2024. augusztus 27., kedd

Ballantyne sorozat könyvek sorrendben, tartalom, kritika

Ballantyne sorozat könyvek sorrendben, tartalom, kritika

 

Ballantyne sorozat könyvek Wilbur Smith regényei a Ballantyne családról. Eredetileg négy kötet volt, melyek a család kalandos életét mutatták be az 1860-as évektől az 1980-as évekig Rodézia (Zimbabwe) történelmének hátterében. Ezeket 1980 és 1984 között írta meg, majd 2005 -től további három regény jelent meg, amelyek összekapcsolták a szerző Courtney sorozatával. Közben egy előzményregény is megszületett.





Az előzmény regény





Wilbur Smith – Corban Addison – A Holló szava 2020



A holló szava csúcs, mint kalandkönyv, egy fikarcnyi unalom sincsen benne. Amikor olvastam, még nem tudtam, hogy cikket írok a Ballantyne sorozat könyvek tartalmáról, így erről keveset jegyeztem fel.

Itt is jelen vannak azok a jelenségek, amiket ki nem állhatok a Wilbur Smith regényekben. A rendes nőket megerőszakolják, a jó embereket megkínozzák, és általában a negatív szereplők bármilyen gazságot megtehetnek. A főszereplő a történetileg későbbi regényekben szereplő, amerikai Mongo St. John, az ő fiatalkoráról van szó.

Apja elveszti a birtokát, rabszolgáit egy galád ember miatt, s Mungo is menekülni kényszerül. Az ő viszontagságos útja, felemelkedése számos meglepő és fordulatos eseménnyel jár. Igen határozott és ambícióval teli egyéniség, bár Mungo viselkedésében van egy sor következetlenség.

Először is, ha valakin bosszút akarunk állni, eleve nem figyelmeztetjük előre, hogy fel tudjon készülni. Másodszor: ha amúgy is nehéz helyzetben vagyunk, s mégis pénzhez jutunk, nem tesszük fel az egészet egy lapra, főleg, ha egy kockázatos dologról van szó.

Harmadszor: ha valaki szerelmes valakibe, nem fut egy másik után, csak mert szexuális vágyat érez iránta. Negyedszer pedig, ha súlyos aljasságokat követtek el velünk szemben, az nem jogosít fel arra, hogy mi ugyanígy tegyünk másokkal, csak azért, hogy egyszer bosszút állhassunk.

Egyébként aki olvasta a szerző Elefántsirató című regényét, és együttérzett eme állatokkal, az itt is sajnálni fogja őket. Bár igaz, csak a Holszava egy kis részében vannak jelen.






Wilbur Smith Ballantyne sorozat sorrendben – az eredeti regények



Ballantyne sorozat sorrendben – 1.A sólyom röpte



A sólyom röpte történetében a fiatal Robyn Ballantyne orvosnő és a bátyja, Zouga, dél-afrikai expedícióra érkezik a tengeren át, apjuk, az orvos misszionárius nyomában. Robyn rájön, hogy a Mungo St. John által vezetett hajó – amellyel érkeznek – titokban rabszolgaszállítással is foglalkozik. Noha gyűlöli ezt, egyben vonzódik is a kapitányhoz. További főszereplők Clinton Codrington, az angol sereg tisztje, s egy ideig egy Camacho nevű kalauz, aki más, mint akinek kiadja magát.

A női főszereplő, akinek az önuralom helyes fejlesztése fontos lenne – ugyanis egyszerre végtelenül kitartó, de érzelmi szélsőségeinek ellenállni képtelen – rengeteg galibát okoz. Egyszerre lenyűgöző az önfeláldozásával, és sírba kergeti az embert a hülye döntéseivel. Kevés ember létezik, aki minden nehézséget vállalva, az életét is odaadja, hogy szinte lehetetlen helyzetben megmentsen rabszolgákat és másokat. Viszont amiket a férfiak miatt művel! Persze itt Mungo John is hibás, viszont Robyn érthetetlen. Ha valakivel nem ért egyet, nem tetszik, akkor nem fekszik le vele a másik, pillanatban – legalábbis egy normál ember így tenne.

