Időnként gondolkodás nélkül gyilkoló harcossá vált a majomember ezen regényben. Ez még a „jogosság” fényében sem volt szimpatikus, és különbözik Burroughs Tarzan figurájától. Esetlenebbnek és sebezhetőbbnek is tűnt, mintha „valaki más játszaná” a szerepét.

Nem mondanám, hogy rossz a történet, mégis ezt mindig minden további nélkül félbehagytam. Burroughsnál viszont alig vártam, hogy újra olvashassam, mert együtt éltem a történettel. Itt hiányoztak a női szereplők is.

Ez a sok utalás arra, hogy Tarzan mindenféle bogarakat, rágcsálót kapdos össze útközben, melyeket befal, felesleges és visszataszító volt. Ami a földrengést illeti, Közép-Nyugat-Afrikában elég ritka, bár néhány vulkán van.

Az Élve fogd el Tarzant! könyvet olvasva néha hasonló reménytelenség fogott el, mint a Conan és a démonkapu regénynél, ahol úgy éreztem, nem jutunk sehova. Viszont az apró, fákon is közlekedő emberkék újak voltak, ha nem is reálisak, mégsem olyan civilizációk, melyeket Burroughs szokott belehelyezni Afrika területére.

Számomra túlzásnak tűnt, ahogy időnként megkínozta a „főhőst”, amit a kis embereknél történő szabadulási kísérletnél csináltatott vele, az pedig egy fantasztikus regényben is nehezen elképzelhető. A titkos térképen található, s később meglátogatott helyek elnevezései megpillantásaikor szinte Jack Vance Lyonesse világában éreztem magam.

Mégsem maradt el az „egyéb civilizáció” - ezeket a találmányokat Burroughsnál sem szerettem – Farmer ebben is teljesen feleslegesen utánozni akarta a nagy elődöt. Az elefánt „közlendőjének” mondatokba csomagolását is elhagyhatta volna.

A vége felé, amikor a kitalált népekhez ér a történet, csak nagy erőfeszítéssel olvastam tovább, mert egy marhaság az egész. Még a Kilimandzsárón talált leopárd tetem történetét is összeszövi a szerző a majomemberével, ami a Kilimandzsáró hava című könyvben/filmben szerepel.

Egy helyütt ezt írja elpusztult majmokról: „Tarzan letépte bőrüket, ujjával kikaparta belső szerveiket. Addig falt, amíg...” Ez nem normális. A szerző egy félőrültet csinál a dzsungel urából. Amikor azt a bizonyos kísértetvarangyot pillantjuk meg, nekem egyből a Mars hadurának a kutyája, Woola jutott eszembe.

Az volt az érzésem, Philip José Farmer felül akarta múlni Edgar Rice Burroughst. Ez helyett jócskán alul múlta. A fő téma, ami miatt üldözik a főszereplőt, egyáltalán nem logikus. Vannak utalások a gyémántos regényre és az örök élettel foglalkozóra is.

Értékelés (saját tetszési indexem)

5

(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)

Folytatás: Tarzan a rettenetes

Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!

A cikk szerzői jogvédelem alatt áll – copyright © Eyn 2019.07.22. - engedély nélküli felhasználása, másolása tilos.