Wilbur Smith Égi sas című műve 1974-ben jelent meg. Ez volt a szerző első olyan könyve, amely nem csak Angliában, de az USA -ban is nagy sikert ért el. A történet alapjául az író barátjának valós története szolgált, valamint az 1973-as, Izrael és a Szíria és Egyiptom vezette arab államok közötti háborús konfliktus.
Wilbur Smith - Égi sas tartalom, történet
David Morgan egy világméretű üzleti érdekeltségű, hatalmas vagyonnal rendelkező család egyik örököse. Ám nem törekszik a vállalat(ok) irányításának átvételére, inkább katonai pilóta kiképzőbe megy. Visszatérve sem vágyik az üzleti életre, inkább elutazik. Lenyűgöző fizimiskája miatt nem tudnak neki ellenállni a nők, mígnem Spanyolországban találkozik Debrával.
Később Izraelbe utazik, ahol ismét felkeresi őt, akinek apja magas beosztású katonai vezető. Miután elfogadja az ő ajánlatát, Debra fivérével együtt harci bevetésekre indul az Izrael, és a környező államok közötti konfliktusokban. A lánnyal már a távolabbi jövőjüket tervezgetik, de egyre több háborús merénylet történik, és az események nagyobb tragédiákba torkollanak.
Égi Sas könyv bemutatás, értékelés, kritika
Az Égi sas is jól példázza, hogy Wilbur Smith -et nem lehet kalandregényírónak beskatulyázni. Én nem is tekintem annak, mert a legtöbb írása más műfajjal keveredik, vagy inkább akció, sőt sokuk teljesen más műfaj. Ez éppen egy romantikus-akció-dráma. Nem voltam biztos benne, hogy ezt a könyvet végig olvasom. Az elején – meg később is – voltak időszakok, amikor semmi érdemleges nem történt. Bár részben romantikus kötet, hol van ez például az Ida regénye ártatlan bájolgásához képest...
A főszereplő fiatalember önként megy pilótaképző iskolába, és később is lemond az üzlettel járó elfoglaltságokról. Ő inkább saját életcélt keres. Így kerül Európába, majd Izraelbe, és ismerkedik meg Debra Mordechai -val. David eleinte nagyon nem jött be nekem, mint főhős. Szánalmasan elkényeztetett. Látszik, hogy nem tudja értékelni a dolgokat. Ettől függetlenül persze jóindulatú, de gyakran az érzelmei vezetik. Az meg egy vicc, hogy csak azért, mert olyan jól néz ki, mindenütt a nők alig várják, hogy a közelébe férkőzhessenek. A valóságban ez nem teljesen így működik.
Persze Debrát is azonnal meg akarta kapni, és milyen nehezen tűrte, hogy ez nem ment. Végül is mit gondolt, ennyi az egész, mindig lekapni egy nőt, és kész, ennyi? Az is furcsa volt, hogy hirtelen egyik napról a másikra „izraelivé” vált. Lehet, hogy részben zsidó, de akkor sem lesz az emberből egy szempillantásra fanatikus hazafi, aki mindennap az országért harcol.
A pénzhez való hozzáállás jól jellemezte a két főszereplő különbözőségét. Pont a két véglet, Debra úgy érzi, nem engedhetik meg maguknak a luxust, David szemében pedig semmi értéke a pénznek. A harci repülőgépes filmekhez képest itt sokkal drámaibb a hangulat, bár nem kevésbé izgalmasak a légi hajszák.
Ami Izraelben – de úgy általában a közel-keleti államokban – történik, iszonyú. Nagyon-nagyon beteges, szörnyű, amit művelnek. Kötélidegek kellenek, hogy az ember elolvassa miket művelnek vallási és hazafias okokból. Az ég világon semmi sem igazolhatja más emberek brutális elpusztítását, felrobbantását. Nem jó olvasni, mert az embernek felforr a vére, elmegy a kedve.
Az a bizonyos festőnő, Debra ismerőse, különös jelenség a regényben. Egy terebélyes, nagyon szókimondó, beszólogató asszonyság, aki azonban rengeteg jót tesz a főszereplőkkel. Ezt a karaktertípust már sok más történetben megismertem, kissé más jellemzőkkel. A közel-keleti helyszín atmoszférája talán még Az Ararát legendájához hasonlított, bár más emberi környezetben.