A Ballantyne sorozat sorrendben első regénye jókora része a száraföldön játszódik, Afrika alig felfedezett tájain. A brit hajó fiatal kapitánya, Clinton fura fickó, az ember nem tudja hova tegye. Az jó, hogy küzd a rabszolgaság ellen, az már kevésbé, hogy mindent katonai módon akar megoldani. Zouga, Robyn fivére szintén ellentmondásos. Tetszik a bátorsága, tisztessége, de az nem amennyire odavan az elefántcsontért, illetve a végtelenségig hajszolja a feketéket és saját magát is a céljaiért.

A hódító gondolatai sem szimpatikusak, bár az jó, hogy legalább korrekt. A rabszolgagyűjtők a szememben iszonyatosak, na meg amilyen állapotban tartják őket… A Camacho Pereira nevű fickó pedig egy aljas féreg, na az ilyeneknek a pokolban a helye.

Robyn még a végén is miket művel... Csak azért mert haragszik valakire, nem kell több száz embert a halál szélére sodorni! Kész katasztrófa ez a nő, miatta életek változtak meg gyökeresen, s pusztultak oda rengetegen.



Zimbabwe szavannáin







Wilbur Smith – Az igazi férfi 1981





Az igazi férfi történet a gyémántláz idején játszódik, abban az időszakban, amikor az előző regény gyermekei felnőnek. Nagyrészt valós történelmi események, ide van beillesztve a Ballantyne család személyes sztorija. Ott van Zouga, aki hatalmas utat járt be Délkelet-Afrikában. Eszméletlen mennyiségű elefántcsontot gyűjtött, kapcsolatot alakított ki a matalebelékkel, és könyvet is írt a megpróbáltatásairól. Erre most, sok évvel később egy kényszerútra megy újra a vadonba, ezúttal a családjával. Hogyan lehet így elbaltázni ennyi pénzt?

Ráadásul a világ legőrültebb helyére mennek, ahol gyémánt reményében egy sereg félőrült fehér, fekete munkásokkal a földet túrja. Olyan körülmények között, melyekhez képest a hajléktalanság is luxus, csupán a szerencsében bízva, ami százból egyszer jön be. És amikor lenne más lehetőség is, nem, maga Zuoga az ajándékba kapott pénzt is ide fekteti…
Már bocsánat a kifejezésért de ekkora barom ő sem lehet, az írónak nem volt jobb ötlete? Egy gazdaggá válhatott emberből totál szerencsejátékos, egy abszolút bizonytalan helyen, ahol még az életben maradás is nehéz?

Teljesen értelmetlen az egész, ennél még az is jobb volt, amikor elefántcsontért vadászott. Megjelennek matabele harcosok és őket is befogja munkára, ami egy kicsit érthetetlen, miért is tennék, évekig ott rohadni a külfejtésekben? A Ballantyne sorozat sorrendben második kötete első fele olvasása számomra kimerítő volt.

Aztán még ott a két fia. Az idősebbik, Ralph, időnként nem képes uralni az indulatait. Amikor a nagy esőzések után-közben is fejteni akarnak, akkor (is) tudtam ezek az emberek nem normálisak. Teljesen elvakítja őket a lehetséges gazdagság, ami itt nagyrészt a szerencsén múlik. Később pedig az apjához hasonlóan Ralph sem tud uralkodni az érzelmein, haragján. De nagyobb gyengeség, hogy a nemi vágyait sem képes kordában tartani.

Wilbur Smith itt sem hazudtolja meg önmagát, egy gyerekkorban megrekedt felnőtt, aki nem bír ellenállni a kísértésnek, hogy egy kisfiú nemi szervének érését ecsetelje roppant részletesen. De minek és kinek? Mungo John felbukkanásának örültem, de elég halvány, és elég negatív színben érkezett.