S mintha a sok szörnyűség nem lenne elég, a főszereplő ezt még tetézi azzal, hogy nem tud uralkodni a bosszúvágyán. Egyszerűen nem értem, hogyan lehetett David ilyen eszetlen, ilyen mértékben hatalmába kerítette a sötét oldal, hogy ekkora bajt okoz magának, barátjának, és az országnak. Wilbur Smith pedig nagyon mélyen belemerül itt is a részletekbe, amit egyáltalán nem szeretek benne. Nem akarom ismerni a részleteit, hogyan szakad, ég, robban egy ember darabokra. És még számtalan szörnyűség, de ez a szerző semmit sem akar kihagyni.
Hasonlókat írtam az Elefántsirató jellemzésekor is. Az Égi sas a közepe táján túlzóan drámai, bár egyben ennek is köszönhető, hogy nem tudtam abbahagyni az olvasását. Olyan, mintha két részre lenne osztva a regény, mert a második fele már Afrikában játszódik. De még itt sem kaland, csupán a háborús, vagy katonai akció helyett, most vadorzókkal szembeni akcióvá válik.
A két főszereplő a Morgan család Jabulani házába költözik. Ez David édesapjának volt a vadászóhelye, a vadon szívében, a Krüger Nemzeti Park közvetlen szomszédságában. Időközben kissé lepusztult, ezért rendbe kell hozni, valamint a közeli park is kerítést húzatott fel, így kapcsolatba kerülnek a vadőrök vezetőjével, Conrad Berg -gel. A legnagyobb veszélyt egy bizonyos Akker jelenti, aki illegálisan átjár vadászni.
A Jékely Endre csodálatos vadászkönyvéből ismert afrikai ragadozóknak itt nem sok szerep jut, annál több a növényevőknek. De főhősünk meg is akarja védeni területe állatvilágát. Nem értettem, miért követte el David azt az ostobaságot, hogy odautazott a vadorzó fickó boltjához, vajon mit akart ezzel elérni? Így csaknem odaveszett a kutyájuk, és Akker személyében megismertem az egyik legkevésbé emberi lényt a világon. A csapdába csalására tett kísérlet hihetetlenül izgalmas volt, ezt nem egyhamar fogom elfelejteni.
Egyszer már a Régi Új Könyvek blog Facebook oldalán is közzétettem, a fordítók miket művelnek tudatlanságból. Ez már a sokadik regény, amelyben a kafferbivalyokat bölénynek nevezik. Az amerikai angolban buffalo -nak hívják a(z amerikai) bölényt, de szó szerint bivalyt jelent. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy a fordítók ennyire nincsenek képben. Afrikában mióta létezik bölény? Számomra ez annyira magától értetődő, hogy nem győzök csodálkozni.
A regény vége felé annyira izgalmas jeleneteket készített elő az író, hogy szinte féltem olvasni. Sokkal körömrágóbb volt, mint egy film. Hajszál híján olyan jelenetek történtek, mint a Szókratész utazásai -ban. Ott mérges is voltam Dan Millman -re, hogy túl nyers és brutális, de nála ez kivételes, míg Wilbur Smith -nél mindennapos.
Amúgy az időtartam is érdekes. Mert ha 1973-ban történtek az izraeli harci események, utána még a könyv történetében évek telnek el. Az Égi sas pedig 1974-ben jelent meg, tehát a szerző jócskán előrement a jövőbe. Majd a könyv végére sikerült elvennie a kedvem az olvasástól.
Azt hittem, csak egy-két apróságot ír, de nem. Részletesen leírta a koponyaműtétet, ahogy történt, mintha filmen nézném. Ez már sokk volt nekem. Ki is hagytam azt a részt. Wilbur Smith tuti, hogy sebész lehetett előző életében, vagy valami hasonló, de erőteljesen vonzódik a véres, belsőségekkel teli jelenetek ábrázolásához. Köszönöm, nekem ez nem hiányzik.
David egészen a könyv végéig az érzéseire hallgatott, ezért is csinált sok őrültséget, igazán messze volt a tudatosságtól. Viszont legalább megállapodott és harmonikus lett a tragédiák után. Amúgy ingadozó, de jó regény, viszont még egyszer nem olvasnám el, ha romantika, akkor már inkább Stackpoole csodálatos kék lagúnája a nyerő nálam.
Értékelés (saját tetszési indexem)
7
(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)
A cikk szerzői jogvédelem alatt áll – copyright © Eyn 2020.08.31. - engedély nélküli felhasználása, másolása tilos.
Nincsenek megjegyzések:
Write megjegyzés