Amúgy egy kínkeserves szenvedés az egész Igazi férfi könyv. A matabelelékkel kapcsolatos ősi történetek végtelenül untattak, Robyn és Clinton ismételt felbukkanása érdekes, hiszen 2 évtizeddel előrébb járunk az előző regényhez képest. Na de hogy unokatestvérrel házasodni! Mármint gondolat szintjén bukkan ez fel Roby és Zouga gyermekeiben, igazán gondolkodhatnának.

Bazo és emberei kegyetlenkedése ellenszenves, a varázsló tanítvány lány felbukkanása misztikussá varázsolta a sztorit, akár valamely Conan sztorit olvasnék. Egy jelenetben a Wilbur Smith Ballantyne sorozat ismét belemélyed a műtét rejtelmeibe. Ezen szépen átlibbentem, csessze meg az író, szeretnék szépeket álmodni. Tudom, hogy ő örömét leli az ilyen horrorisztikus leírásokban, de szerintem az olvasók jó része nem.

Ellenszenves volt, ahogy a fehérek jó része mindenáron meg akarja szerezni az afrikai földeket, még főszereplőink is. Ugyanúgy ahogy Amerikában az indiánoktól, itt a feketéktől, főleg a drágakövek és más hasznok miatt. Mungo álnok módszere egyedül a matabele király falujában, szánalmas volt. A feketék babonás emberáldozatai pedig kegyetlenek.

Mungo addigi párjának, Louise -nek a menekülő akciója, a ló és a támadó oroszlán Meriemre emlékeztetett a Tarzan fia regényből. Később több bosszantó dolog történik. Újra meg kell kérdeznem, ezek normálisak? Első unokatestvérek összeházasodnak (keresztény családban) és semmi kérdés?

Ami még rosszabb, az egyik fiú egy férfiba szerelmes. Ha így van, így járt, de hogy emiatt az egyik legszebb lány eldobja az életét, egy újabb értelmetlenség. Nem ért annyit. Később jött volna valaki más, az első szerelembe nem szabad belehalni.

Az igazi férfi könyv fehér főszereplői – Robyn családja kivételével – nagy csalódást okoztak nekem. De ez már az előző kötetben, Zougával kezdődött. Mi ez a nagy terület birtoklási vágy? Ami most párosul a vele járó gigantikus anyagi haszonnal. Ezért képesek mesterségesen zűrzavart kelteni úgy, hogy úgy tűnjön, jogosan léptek fel a feketék ellen.

A Winnetou -ban a semmitől sem visszariadó, aranyért bármire hajlandó gazfickók legalább egyértelműen azok voltak. Itt viszont ezek sokkal alattomosabbak. Számomra undorító és szánalmas, amit műveltek. Tisztességes ember nem tenne ilyet, tehát ők nem azok.

Ráadásul valódi gazemberekkel működik együtt Zouga (más kérdés, hogy összeütközésbe kerül velük), miközben Tamuse – a lány, akit még Bazo talált – újra előkerül. Utána minden esemény undorító, melyet a nagy Rhodes nevében végeznek. Ha nem lennének a sorozatlövő gépfegyverek, nem lenne esélyük a feketék ellen.

Az egész nem más, mint jogtalan és gonosz területfoglalás, leigázás, gyilkolások sorozata. S akkor még az egyik főszereplő képes összeállni azzal, aki a párját a végzetbe taszította? Ne keressünk logikát Wilbur Smith történetében, felesleges. Ezeket a szereplőket nem lehet szeretni.





A régiek és a Mellow történetek





Az angyalok is zokognak 1982



Ugyanezekkel a gazfickókkal folytatódik a történet. Kénytelen vagyok így hívni ezeket a kapzsi, hatalom és pénzéhes embereket, beleértve a Ballantyne famíliát. A háttérben ott van a legkapzsibb, Rhodes (nem tartozik a családhoz), aki soha nem tűrt maga mellett semmiféle nőt, betegesen csak férfi mániákus, minden téren. Ezt az alakot imádja Zouga kisebbik fia, Jordan, aki titkára, s szeretője.

Nem tudom felfogni milyen jogon képzelték egy ország, s összes ásványkincse elfoglalását. A feketék meg szervezkednek titokban. Persze az sem tetszett, hogy ők meg régebben a mashonákat igázták le, s uralták. Szóval Bazo tervez, s ebben most hasonlít azokra, akik Szun-ce tanításai alapján sajátították el a győzelem művészetét.

Az első regényben rabszolgaságtól megmentett fiatal lány, Juba, már a második regénytől hatalmas dagadt asszonyként szerepel, amit egyáltalán nem értettem. Teljesen logikátlan; ugyan mi okból hízott volna így meg? Ralph fia, Jonathan meg mit szól ahhoz, hogy a nagyszülei testvérek?

A Ballantyne sorozat eme regénye egyes részein is heves belső káromkodások révén tudtam túltenni magam. Nem igazán viselem jól, amikor a leigázó fehérek akaratuk ellenére munkára késztetik az őslakosokat. S még kevésbé, amikor a nekik dolgozó „kiemelt” feketék megerőszakolják fajtársaikat.

A bivaly vadászatkor gyakran eszembe jutott Cooper Préri regényének bölényes része. S végre valóban bivalyt írtak, s nem bölényt, vagy összevissza, mint az elősző regényben. Ralph eddig sem volt a kedvencem, kijelentései után pedig egyre kevésbé drukkoltam neki.

Sok száz bivaly leterítése után felesége, Cathy aggodalmára csak annyit mondott, hogy végtelen sokan vannak, nem számít, és úgyis az övé ott minden. Ez a fajta pazarló és gyilkos gondolkodásmód vezetett számos állatfaj nehéz helyzetéhez, vagy kihalásához. S amikor a szarvasmarhák betegsége miatt korbáccsal csapkodta szegény fekete fiút, már végképp kiverte a biztosítékot nálam.

Ezt még csak tetézte később a bordélyház. Ahogy ki akarta használni információs előnyét, engem a régi, kedd esti sorozatok közé tartozó Onedin család főszereplőjére emlékeztetett. Egyébként a történelmi események valósak, mint ahogy Cecil Rhodes személye, akiről Rhodesiát (a későbbi Zimbabwe) nevezték el.

A búrok elleni szervezkedés is elég alattomos – bár ez már a történelem része – de a feketék készülése a mészárlásra, egyenesen iszonyatos. Az utána következő fejezetek (nincsenek is fejezetek, sosem értettem Smith -nél miért van minden egyben!) szinte csak a gyilkolásról szólnak. A feketék nem kímélnek senkit, később Ralph is vérszomjassá válik, ami tovább csökkenti amúgy is 0 szimpátiámat iránta. Bazo meg egy állat lett, undorodom tőle.

És hányszor mondtam már; unokatestvérek nem állhatnak össze egymással, de Wilbur Smith élvezi az ilyent. Jordan kb. olyan őrült, mint unokatestvére volt. Hát ennyit ér az élete? Egy férfi miatt? Az öldöklés végeseményei csak még tovább keserítettek. Az öldöklőket is sajnáltam – akik főszereplők voltak – nem álltam volna bosszút.

Majd a Wilbur Smith Ballantyne sorozat hirtelen ugrik egyet az időben, 1977 -re. Ennek a legkevésbé sem örültem, miért hagyott ki annyi évet? Ez már egy új könyv témája lehetne. Micsoda pazarlás. Nem kellett volna a régi szereplő halálozási évszámait is leírni. Itt most onnan csak Ralph fia, Jonathan van meg, öregemberként.

A fő ifjonc a 29 éves Mellow, de unokatestvére, a Ballantyne ivadék Roland is megjelenik igen nagy egójú, gazdag ficsúr és katonai vezetőként. Változatosságként egy szemrevaló lány, Janine is, hogy tovább fokozza a bonyodalmakat. Mellow kicsit pszicho eset, – nem is tudom melyik lehet a férfi típusok közül – mert nem hagyja saját magát, hogy sikeres legyen.

Mellow barátja, Tungata pedig szörnyű események hatására a fekete lázadók táborában találja magát. Itt aztán hallhatjuk a kommunista propagandát, miközben a vezetőket csak a hatalom érdekli. Tanúi lehetünk, hogyan csinálnak normál emberekből gyilkológépet. A nők pedig – szinte mindig – csak erőszak tárgyai, vagy kellékek.

Egyik oldal sem szimpatikus, a Roland vezette fehérek katonai egysége és a feketék szervezetei. Az itt is kérdés, miért vannak oda a nők az olyan férfiért, aki nem tekinti egyenrangúnak őket. Utána persze jönnek a borzalmak, tragédiák, erőszak. A Wilbur Smith könyvekben szinte mindig megtörténnek a legrosszabb dolgok.

Nem normális dolog a legnehezebb aknamezőben dolgozó mentesítőt folyamatosan idegesíteni, siettetni. Még őrültebb dolog bosszúvágyból az ellenséget az ő területére követni, elég óvatosság nélkül. De Smith egy fikarcnyit sem sajnálja a szereplőket. Az Égi sas regényénél voltak ilyen szörnyű dolgok.

Még a végére is marad valami, ennyi szörnyűség után van, valakinek kedve? Továbbra sem értem, miért zsúfolt az író két regényt egybe.





Ballantyne sorozat sorrendben – A leopárd a sötétben vadászik 1984



Ez mindjárt egy horrorisztikus elefánt mészárlással kezdődik. Wilbur Smith szokás szerint túloz a méretekkel kapcsolatban, ráadásul – ismételten – abban is téved, hogy egy elefántbika vezet egy nagy vegyes nemű csordát. Egy bika maximum pár másik bika élére állhat, vegyes csordák a rangidős elefánttehén irányítása alatt haladnak, melyek közt néhány fiatal hím fordulhat csak elő.

A következőkben ismét az történik, ami miatt sosem tudtam igazán szeretni Wilbur Smith hőseit. Nem úgy folytatódik, mint az előző regény befejeződött. A főszereplő egészen más lett, ami egyáltalán nem logikus. Szóval itt van Craig Mellow, aki immár sikeres író, de kissé léha életű, valamint egy érdekes megbízásból érkezik újra Zimbabwéba.

Egy fotósnő, Sally-Anne is fontos része a történetnek, majd később Peter Fungabera tábornok, az egyik fekete miniszter. Amikor Craig egyedül keresztülvág az erdős szavannán, okoz kisebb izgalmakat. A legnagyobb állatok közé tartozó csökkenő orrszarvúállomány említése eszembe juttatta a már szinte kipusztult fehér alfajt. A gerillákkal való találkozás igen veszélyes volt a fiatalember részéről. Tungata Zebiwe, aki az előző regényben igen nagy vezető lett a lázadóknál, most is még miniszter, s igen kegyetlennek tűnik.


Ballantyne sorozat Zimbabwe orrszarvu



Craig vágya, hogy a régi földjeiket ismét birtokba vehesse és rajtuk marhákat tenyészthessen, Fungabera segítségével valósulhat meg. Eközben a vadorzók ellen is fellépnek, s izgalmas helyzetek alakulnak ki, amiben Sally-Anne is veszélybe kerül. Ezt igen egyoldalú tárgyalás, s ítélet követi.

Nem sokkal később a Ballantyne sorozat talán legnagyobb fordulatai következnek. A masona és matabele gyűlöletet régebben sem tudtam megérteni, itt meg a véres harcokat feketék között még kevésbé. Bizonyos pontokon olyan izgalmas volt, hogy szinte remegve olvastam a felindultságtól.

A rengeteg égbekiáltó gazság, és kíméletlen kegyetlenség a legszelídebb embert is felbőszítené. A helyszín lassanként a szerző másik könyve, a Jön a farkas tájaihoz hasonlít, a szavannás-sivatagos tájon át való üldözés a legjobbak közé tartozik, melyet valaha olvastam.

Jólesett Botswana földjének megismerése, noha a vidék istentelenül száraz. Később iszonyatos kegyetlenségek következnek, s el kell gondolkodni, az ezeket élvező valakiket mi okból nevezhetjük emberi lényeknek. Tudom, hogy Wilbur Smith élvezte a kínzások végtelen ecsetelgetését, és a meztelenség leírásait, de nekem már nagyon elegem volt. Olykor minden határon túlmegy.

A leopárd a sötétben vadászik szintén valós történelmi eseményeken alapul, mármint az események kerete, 1984 körül. Még jóval előbb maga Wilbur Smith is ottani lakosként őrjáratokban vett részt. A könyvét később be is tiltották Zimbabwéban. Sylvester Stallone személyesen érdeklődött nála a megfilmesítési jogokért – amit meg is vett – de végül nem lett belőle mozi. Igen jó film lehetett volna, bár ismerve a filmes világot, valószínűleg elferdítették volna a történetet.

Egyszerűen nem lehet ezt a könyvet felháborodás nélkül elolvasni. Ama bizonyos szereplő végtelen hatalomvágya miatt ennyi embernek kell borzalmas kínok között szenvedni, vagy elpusztulni. A barlangban játszódó eseményeknél felesleges volt ennyire részletezni a szereplők mozgását. Egy kicsit hirtelen lett a végjáték, ennek ellenére az eredeti Ballantyne sorozat legjobb darabja.







Ballantyne sorozat A Nap diadala trilógia





Wilbur Smith Ballantyne sorozat A Nap diadala könyv



A Karthumban induló mű a szokásos Wilbur -i szereposztásokkal kezdődik. Lány ikrek, egy tetszetősebb fiatal lány Rebecca, az apjuk, Dávid, aki főkonzul, egy jóképű hajóskapitány, majd később egy másik ifjú. A konzul, s három lánya kimentése Karthumból a fiatal Ryder Courtneyre hárul a gőzhajójával. Már az elején sem maradhat el a megszokott horrorisztikus brutalitás, a szerzőnek ez már a névjegye. A hajós harc a folyón igencsak meredek, viszont könyvben igen nehéz elképzelni, ezért nem tudtam annyira élvezni.

A helyzet és a máhdi emlegetése a máhdi trilógia jut eszembe, annak is a harmadik Szudánban címet viselő regénye. Az állatkínzás megint nem maradhat ki, a Oszmán Atan vadászata az elefántokra, s azok iszonyatos elejtése további ellenszenvemet váltotta ki. Penrod Ballantyne százados egyből bemutatkozik, mint aki képtelen ellenállni a gyengébbik nemnek, s ezt a szokásos pornóval is köríti a szerző.

Majd ismét iszonyatos kegyetlenségek a máhdi körében, nem sok ez már? Penrod kalandos útja Karthum -ig nem semmi. Érdekes összehasonlítani Ryder – és Penrod -ot. Gordon tábornok – Karthum katonai vezetője – kérlelhetetlen a fejadagokat illetően, ami előbbi férfiú kereskedésének a legkevésbé sem tesz jót.

Az ikerlányok – Amber és Saffron – versenyeznek a két férfi figyelméért, holott még alig serdülők, miközben Rebecca sem tudja, hogy mit akar. Az viszont teljesen hiteltelen, hogy valaki egyből odadobja magát Penrodnak, bármilyen vonzó férfi is. Meg ha igen is, nem kell ennek feltétlenül aktussal végződnie.

A Nap diadala könyvben Penrod helyi segédje Jakub, Ryder -é pedig Bacsít. Ez a két férfiú – bár egy oldalon állnak, rivalizál Nazírah miatt, a hölgy ugyanis a lányok helyi nevelőnője-szolgája, s mindkét férfiúval jóban van.

Az éhes, de ostoba és elvakult tömeg támadása a raktár ellen, megint tobzódik a végtelen kegyetlenségben, emberre és állatra nézve. Akár a Tarzan és a hajótöröttekben, itt is számos érdekes állat volt ketrecben, de jól tartva, amíg nem jöttek az elvakult helyiek. De már megszoktam, hogy Smith regényeiben mindig megtörténik a legrosszabb.

Később a kétezres angol hadtest és a sokszoros túlerőben levő arabok harca a sivatagban nem semmi küzdelem volt. Majd megint előjött ez a marhaság: Wilbur fantáziájában az erényes angol lány hagyja magát mindkét neki tetsző férfiúval meghágatni…

A Nap diadala regényben szereplő arabok betegesen fanatikusak, a máhdi itt egy gazember. A Karthum újabb támadásakor történteknél ismét kiéli az író minden kegyetlenkedés fantáziáját. Olvasni is rossz volt, filmben el sem játszanának ilyesmit, de persze megint megtörténik minden rossz.

Amikor később Jakub nem szól gazdájának Ryder mentési tervéről, csak azért mert Bacsít mondta, majd megölt a méreg. Ekkora idióta, a saját féltékenysége miatt kockáztatja mások életét. Utána pedig jön a tömény pornó. Wilbur Smith eszméletlenül érzéki, kéjsóvár szerző, akinek muszáj szinte gyermeki szinten mindent leírnia, semmi se maradjon a fantáziának.

Érdekesek voltak a változások Oszmán Atalán viselkedésében. Penrod megkeményedett, mindent kibíróvá vált, akár Szókratész az utazásai során. A női főszereplőből szép fokozatosan szajhát csinál. Most komolyan, valaki aki erényes, apja gyilkosára vágyik, meg ilyen könnyen megadja magát a testi örömöknek? Wilbur Smith fantáziájában. De hogy mennyire tudatlan világi dolgokban az egyébként gyakorlatban intelligens Atalán!

Azt hiszi, az angol királynőt ágyasává teheti, meg hogy tömlőkkel átjuttathatja az Atlanti-óceán vizét a Nílusba. Ryder Courtney -ről hosszú időre megfeledkezik az író. Azt pedig egyáltalán nem értettem Penrod Ballantyne -nak mi köze a Ballantyne sorozat hasonló vezetéknevű szereplőihez.

A Nap diadala könyv vége felé már azt kellett mondanom – elnézést a durvaságért – de ez az író egy állat! Az ember kínzásoknak és csonkolásoknak is megvan a maga határa, de ennél a fickónál nincs. Egyébként 15-16 évesen a lányok még nem felnőtt nők. A 19. század végén sem voltak azok, itt nagyon elkapkodják a dolgokat.

Rebecca furcsa döntései és érzései pedig teljes képtelenségek. Az ellenség nem lehet a családja! Őt teljesen eltorzította az író, mellesleg pedig közel egy évtizedet haladunk előre az időben, ismét durva ütközetekkel. Majd egy időközben felnőtt lányról ezt írja:

Számtalan szeretője volt, férfiak és nők egyaránt.” Ez Wilbur Smithnek valami őrült mániája, hogy azt hiszi, normál emberek lehetnek kétirányú nemi beállítottságúak. De ez nem így van, vagy ez vagy az, ha valaki mindkét irányban csinálja, annak komoly pszichés problémái vannak, vagy identitás zavara.

A végén teljesen feleslegesen a főszereplők egész életét vázlatosan leírja, jócskán előremenve a világháborúkon túlra. Nem gondolt arra, hogy még folytatni fogja, amint az meg is történt?









Wilbur Smith, Imogen Robertson – Királyok királya könyv



Elég botor módon belemegyünk az előző regény cselekményei végénél előbbre, kb. egy évtizeddel a nagy dervisek elleni háborúk előttre. Amikor Amber a házasság előtt állt. Itt megint egy teljesen idióta Penródot kapunk, aki nem tud ellenállni nemi vágyainak, ráadásul még azt hibáztatja a következményekért, aki jól cselekedett. Hű de lehet utálni itt!

És miért megy vissza valaki éppen ahhoz, aki a legrosszabbat tette vele? Penrod itt a legőrültebb nők logikátlanságain is túltesz. Wilbur Smith is ama írók sorát gyarapítja, akik ismételten elrontják egyik hősük karakterfejlődését, csak azért, hogy legyen mivel folytatni a történetet.

Amit soha nem értettem, ha valakinek már jelentős vagyona van, és szabad, minek vág bele valami kockázatos dologba? Mármint úgy, hogy vagyona legnagyobb részét kockáztatja? Saffron és Amber nagyszerűen viselkedik a megpróbáltatások közepette is. Ryder bányát szeretne nyitni, aminek az elkezdése viszi nem mindennapi kalandokba őket.

Penrod igazi ösztönlény, rendkívül szánalmas, hogy folyamatosan megadja magát az ópiumnak, miközben azzal az ellenszenves nővel van. Pedig amilyen kínzásokon és hihetetlen megpróbáltatásokon átesett, vasakarata kellene, hogy legyen!

Az Etiópiában történtek Ryder Courtney és Saffron csapatával az új bányánál, sok mindent megváltoztatnak. Főleg, hogy az egész összefügg mindazzal, ami Kairóban történt azzal a bizonyos Kendall herceggel, illetve Penróddal. Utóbbinál üde színfolt az olasz Lucio megjelenése, illetve újabb szenvedései-gyógyulása is tanulságos.


Az etióp magasföldön



Az uralkodói viszonyok megváltozása Etiópiában rávilágít arra, milyen szövevényes módon működnek ezek a dolgok. Ryder Courtney igen kényes helyzetben van, így kénytelen egyezkedni, hogy maradhasson. Közben Penrod elgondolkozhat, hogy mi a fontos az életben, mialatt a lepra telepen dolgozik. Ez a szál tetszett, ahogyan kezd megnyugodni a lelke, s felismerni az egón túli dolgokat.

A politikai változások és harci készülődések Etiópiában sok mindent megváltoztatnak. Penrod az olaszoknak is dolgozik megbízásban. Amber esete az oroszlánkölyökkel régi emlék feléledése nálam, amikor még Tarzan felnevelte az aranyszőrű oroszlánt.

Az olaszok és etiópiaiak csatája zavaró és borzalmas, a főszereplőinkkel történtek pedig izgalmas, de többé-kevésbé kiszámítható volt. Egy kis ideig még a feltételezett frigyláda is szerepel a történetben, melynek valós eredetéről írtam a bibliai titkoknál.

Itt azért be volt határolva a vég, mert az előző kötetben az író már elmesélte a teljes jövőjüket. Ennek ellenére a Ballantyne sorozat utolsó kötete kerek, viszonylag jó regény volt.










Fire on the Horizon 2024



Ez a kötet 1899 -ben kezdődik, Dél-Afrikában, amikor a búrok és britek közt háború tör ki. Penrod és Amber ide érkeznek a fiúkkal, Ryder és Saffron pedig Fokvárosban van három gyermekükkel. Később a legidősebb fiúk, Leon csatlakozik Penródhoz a harcvonalba.



Ha tetszett. oszd meg másokkal is!